Korahajnal volt. Kurama lassan  lépkedett a sűrű őszi avarban. Olyan 20 éves körül lehetett. Hosszú idő telt el már a nagy győzelem óta. Kuramán is át ment az idő keréknyoma. Arcán megjelentek a felnőttes vonások, de szeme megmaradt gyönyörűnek és csillogóan zöldnek. Egyre inkább férfira hasonlított mintsem fiúra.

    Ekkor eszébe jutott, hogy ma találkozó van Yusukééknál. Mikor odaért mindenki feszülten és izgalommal várakozott Koennma szavaira ,mert  Hiei és Kuvabara szokásos veszekedéssükkel megakadájozták ,hogy Koennma valamit mondani is tudjon.

-      Azt szeretném mondani, -s ezzel egy szúrós pillantást vetett Kuwabarára. - hogy valaki új csatlakozott hozzánk .- mondta Koennma és már alig várta a többiek reakcioját.

-      Egy új tag a csapatban? –kérdezte Yusuke.

-     Pontosan. Önként csatlakozott hozzánk. Nem tudom mi okból. De inkább nem várakoztatlak tovább , rögtön átadom neki a szót:

Abban a pillanatban mindenki elhalgatott, csak valami kivülről jövő zaj törte meg a csendet. Egyszer csak belépett egy magas kb. 19 éves lány. Hosszú barna  haja omlott vállaira. Magas és csinos alkatú. Hegyes zöld szeme megcsillant az ablakból beáradó napfényben.. Nyakában egy vörös szív alakú érme lógott. Szája kedves mosolyra húzódott.

-       A nevem Jousshamy Khithara  , azért jöttem  hogy segítsek nektek. – szólt kedvesen. De senki sem szólt egyre csak bámulták a lányt. Végül Kuvabara törte meg a csendet:

-          A nevem a megálíthatatlan híres szuperhős, Kazuma Kuvabara. - szólt és kihúzta magát arcán bolondos, büszke  vigyorral megállt a lány előtt.

-      Inkább a  híres szuperbolond. –morogta Hiei sunyi vigyorral az arcán.

-      Fogd be, kerti törpe! Sokkal erősebb vagyok mint te! És Kithara most biztos azt gondolja, hogy de jó pali ez a Kuvabara.

Mindenki azt hitte ,hogy Kithara most egy akkorát behúz Kuvabarának ,hogy kirepül a falon. De a lány csak nevetett Kuvabara tudatlanságán. Élesen és gúnyosan, bár mégis szeretetet sugárzott mintsem gúnyt.

Végül mikor már mindenki kinevette magát Kurama megszólalt:

-     Örülök hogy megismertelek .- és kinyújtotta kezét a lánynak, de közben nem tudta levenni a szemét róla. Mélyen belenézett a lány szemeibe, tudni akarta, hogy ki is ő és, hogy tulajdonképpen miért is jött. Valahogy nem tudott bízni benne. A lány furcsa tekintettel nézett rá. Bár Kuramái mások voltak. Kifürkészhetetlen titkokat rejtett mégis nyílt volt, mint tárt kapu. Csillogásuk ámulatba ejtő, mégis kemény és könyörtelen. Mert volt valami azokban a zöld szemekben ami nem engedte ,hogy hazudjanak neki. Ha kedves volt egyszerűen ellenállhatatlanul gyönyörű, de ha gazdája dühös volt, csak úgy szórta a villámokat, s az beékelődött ellenfelükbe. Egyszerre volt csodálatos és könyörtelen, mégis titokzatos. 

-     Örülök hogy megismertétek egymást , de most meg kell ál1ítanotok egy szörnyet. –zökkentette ki csodálkozásukból a többieket Koennma.  Bölcsességtől és tapasztalattól remegő hangon.

-      Ne most kérlek! Vagy lenyomom a cumit a torkodon !! - acsarkodott a szokásos módón Yusuke. Arca kipirosodott a haragtól. Hátranyalt, fekete ,rövid haja tincsenként álltak az égnek a dühtől de Keiko megnyugvásra bírta.

-      Jól van na, akkor elintézem én. –sóhajtott egyet Koennma és azzal el is tűnt a távolban. 

-      Ilyen is ritkán történik meg. Bár szerintem csak el akarta terelni a figyelmünket. Most már úgyis mindegy.  Hé Kithara! Nem akarsz megküzdeni mindegyikünkel ? - kérdezte Hiei szemében a harcvággyal. Most vették csak észre ,hogy Hiei is itt van. Pedig nem feledkeztek volna meg róla ha nem érte volna őket ilyen hirtelen Kithara felbukkanása. Hiei még mindig Mukuronak dolgozik. Bár ketten már szinte barátok lettek. Bár Yusukéékhoz is ritkán engedi el úrnője. Most is nehezen szabadult el egy pár hónapra. Karmazsinvörös szemei égtek a harc vágyától. Ugyanis a démonokat harcra teremtették. Hiei is sokat változott. Mintha nőtt volna egy pár centit, de ez semmi volt Kuvabara magasságához képest. De Hieit nem zavarta... annyira. Bár Kuvabarának ez volt az  utóbbi időben a hobbija, hogy megpróbál olyan mélyen döfni Hiei „kőszívébe”. Mégsem hagyta cserben alacsony tulajdonsága Hieinek. Tökéletesen lopakodott. Járása könnyed és kecses, s alacsony termete csak segített hangtalan lépésein. Borotvaéles szemei mintha tükröztek volna még egy pár érzést a rideg fátyla mögül, mégis megmaradt  szokásos titokzatos tekintetnek. Az utóbbi időben ugyan megtanult nevetni ám ez semmit sem segített rideg arckifejezésén. Arca sápadt és hegyes. Lerítt róla tűzdémoni kiléte amit főleg haja színe és alakja árult el. Ereje volt a fekete tűz, míg tincsei lángszerűen ált az égnek, feketén. Mint maga a fekete halál csapott le villámgyorsan ellenfeleire. Legjobb barátja, Kurama szinte árnyként követte gondolatainak útját. Kitalálta minden gondolatát, s egyszer sem felejtette el emlékeztetni Hieit testvéri kilétéről. Ezért Hiei ellenállhatatlan vágyat érzett az iránt ,hogy jól megszorongassa barátja nyakát. Bár vagy milliószor fejezte ki, e feltétel nélküli vágyat mégsem sikerült teljesítenie. Hát, ez volt Hiei: félelmetes és titokzatos, mégis titkon érzelmekkel teli. S most  nem leplezte harcvágyát újdonsült társuk előtt.

-      Nekem mindegy. –vetette oda egykedvűen Kithara.

Végül egy üres terembe érkeztek ami jóval nagyobb volt mint egy átlagos tornaterem…egy pillanattal késöbb Kuvabara és Kithara egymással szemben ált. Kuvabara nem habozott előhívta a szellemkardot és máris ott termett a lány előtt és közben őszintén reménykedett benne ,hogy a lány megtudja védeni magát. De hiába aggódott mert Kithara megfogta a kardot és puszta kézzel eltörte. Kuvabara és a többiek tátott szájjal nézték a jelenetet. Kithara visszaadta az eltört kardot tulajdonosának. Majd Kuvabara és Yusuke helyet cseréltek egymással. Yusuke sem habozott gondolkodás nélkül elsütötte a Rei-gunt ,de elvétette …

Majd sorra lövőldözött de egyiksem talált , mert Kithara egy-egy kecses, könnyed duplaszaltóval kikerülte majd a semmiböl elővett egy tükröt és a legutóbbi lövését visszaverte, Yusuke démoni gyorsasággal kikerülte a Rei-gun útját. Bár nem vetette be minden fegyverét, bölcsebbnek látta hagyni dolgot.

Hiei mozdulatlanul állt a helyén. Hatalmas ereje van. Bár még semmit sem mutatott érezni lehet hatalmas erejét. Pedig ez nem egészen démoni erő, se nem szellemi. Hanem… .Hiei  ereiben magfagyott a vér. Ebben a lányban druidaerő van. Ez csak egyet jelent… . Kurama nem volt annyira hirtelen csak várt. Tekintete találkozott Kitharaéval. Míg a lány üresen nézett rá, az ő szemeiből nem kevés bizalmatlanság tükröződött amit a lány is észrevett ,majd végül pont akkor amikor nem figyelt Kurama lecsapott. A lány nem számított rá ezért a padlóra zuhant , de hamar összeszedte magát és a tüzes nyilakkal a falhoz szegezte Kurama ruháját. Majd odament hozzá kiszedte a ruhájából a nyilakat és azt mondta:

-    Bocs a ruhádért .- rámosolygott Kurámára.

-    Semmi baj. - mondta Kurama és magára erőltetett egy keserű mosolyt. Most látta olyan szemmel Kurama a lány, nem mint védtelen, törékeny ember, hanem mint önálló okos démon. Csak volt valami azokban a nyilakban… Még mindig nem bízott benne. Lehet, hogy ez lány valaki olyas valaki aki…

Utána Hieivel nézett farkasszemet. Hiei az előbbi  csatából azt tanulta , hogy nem érdemes gyenge fegyverrel támadni ,ezért megidézte a fekete sárkányt de Kithara sem sajnálta erejét ő is megidézte a maga vörös sárkányát ami kb. 110 méter magas. Csak az ő sárkánya más volt. Bár a vörös tűz eredetileg sokkal gyengébb mint a fekete ez most mégis erősebb. Kithara sárkánya önállóbb volt. Nem a megidéző karjából indult.

   A sárkány mérgesen csapkotta szárnyait. Éles fogak ezrein ömlött át a vörös tűz. Hieinek tátva maradt a szája. Igen ez már biztosan druidatűz, de csak egy nagyon kicsit. Mert a druidák sárkányai sokkal hatalmasabbak. Erre nem számított ezért feladta. Ami  ismét csak ritkán történik meg.

-      Nahát Kithara hogy-hogy erősebb a vörös tűz a feketénél?

-          Mindegyik tűz más. Amúgy nem erősebb régebb nekem is fekete tűz volt az erőterem de…- Kithara szavai elakadtak – Késő van megyek aludni.