Az alábbi interjú a Popteen 2011 januári számában jelent meg, és Mizukitty válaszol benne 100 kérdésre.

1) Mi az, ami eddigi életed során a legboldogabbá tett?
Egész eddigi életemben?! Nem tudom... Ah! Az, hogy a Popban szerepelhetek, mert ez a első alkalom, hogy ilyen keményen dolgozom!

2) Kik a családod tagjai?
Az anyukám, az apukám, az öcsém... és két kutya. Az egyik Peko, a másik pedig Kulin. Peko körülbelül három-négy éve van a családunknál... Kulin még csak egy éve van velünk. Mindannyiuktól nagyon sok támogatást kapok.

3) Milyen voltál kisgyerekként?
Kiskoromban nagyon furcsa voltam! És sosem tartottam az idegenektől! Amikor étterembe mentünk, mindig átmentem a szomszédos asztalhoz, hogy köszönjek. Imádtam táncolni, úgyhogy sokszor hirtelen táncra perdültem, akár az út közepén! (nevet) Nagyon spontán és hiperaktív kislány voltam!

4) És mi volt a helyzet az általános iskolában?
Általánosban lányokkal is és fiúkkal is barátkoztam! Általános iskolás életem első felében elég furcsa személység voltam, de a második felében már felnőttem. Így nevettem "hehehe" (elég bizarul nevet) Nagyon jó voltam a sportokban is. A kedvencem a futás volt, középiskoláig nagyon gyorsnak számítottam. Váltóversenyeken vettem részt, 50 métert átlagosan 7,5 másodperc alatt futottam le. De hosszútávfutóként is versenyeztem, második és harmadik helyezéseket nyertem. Az viszont, hogy az órákon milyen voltam, már egy másik történet, annyira csöndes voltam, hogy a tanárok már megszídtak érte.

5) És a középiskola?
Középiskolában csatlakoztam a tollaslabda klubba, de nem sokat jelentem meg a klubban. Azonban amikor az iskolába egy új tanárt vettek fel, aki remek edző volt, minden megváltozott, és elkezdtem megjelenni a klubban, egyre gyakrabban, még hétvégenként is! Sok senpai-al voltam jóban, soha nem piszkált senki!

6) A senpai-ok sosem pikkeltek rád?
Legfeljebb az általános iskolában. Mini szoknyát viseltem, és az egyik senpai a lépcsők tetejéről lekiáltott nekem: "Te kis taknyos, még nem kéne mini szoknyát hordanod!" vagy "Hé! Nem hosszú egy kicsit a zoknid?!"

7) Mikor kezdtél el érdeklődni a divat iránt?
A smink és a felnőtt divat iránt általános harmadikban kezdtem el érdeklődni. Mindig M-es méretű ruhákat akartam felvenni, ezért az anyukám azt mondogatta: "De ez túl nagy neked!" én pedig csak annyit válaszoltam, hogy: "Jó ez így!" és továbbra is nagyobb ruhákban jártam. Annyira bő volt rám mindegyik! (nevet)

Majd' megőrültem Ayumiért, és akkoriban kezdtem el olvasni a Popteen-t is! Állandóan azért nyavalyogtam, mert a Shibuya 109-be akartam menni vásárolni. Mivel a nagymamám mindig vásárolt nekem valamit, ezért az anyukám, ő és én együtt mentünk el vásárolni a 109-be!

Szerettem volna begöndöríteni a hajamat is, de a szüleim nem engedték... Végül addig nyaggattam őket, amíg bele nem egyeztek, és elvittek egy fodrászhoz, de a hajam nagyon nagyon göndör lett! A focista fiúk a suliban mindig azzal piszkáltak, hogy úgy nézek ki, mint egy futball sztár. Egész középsuli alatt ez volt a becenevem. (nevet)

8) Hogyan változott a divat iránti érzéked, miután elvégezted az alsó középiskolát?
Annak idején nem voltak mélyreható ismereteim a különböző stílusokról, de valamennyire ismertem a változatokat. Mint például a nőiesebb kinézet, vagy az átlagos... Úgyhogy sokat gondolkodtam ezeken, és úgy próbáltam alakítani a stílusomat, ahogyan jónak láttam ezek alapján.

9) Milyen volt a felső középiskola?
Olyan iskolát választottam, ahol sok gal senpai-om volt, és egyszerű volt a felvételi, mert csak egy beszélgetésen kellett részt venni, de aztán az iskolánk igazgatót váltott! Az új igazgatónk nagyon szigorú volt, és emiatt az egész iskola légköre és kultúrája megváltozott! Ha csak kicsit is kihúztad a szemeded, behívtak az igazgatóhoz, és ennél csak rosszab büntetésre számíthattál, ha mondjuk pupilla nagyobbító kontaktlencsét viseltél. Ezalatt az időszak alatt egyfolytában az járt a fejemben: "Nekem ez nem fog menni..." és nem akartam többet iskolába járni.

A jegyeim pedig leromlottak, én voltam a harmadik legrosszabb tanuló az osztályban! (nevet) Később felfüggesztették a tanulói jogviszonyomat, az anyukám pedig minden nap azt mondogatta, hogy: "Én ezt már nem bírom!" egy idő után pedig otthagyhattam azt az iskolát.

Amikor elkezdtem a felső középsulit, be akartam festeni a hajam, ki akartam lövetni a fülem, sminkelni akartam magam, és napról napra szebbé akartam válni, de ezt végül nem tehettem meg... Úgyhogy az első iskolámat egy év elteltével ott is hagytam...

10) Hogyan alakult az életed, miután kiléptél az iskolából?
Miután felfüggesztettek, a tanév hátralévő részében nem csináltam semmit. Mielőtt hivatalosan is elkezdtem volna a második évfolyamot az új iskolában, összebarátkoztam egy elég gazdag lánnyal. Emlékszem, mindig náluk voltunk.

Amikor elkezdtem az új tanévet, az új iskolámban, befestettem a hajamat, és minden nap kisminkeltem magam. Mindent megtehettem, amit az előző sulimban nem lehetettt, mégis egy idő után elment a kedvem az iskolába járástól, és lógni kezdtem.

Ezalatt az időszak alatt nem csináltam semmit: nem jártam be a suliba, de állandó munkahelyem sem volt. Több, mint tíz helyen próbálkoztam, de egyik munkám sem tartott egy hónapnál tovább, egyszerűen nem tudtam hosszútávon megmaradni sehol.

Egyszer aztán elvállaltam egy részmunkaidős állást egy üzletben, ahol három teljes hónapig ott is maradtam! Azt gondoltam: "Igen, megcsináltam!", ám ekkor a főnököm behívatott az irodába, és elmondta, hogy szeretné, ha mostantól teljes mukaidőben dolgoznék. Akkor az járt a fejemben: "Ez nekem nem fog menni..." ezért aztán kiléptem erről a munkahelyről is.

Ezután mély depreszióba zuhantam, folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy bármibe is kezdek, az mindig rosszul végződik. Ez a gondolkodásmód a viselkedésemen is meglátszott: feladtam mindent, és csak lófráltam a városban. Ez volt életem legrosszabb szakasza.

11) Hogyan töltötted az idődet a depressziód alatt?
Állandóan a tömegben keringtem, az öltözékem kész káosz volt, megpróbálkoztam az ageha és a ganguro stílussal is. Csak szerettem volna megváltoztatni a kinézetemet. Hogy fejlesszem magam, rengeteg frizurát és stílust kipróbáltam. Nagyon sokat jártam el otthonról, egyszerűen nem akartam otthon lenni.

12) Szerinted ez volt az életedben az a bizonyos lázadó korszak?
Előfordulhat! Ha valaki a személyes dolgaimról kérdezett engem, mindig felhúztam magam. Persze, szívesen beszélgettem bárkivel, de ha valaki nekiállt kérdezősködni... Például, ha valaki megkérdezte tőlem, hogy "Nem kéne iskolában lenned?" én azonnal felcsattantam, hogy "Miért nem tud engem megérteni senki?!" és nagyon ideges lettem.

Tudtam, hogy az lenne a legjobb, ha bejárnék az iskolába, de a suli unalmas volt, ráadásul nagyon rossz jegyeim voltak, így végképp elment a kedvem az egésztől.

Ennek talán az volt az oka, hogy már a kezdetektől magas elvárásaim voltak magmmal szemben. Szerettem az anyukámat, és nem akartam aggodalmat okozni neki azzal, hogy elmondom neki, hogy hova megyek, vagy mi történt velem, így inkább hallgattam.

13) Miért kezdtél bele a blogolásba?
Először egy mobil weboldalon kezdtem el írni, különböző szépségápolással kapcsolatos dolgokat. Aztán egy nap kaptam egy üzenetet, ami így szólt: "Nem szeretnél blogot indítani?" Így kezdődött az egész.

Egyszercsak a blogra ráiratkozók száma elérte a hat- vagy hétezer főt, már nem is tudom pontosan, és ettől először annyira megijedtem, hogy arra gondoltam, hogy ezt nem fogom tudni tovább folytatni. Viszont az olvasottságom egyre csak nőtt és nőtt, én pedig napról napra szórakoztatóbbnak találtam a blogolást. Úgy gondoltam, hogy megmutathatnám az embereknek az életem, hogy tanuljanak belőle, így elkezdtem mindenféle információt posztolni a szépségápolásról és a fogyókúrákról. Szerettem volna ezeket a dolgokat megosztani mindenkivel, így mindent beleadtam, és sikeres lettem a blogommal!

14) Egyszóval: ha valami felkelti az érdeklődésed, abba minden erődet beleadod?
Így van! Ha valamihez nem érzek elég motivációt, abba bele sem fogok kezdeni! A blogolás motiváló volt; amikor végignéztem a régebbi bejegyzéseimet, mindig ilyesmiket gondoltam: "Ez egész jól sikerült!" vagy "Itt elég idegesítő voltam!" vagy "Hogyan lehetnék jobb ennél?" Folyamatosan szereztem a tapasztalatot... és remek érzés volt!

Régen azt hittem, hogy elég egy fekete szemceruza, amivel kihúzom a szemem, és egy műszempilla, amit felrakok. De akkor sokkal jobban belegondoltam a dologba, például: "Ha így húzom ki a szememet, akkor sokkal élettel telibb lesz a tekintetem". A sok tapasztalattól az egész gondolkodásom megváltozott!

15) Mire figyeltél leginkább a blogod írása közben?
Mivel szerettem volna, hogy a bejegyzéseimmel mindenkit boldoggá tegyek, ezért sosem írtam bennük a depressziómról. Pedig amikor belekezdtem a blogba, elég "beteg" voltam, de ezt a szabályt minden esetben betartottam.

Írás közben mindig az járt a fejemben, hogy hogyan lehetne a legjobban átadnom az üzenetemet az olvasóimnak. Amikor felvázoltam egy bejegyzést, több órát is eltöltöttem azzal, hogy ellenőrizzem a tartalmát, hogy átgondoljam, esetleg újragondoljam amit leírtam. Azt hiszem, nálam ez a blogírás már szenvedéllyé vált! (nevet)

16) Milyen változások következtek be benned, amikor elkezdtél blogot írni?
A blogolás előtt nem igazán szerettem kifejezni az érzéseimet, de az íráson keresztül megtaláltam a hangomat. A kedvem is sokkal jobb lett!

17) Összegeznéd nekünk egy mondatban, hogy milyen is voltál ekkor?
Mindig csak sodródtam a tömeggel,  és aggódtam amiatt, hogy az emberek hogyan éreznek, ezért a véleményemet inkább megtartottam magamnak.

18) Hogyan kerültél a Popteen-hez?
A meghívás a blogom egyik kommentjében érkezett. Először azt hittem, hogy valaki a bolondját járatja velem, de miután körbe kérdeztem egy-két helyen, el kellett gondolkodjak rajta, hogy lehet, hogy ez tényleg komoly.

A meghívó érkezésének másnapján megálltam a Popteen szerkesztősége előtt, amikor Shibuyában vásárolgattam. Az egyik ott dolgozó munkatárs pedig leszólított: "Éppen Street Snap-et készítünk. Nem szeretnél benne lenni?" én pedig azonnal válaszoltam: "Megkaptam a tegnapi üzeneteteket!" Vajon ez a Sors műve volt? (nevet)

Annak idején több másik magazintól is kaptam ajánlatokat, de nem akartam megmutatni az arcomat, mert úgy gondoltam, hogy nem vagyok elég jó ehhez, ezért mindegyiket visszautasítottam. De mivel a Pop-ot olvasva nőttem fel, és imádtam a magazint, úgy éreztem, hogy ez nem véletlen. Ezért úgy döntöttem, teszek egy próbát.

19) Milyen volt az első fotózásod?
Ugyanazon a napon, mint amikor a Street Snap készült, részt vettem egy fotózáson, amelynek témája a "Mi van egy model táskájában?" volt! Először bementünk a studióba, hogy kipakoljuk a táskáinkat, aztán következett a divatfotózás, immár szabad téren. Utána ismét a studió következett... az események folyamatosan pörögtek.

Mivel ez volt az első fotózásom, arra gondoltam: "Szóval ilyen egy fotózás~" Az egész annyira új volt még nekem. (nevet) Ráadásul ez állás volt a javából, aminek nagyon örültem.

Régen csak a közelben lógtam a barátaimmal, és mindig ugyanazokat az unalmas dolgokat csináltuk, akkor viszont fotózásokra kezdtem járni, úgy érztem, hogy végre keményen dolgozok, és mivel több helyszínre is el kellett menjünk, ezért a nap végére mindig elfáradtam! (nevet)

20) Mi az, ami a Pop fotózásokon a legboldogabbá tesz?
Minden! Lehet, hogy sok nehézséggel kell szembenézni, én azonban állandóan abban reménykedek, hogy minden fotózáshoz nyugodtan tudok majd hozzállni, legyen az bármilyen körülményes is. Lehet, hogy elfoglaltabb lettem, és ennek eredményeképpen kimerültebb is, mégis nagyon büszke vagyok magamra! Még ha a munka miatt keveset is alszom, imádom ezt a felgyorsult ütemű életstílust... eléggé felpörgök tőle! (nevet)

folyt. köv.

Az angol nyelvű fordításért ezermegegy köszönet a smashedmakeupbag.com-nak!