Ez a nap igencsak álmosan kezdődött.  Yusuke valahogy nagy nehezen kikászálódott az ágyból majd elindult ,hogy megkeresse barátait. Kuramát a parkban, Hieit az alvilágban , Kuvabarát pedig egy bunyó kellős közepén találta. Pedig a verekedés az ő becses szokása volt.  Már épp javába bunyózott ,hogy segítsen Kuvabarának amikor Hiei megszólalt…

-Majd meghalok az unalomba: az a két ütődött keresi magának a bajt minket meg itt hagytak nézőnek. – morogott .

-Jut eszembe hol van Kithara? –kérdezte Kuvabara aki épp behúzott ellenfelének amit egy káromkodás és egy kórházi számla követett.

Majd elindultak  Kithara háza felé. A lány az ágyon feküdt mozdulatlanul.

-Jó reggelt  csipkerózsika! –kurjantott Yusuke, azonban Kithara ugyanolyan természetellenesen merev és mozdulatlan volt. Majd elkezdte pofozni, semmi eredmény.                                                                             

… 

        
Kithara egy pincének tűnő sötét helyen ébred. Feláll majd körülnéz: kopott bútorokon egy-egy csepp vér csillan meg , az egyetlen fényforrás egy  apró szentjánosbogár. Kopott deszkapadló ,törött ablak, ami  az egyetlen erősebb fényforrás lett volna ha nem lett volna befalazva.  De a fal is csak hazugság, nem tud kijutni innen nincs  ahogy. Ez az  egész egy végtelen rémálom. Az  egész szoba a sötétség félelmetes árnyékába borul. Kithara elindul a szoba túlsó  oldalán levő egyetlen ajtó felé. Hirtelen megtoppan. Valami  megreccsen. Óvatosan lép  egyet. Ekkor valami hangos zaj ütötte meg fülét. Rémülten hátrál egy pár  lépést. A mennyezetről  egy félig rothadt ,véres koponya lógott le. Kithara rémülten felsikolt. A koponya felé fordul kitátsa száját és démoni hangon  megszólal „MEGHALSZ!” ,majd hirtelen eltűnik a sötétségben. A lány kissé habozva de elindult a terem túlsó végén álló ajtó felé. De megbánta ,hogy betette oda a lábát… .  Egy keskeny terembe  találta  magát. A  mennyezetről  élettelen testek lógtak le.  Az egész termet  furcsa füst árasztotta el ami valószínűleg megmérgezte az ott levőket. Mindegyik test  fölé egy név volt írva. Kitharanak nagyrészt ezek a nevek ismeretlenek voltak. Azonban volt egy üres hely. A lány közelebb lépett ,hogy megnézhesse, a név nem volt ismeretlen  az volt írva  ,hogy „KITHARA”. Kithara ijedten meredt az írásra. Ekkor észrevette  ,hogy a neve mellett egy szintén ismerős név  volt „ AIAME” . Kithara halott édesanyjának neve. A lány szomorúan és vágyakozóan  meredt  édesanyja testére. Egy hosszú perc múlva magához tért  és odarohant ,hogy kiszabadítsa édesanyját. Azonban egy lánc megszorította kezét és alig néhány másodperc múlva ő is a falon lógott. Pont a neve alatt.  Megpróbálta kiszabadítani magát azonban nem sikerült .  Majd valami hangos zaj ütöttem meg a fülét .  Egyszer csak egy hatalmas acélpenge közeledik felé én sorba levágja az emberek fejét. A penge rohamosan közeledik felé, majd egyre és egyre közelebb jön. Pánikba esett ,teljes  erejével rángatni kezdte a láncokat. Majd ujja hegyén egy apró fekete lángnyelvvel elolvasztotta a  láncokat és leugrott. Anyját is meg akarta  menteni azonban a penge mér a kezét súrolta ezért gyorsan elkapta . Az mély sebet hagyott kezén, azonban jelét se mutatta annak ,hogy egy kicsit   is érdekelné.    

Yusukééknél:

Kithara élettelennek tűnő testén hirtelen kövér verejtékcseppek jelentek meg. Tagjai megfeszülnek ,karján vastag vércsík jelent meg . Arca egyre sápadtabb lett.

-Mi lett  vele? –kérdezte Yusuke  - Ugye nem…

-Nem! Ezt nevezik  igazi rémálomnak a szellemek birodalmában. Az álmodó rémekről halott emberekről ,fekete csuklyás alakokról álmodik. Minden ami történik vele seb, vér ,halál az megtörténik vele a valóságban is. – válaszolt Kurama határozott pontossággal.

A többiek tisztelettel vegyes ámulattal meredtek rá. Majd gyorsan ellátták Kithara sebeit és lassanként mindenki elindult lefeküdni.

…

A szobában ,most vette csak észre egy újabb ajtó volt ami a penge  mészárlásának jóvoltából most nyílt ki. Kitharanak most már elege lett, nem megy be rajta! Pedig be kell… . Bement. Ez a terem jóval szebb volt mint a többi. Egész körbe lépcsök  hevertek.  Középen meg egy üres kör alakú hely. A termet oszlopok, a és  fáklyák vették körül. Azonban itt volt egy élő ember is. Csuklyája mélyen eltakarta arcát, bár jól kivehető volt gonosz vigyora.

-Tudtam ,hogy eljössz Kithara. –szólt mézes-mázasan – tudtam ,hogy rajtad nem foghat ki briliáns eszközeim. De úgyse fogsz kijutni innen élve. – s, utóbbi mondatát igencsak sötéten mondta.

-Megölted az anyámat! Te voltál az 20 évvel ezelőtt . Te és a csapatod, a GDSz . – fakadt ki a lány mély gyűlölettel a hangjában.

-Belátom ,én voltam az. –válaszolt.

Majd csettintett egyet és Kithara lábára vastag láncok fonódtak és lehúzták a földre. Kezeit is  lebilincselték, mozdulni se tudott.  Ellenfele újabb gonosz vigyorral nyugtázta sikerét.

-Látod?  Ilyen egyszerű . Gondolom  most már érted miért nem fogsz kijutni innen…- szólt , s  a csuklya alatt is érezhető volt átható hideg tekintete. – …élve. –tette hozzá és elfordult.

-Miért nem ölsz meg most?!  - kérdezte indulatosan Kithara, s közben az ujján lévő kis lánggal megolvasztotta  a bilincseket.

-Csak szépen s lassan… - mondta, s most már szinte fülig ért gonosz  vigyora.

Kithara most már egy  hatalmas feketén izzó kardot rejtegetett háta mögött de mivel ellenfele háttal fordult neki észre se vette.

-Tudod az anyád könyörgött nekem … - folytatta.

Kithara nem bírta tovább. Ez már hazugság! Előrántotta kardját és kettéhasította fogvatartóját. Ellenfelének ideje  sem volt a meglepődésre, a támadás gyors és kegyetlen volt. Kithara  rémülten nézett végig a holttesten. Mit csinált!? Megölte…! Megölte… . S utolsó gondolatával , fáradtan térdre rogyott és elájult.

Eközben:

A széles vállú alak most  is a barlangban volt. Neki volt dőlve a falnak. Elvigyorodott.

-Úgy látszik Kithara túljárt barátunk eszén –szólt újabb gonosz  vigyorral toldva mondatát.

-Úgy látszik. –ismételte az alacsony GDSz tag csöppet sem vidám hangulatban.

-Mennyire vannak kiképezve? –váltott témát

-Amennyire lehet.

-Nem baj, hamarosan támadunk.