Kifejezetten nyugodt éjszakának néztek elébe a kórház éjszakai ügyeletesei. Hiyama Mihoko már jó ideje csak unottan firkálgatott a jegyzetfüzetébe, ami lassacskán betelt a lapszélekre rajzolt virágoktól, és egyéb rajzoktól. Aizawa egy könyvet lapozgatott, valami ritka orvosi estekről szólót. Egyikük sem szólt semmit a másikhoz, remekül elszórakoztak ők magukban is.
Amikor Hiyama csalódottan konstatálta, hogy tolla kifogyott, ahogy egy malacka körvonalait próbálta meg kihúzni vele, bosszúsan húzta ki egyik fiókot a másik után, igaz mindhiába.
 "Ebben a nyamvadt kórházban még egy tollat sem lehet találni?!" csapta be dühösen az utolsó fellelhető fiókot is.
 - Beléd meg mi ütött? - kérdezte tőle Aizawa, s közben fel sem nézett olvasnivalójából.
 - Nincs egy tollad? - kérdezett vissza Hiyama.
 - Nesze. - Aizawa a lány felé nyújtott, egy a kórház emblémájával díszített íróeszközt.
Az csak kikapta a kezéből, miközben egy halk köszönöm-et sziszegett.
Még csak bő két órája hagyták őket egyedül - Fujikawa eltökélt szolidaritási mozgalma addigra fulladt kudarcba, és inkább hazament - de azóta ez volt kettőjük között az első párbeszéd, ami elhangzott.
Hiyama mérget mert volna venni rá, hogy sokáig ez is lesz az utolsó szóváltásuk, úgy kábé az éjszakai műszak végéig.
A lány ismét belemerült a rajzolgatásba. Ha jobban belegondol, amúgy sem beszélgetnek sokat Aizawával. Valahogy így jött ki a lépés, amikor először találkoztak, és ez ellen egyiküknek sem volt különösképpen kifogása. Mihoko nem érzett sem ellenszenvet, sem ehhez hasonlót Aizawa iránt, igaz, nem szerette a srác néha lekezelő és arrogáns modorát.
Mióta csak az eszét tudja, mindig képes volt olvasni az emberek fejében. Ha valakivel sok időt töltött, apró jelekből rengeteg mindenre képes volt következtetni az illetővel kapcsolatban. Shiraishi-t és Fujikawát például már tökéletesen kiismerte, de azt soha nem tudta, vajon mi járhat Aizawa fejében. Ez volt az egyetlen dolog, ami úgy istenigazából bosszantotta a lányt Kosaku-val kapcsolatban. Talán emiatt volt az is, hogy a többiekhez képest idegennek érezte a srácot.
És neki pont ezzel az emberrel kell együtt ügyelnie egész éjjel... A tudatra nagyot sóhajtott, miközben kisatírozott egy félresikerült nyuszit a füzete sarkáról.
Örülnie kéne, hogy nincs egyetlen sürgős eset sem, ő mégis szívesebben hajtana végre valakin életmentő műtétet, mint hogy tovább kelljen ücsörögnie, az asztal túloldalán türelmesen olvasgató Aizawa Kosaku társaságában.
Reményvesztetten pillantott a faliórára. Még előttük a fél éjszaka, ő pedig itt fog megőrülni, ha ez tovább folytatódik...
Felpattan a székéből, és elindult kifelé.
 - Hova mész? - Aizawa továbbra is a jelek szerint roppant érdekes könyvet bújta. - Nem mintha érdekelne.
 - Csak körbenézek, minden rendben van-e. - válaszolta Hiyama, ahogy nyújtózott egyet.
Aizawa egyszer csak becsapta a könyvét, és ő is felállt.
 - Veled megyek. - közölte színtelenül.
 - Ahogy gondolod. - vont vállat a lány, és továbbindult.
Csendben haladtak végig a sötét folyosókon, és futólag be-bepillantottak a kórtermekbe. Rajtuk kívül senkit nem láttak, az éjszakás nővérek a nővérszobában múlatták az időt.
Miután tettek egy kört, Hiyama és Aizawa elindultak visszafelé az orvosiba. A lánynak jól esett megmozgatni ernyedt tagjait, és most eléggé lelombozta a tény, hogy ismét firkálgatással kell elütnie az idejét.
 "Ha legalább Aizawa beszédesebb kedvében lenne..." egy pillanatra a srác semmitmondó arcára nézett. "Veszett ügy..." nyugtázta végül, ám ebben a percben Aizawa megszólalt.
  - Mi van a betegeddel? Tudod, azzal a kiállhatatlan nővel, aki homeopátia mániás.
 - Semmi különös. Pár napig még benn tartják megfigyelésre, aztán hazaengedik szerencsére. Már kezdett az agyamra menni az állandó hisztijével, hogy a füveit akarja! - válaszolta tetetett bosszússággal Hiyama.
Aizawa csak bólintott.
 - És a kissráccal mi a helyzet? - kérdezett vissza a lány félszegen némi szünet után.
 - Semmi. - válaszolta Aizawa nyersen. - Továbbra sem ébredt fel a kómából. Félő, hogy károsodni fog az agya.
 - Úgy tűnik, a szíveden viseled a sorsát. Gyakran látlak nála időzni. - jegyezte meg a lány.
Aizawa megállt.
 - Még szép. Nem fogom hagyni, hogy egy gyerek meghaljon.
 - Mintha bármit is tehetnél. - ingatta a fejét Hiyama.
 - Nem számít. Ugyanúgy felelős vagyok az életéért, mintha tehetnék érte valamit. - Aizawa hangja rideg volt. - Nem az számít, mit tehetsz és mit nem, hanem hogy mit akarsz elérni.
A tekintetével szinte felnyársalta a lányt, mielőtt tovább indult volna. Az egy darabig csak nézett utána.
Nem volt benne biztos, de mintha egy pillanatra sikerült volna belelátnia Aizawa fejébe. Nem tudta pontosan milyen érzéseket látott, csak azt, hogy igenis voltak érzések a srác szavai mögött.
Egyszer Shiraishi azt mondta neki, hogy Aizawa-kun amúgy nagyon kedves ember, csak ezt is, akárcsak az érzéseit szereti elrejteni mások elől. Bizonyára úgy gondolja, gyengeség, ha az ember ilyesmiket képes a felszínre hozni.
Hiyama nem tudta, Shiraishi honnan vett ilyesmit.
 "Aizawa egyszerűen csak bunkó." jelentette ki magában, és követte a srácot visszafelé.