Egyszer Shiraishi azt mondta Aizawáról, hogy amúgy nagyon kedves ember, csak ezt szereti elrejteni mások elől. Hiyama nem tudta, Shiraishi honnan szedett ilyesmiket, de ez az este rácáfolt a "nagy elméletre".
" Hát már csak azért sem fogom hagyni, hogy így bánjon velem! Azt hiszi, mindenkinél magasabb szinten áll?! " huppant vissza a székébe Hiyama.
Még el sem helyezkedhetett, amikor telefoncsörgés éles hangja törte meg az eddig síri csendet.
Aizawa és Hiyama egymásra néztek. Lehet, hogy mégsem lesz olyan nyugodt ez az éjszaka?
 - Igen? - kapta fel a kagylót a lány, és egy darabig csak némán bólogatott.
Aizawa kíváncsian meredt rá, úgy tűnt, lázba hozza, hogy végre történik valami.
 - Rendben van, előkészítünk egy vizsgálót, mire ideérnek. - mondta végül Hiyama, és letette a telefont.
A srác kérdőn nézett rá, ahogy felpattant ültéből.
 - Semmi komoly, kocsmai verekedés. - legyintett Hiyama. - Csak pár felszínes sérülés két részeg férfin. A mentősök tíz perc múlva itt vannak velük.
" Csak nem valami keményebbre számítottál, Aizawa? " gondolta magában kárörvendően a lány, ahogy a srác arckifejezését tanulmányozta. " Most biztos az jár a fejedben, hogy ez egy vicc. Te komoly sérülteket akarsz ellátni, meg életeket menteni, nem két alkoholistát fércelgetni. "
A lány elégedetten mosolygott. Ismét  olvasott Aizawa gondolataiban.
 - Most meg mi van? Mit bámulsz? - húzta fel a szemöldökét a srác, hangja pedig ingerült volt.
 - Semmit! Megyek, szólok a nővéreknek, hogy társaságot kapunk! - azzal Hiyama kisietett az orvosiból.
Amint megfelelő távolságba került, nekidőlt a falnak, és elvigyorodott.
 " Beléd láttam Aizawa, csak sikerült! "
Igazából fogalma sem volt, miért számít ez akkor diadalnak, mint ahogyan ezt ő megélte.
Mindig is kíváncsi volt, vajon min gondolkozhat Aizawa. Érdekelte, vajon milyen dolgokon szokott elmerengeni, mikor ebéd közben csak mered egy távoli, talán nem is létező pontra. Meg akarta ismerni őt, mindent tudni akart róla. Az álarc mögé akart látni, hogy megtudja: helyesen vélekedett Shiraishi Aizawáról?
 " Igen, így fogok tenni... " lökte el magát a faltól, és megindult a nővérszoba felé.

 - Nem mondták még maguknak, hogy az erőszak nem megoldás semmire? - kérdezte Hiyama a vizsgálóágyon ücsörgő középkorú férfitól, miközben egy csipesszel apró üvegszilánkokat szedegetett kifelé a "páciens" kezéből.
Az nem válaszolt. Hiyama biztos volt benne, hogy a férfi még mindig nincs teljesen magánál.
A vizsgálóban egyre erősödő alkoholszag terjengett, ami a betegekből áradt.
 - Nálad mi a helyzet, Aizawa? - emelte meg egy kicsit a hangját a lány, ahogy átszólt a függönnyel elválasztott szoba másik oldalára.
 - Fejbe verték egy üveggel, látszólag nem szenvedett károsodást, de holnap elvégzek pár vizsgálatot. A tied?
 - Csak a keze, ami csúnya, de a szilánkok szerencsére nem sértettek meg ínakat. Van még pár karcolása, de azok sem vészesek. - a lány kihúzott egy nagyobbacska üvegdarabkát a férfi kezéből, erre az nyögött egyet.
Hiyama szó nélkül folytatta a munkát.
" Meg is érdemli, minek kell verekedni... " oktatta ki gondolatban páciensét.
 - Azért örülök, hogy egyelőre nincs semmi komolyabb. - jegyezte meg a lány, de erre Aizawa már nem mondott semmit.
" Ennyit a kommunikációról... " sóhajtott fel.
 - Olyan szag van itt, mint egy szeszfőzdében... - szólalt meg pár perccel később Aizawa.
 - Lassan én is bebódulok tőle, jó lenne hamar végezni ezekkel. - válaszolt a lány.
Tipikus, semmitmondó szavak, amikkel az ember nem jut előbbre. Pedig Hiyama úgy érezte, minden egyes beszélgetéssel, legyen az bármennyire lényegtelen, közelebb kerülhet az igazi Aizawához.
 - Hiyama sensei! Aizawa sensei! - rontott be hozzájuk váratlanul az egyik nővér. - Súlyos sérültet hoznak!
Aizawa szabályosan letépte a függönyt, ahogy átkelt rajta.
 - Ezeket magukra bízzuk, jó? - tolmácsolta partnere kérését Hiyama, az ugyanis már kiszáguldott a vizsgálóból.
A nővér csak bólintott.

" Most biztos örülsz, itt a várva várt beteged, akin megmutathatod, milyen zseniális orvos is vagy. Kár, hogy csak én meg a nővérek lehetnek szemtanúi, és Kuroda sensei nem láthatja, mi? Biztosan feleresztene a helikopterre, ha látná, mennyire megállod a helyed. " Hiyama éppen bemosakodott, hogy asszisztáljon a műtétben, amit Aizawa végez majd el.
Egy valamit már sikeresen megtanult: Aizawa minden lehetőséget megragad, hogy bizonyítsa, mennyire alkalmas az orvosi pályára. Tapasztalt veteránokat megszégyenítően veti bele magát a legdurvább esetekbe is, és mindezt az elismerésért.
A nő, akit behoztak, késelés áldozata lett. Közel hat késszúrásból bugyogott a vér, csoda, hogy eddig még életben maradt.
Hiyamának különösebben nem akadt nehezebb dolga, csak figyelnie kellett a beteg életjeleit, gondoskodni a vérellátásról, és beadni mindent, amit Aizawa mondott. De nem is bánta, hogy így alakult, egy ilyen műtét során, mint ez, ő csak útban lett volna, ha ennél többet bíznak rá. Így engedelmesen követte Aizawa utasításait, röpke két és fél órával később pedig úgy ahogy sikerült megmenteniük a beteg életét.
 - Ez hihetetlen, egyedül képes voltál így ellátni őt! - Hiyama egész elámult, ahogy a kritikusból stabil állapotba felhozott nőt figyelte, akit éppen átszállítottak a műtőből.
 - Azért nem egyedül csináltam. - jegyezte meg Aizawa.
 - Mintha az én munkám olyan sokat érne a tiedhez képest. - válaszolta Hiyama, és az elhasznált kesztyűjét a szemetesbe dobta.
Aizawa követte a példáját.
 - Gondolj bele, ha műtét közben még azokra a dolgokra is figyelnem kellett volna, amiket te végeztél el, ez a nő nem biztos, hogy túlélte volna. Bármit is teszel, hogy megments egy életet, nem hiábavaló. Szóval, szép munka volt, Hiyama. - Aizawa ezeket a szavakat közönnyel a hangjában, kicsit kioktató stílusban adta elő.
A lány nem mondott rá semmit.
 "Bizonyára így mutatja ki, ha boldog." húzta el végül a száját, de csak azután, hogy Aizawa távozott.