Ichigo azonnal az Urahara Shopba ment, ahogy távozott Orihime házából. Uraharát a padlón találta a nappaliban, ahogy teát szürcsölget.
 - Kurosaki-kun... - kezdte Urahara a szokott vontatottsággal a beszédében. - Isten hozta! Minek köszönhetem a látogatását ezen a késői órán?
 - Kell egy Senkai kapu. - válaszolta az. Nem volt ideje elcseverészni a férfival.
 - Csak nem menni akar valahová? - lesett ki a csíkos kalapja alól Ichigóra Urahara. - Úgy tűnik, meglehetősen sietős a dolga, Kurosaki-kun.
 - Soul Society-be kell mennem. Most.
 - A kisasszony már három éve elment, mi ez a rohanás?
Ichigo önuralmát lassan kezdte felváltani a düh.
 - Nyitna nekem egy kaput, Urahara-san? - kérdezte fogcsikorgatva.
 - Természetesen, Kurosaki-kun! - válaszolta a boltos, és a helyettesre mosolygott. - Pár perc és a kapu indulásra kész. Addig foglaljon helyet, igyon meg egy teát.
Urahara ajánlatát mellőzve, Ichigo követte a szandálost a földalatti edzőterembe, a póttestét pedig fenn hagyta, és Konra bízta.
Nem sokkal később az átjáró elkészült. Ahogy Ichigo átsétált a kapun, Urahara még annyit szólt utána:
 - Legyen óvatos, Ichigo. A jó szándék soha nem helyettesíthető a jó tervezéssel.
" Idióta. " gondolta Ichigo, figyelmen kívül hagyva Urahara jótanácsát. Az egyetlen dolog, ami számított, hogy megtalálja Rukiát, és a helyettest kifejezetten nem érdekelte, mennyire is lesz nehéz ez a feladat. Vissza akarta kapni őt.

Soul Societyben is éjszaka volt, ahogy Ichigo megérkezett a Senkai kapu túloldalára. Egyetlen őrszem volt csak szolgálatban, ráadásul ezzel az őrrel Ichigo gyakorta beszélgetett, így az csak intett egyet felé, ahogy a shinigami elhaladt mellette.
Pár perccel később már a főparancsnoki épület előtt toporgott, és követelte, hogy most azonnal vezessék Yamamoto elé. A magas, széles vállú shinigami, aki az ajtót őrizte, néhány pillanatig csak nézte Ichigo-t, aztán felkacagott.
 - Most meg mi a francon nevetsz?! - morogta Ichigo.
 - Yamamoto Főparancsnok nem fogad látogatókat az éjszaka közepén, kivéve, vészhelyzet esetén. - válaszolt az őr kuncogva. - Egyáltalán miféle ügyed lehet neked a főparancsnokkal, kölyök?
 - Csak mondd meg neki, hogy Kurosaki Ichigo beszélni akar vele.
 - Attól tartok, ennyi nem lesz elég. - vigyorgott a porkoláb. - Gyere vissza reggel, a főparancsnok akkor talán tud némi időt szakítani rád.
Ichigóban felment a pumpa, előhúzta a kardját.
 - Nem megyek innen, amíg nem fogad.
 - Tünés, kölyök, vagy én penderítelek ki innen! - mondta az őr, és ő is kivonta a kardját.
 - Erre igazán semmi szükség, Hino. - hallatszott egy ismerős hang. - Innen átveszem.
 - Abarai hadnagy úr... - az ajtónálló egész meglepődött. - Igenis, uram.
 - Elintézem magamtól. - morogta felé Ichigo.
Renji rátette a kezét Zangetsu pengéjére. Ichigo lejjebb engedte a kardját.
 - Maradj már, Ichigo. Így semmit sem fogsz megtudni Róla.
Ichigo meglepetten nézett Renjire.
 - Nem vagyok hülye, Ichigo. Mi másért jöttél volna ide az éjszaka kellős közepén, ha nem Rukia miatt.
Ichigo hallgatott.
 - Menjünk hozzám. - mondta Renji, azzal távozni készült.
Ichigo még egy utolsót vicsorgott Hino felé, mielőtt követte volna a hadnagyot.
Nem sokkal később, Ichigo és Renji a padlón ültek, közöttük egy üveg borral. Némi unszolás után Ichigo végül elfogadta az italt, bár alig nyúlt hozzá.
 - Fenébe, Ichigo! - kezdte Renji, mikor Ichigo végre lehiggadt. - Mégis mi a jó életet hittél?! Idejössz az éjszaka közepén és azt kéred, hogy Yamamoto fogadjon téged?! Megőrültél, vagy mi bajod van?!
Ichigo a teli poharára meredt, amit a kezében szorongatott.
 - Meg kell találnom őt, Renji. Valakinek tudnia kell, mi történt vele.
Renji lemondóan nézett a helyettesre.
 - A háború után én is megpróbáltam kideríteni, mi történhetett Rukiával, de nem sok mindent találtam. A főparancsnok nem fog beszélni róla, leginkább nem az én rangom bélivel. Kuchiki kapitány tud valamit, de ő sem mond semmit.
 - Akkor miért akadályoztál meg? Lehet, hogy Yamamoto nekem mondott volna valamit!
 - Ichigo, te tényleg nagyon hülye vagy. Yamamoto neked se beszélne, legfőképp ha ordítozni kezdesz vele.   
Ichigo hallatott. Rendinek igaza volt. Yamamoto még neki sem mondana el semmit.
 - Akkor maradt Byakuya. - mondta végül. - Ha ő sem akar beszélni, majd addig ütöm, míg nem gondolja meg magát.
Renji elnevette magát. Tudta, hogy Ichigo csak viccel. A helyettes már volt annyira nyugodt, hogy ne kivont karddal állítson be a hatodik osztag kapitányához.
Ichigo is nevetett. Közel egy éve nem látta Renji-t, és jó érzéssel töltötte el, hogy ismét Soul Societyben lehet, egy olyan baráttal, aki megérti, miért is ilyen kétségbeesett. Még egyszer ránézett a poharára, majd lehúzta a tartalmát. Holnap szembeszáll Byakuyával.

Ichigo feje majd beszakadt. Már megint túl sokat ivott... A reggeli világosság szinte égette a szemeit.
" Az a rohadt nap állandóan csak ragyogni tud Soul Societyben... " gondolta magába, miközben a fény ellen küzdött.
Renjit nem különösebben érdekelte, hogy mire felkelt, Ichigo már elment megkeresni Byakuyát.
A helyettesnek nem kellett messzire mennie. Byakuya a hatodik osztag épületében olvasgatott az irodájában. Néhány halom papír sorakozott előtte az asztalon, szépen elrendezgetve. az egyiken pedig tökéletes derékszöget bezárva a lappal egy toll pihent.
" Seggfej... " gondolta Ichigo, ahogy belépett a szobába, és leült az asztal másik oldalán lévő székre, szembe a hatodik osztag kapitányával.
Tíz teljes percen át ült néma csendben, mire Byakuya elismerte a jelenlétét.. Ez nem lepte meg a shinigamit, hozzá volt ő már szokva Byakuya "hozzám képest senki vagy" viselkedéséhez, sőt nem is számított másra tőle.
 - Kurosaki Ichigo. - nézett fel végül a papírjai közül Byakuya. - Mit tehetek érted?
 - Hol van? - kérdezett vissza az, miközben igyekezett nem viszonozni Byakuya lenéző pillantását, amivel rámeredt. - Hol van Rukia?
 - Semmi közöd a húgom hollétéhez. - jött a tömör válasz.
 - Sosem változol, igaz, Kuchiki? - mondta Ichigo egyre idegesebben. - Megint ugyanaz a helyzet, mint amikor meg se próbáltad megakadályozni Rukia kivégzését! Csak ülsz itt, és nem mondasz semmit, miközben ő lehet hogy már halott vagy éppen most haldoklik valahol Hueco Mundóban!
 - Rukia nem halott. - válaszolt Byakuya. - De Aizen rájött, hogyan akadályozhatja meg, hogy belépjünk Hueco Mundóba. Nincs semmi, amit tehetnénk.
Ichigo felpattant, az arca vörös lett a dühtől.
 - És még te nevezed magad a bátyjának?! Úgy teszel, mintha törődnél vele, közben meg hagyod megrohadni őt egy olyan helyen mint az! Gyáva vagy, Byakuya! Nem érdemled meg, hogy a húgodnak nevezd őt!
Byakuya továbbra is csak ült az asztalánál, és úgy nézett Ichigóra, mintha az időjárásról és egyéb kellemesebb témákról cseverésznének Rukia sorsa helyett. Pár perccel később aztán ismét megszólalt.
 - Semmit sem tehetünk érte, és még ha találnál is megoldást, hogy bejuthass Hueco Mundóba, akkor valószínűleg ő is és te is meghalnátok. Gondolkodj mielőtt még cselekednél. Erős vagy, de túl sok kockázatot vállalsz. Az ő életét is kockáztatni akarod?
 - Én legalább megpróbálnám visszahozni! - csattant fel Ichigo ismét. -  Te csak kényelmesen elücsörögsz a székedben, és nem csinálsz semmit! Ez pedig sokkal rosszabb!
 - Lehet. - válaszolta Byakuya. - De talán a várakozás biztonságban hazahozza őt.
Byakuya újból a papírjára nézett, ami az asztalon hevert előtte. A beszélgetésnek vége. Ichigo nem is számított másra, elég egyértelmű volt, hogy mi a helyzet.
Így a helyettes elindult, hogy megkeresse Renjit. Ideges és csalódott volt, miközben megszaporázta lépteit. Nem hitte el, hogy senkiből sem képes valami használható információt kicsikarni.
 " Ha olyan rohadt sokan aggódnak miatta és érdekli őket, hogy mi történik Rukiával, akkor mi a francért nem akarnak segíteni?! " gondolta magában keserűen.
Kell lennie valaminek, amit tehet, hogy megtalálja Rukiát, kell, hogy legyen valaki, aki tud egy másik utat Hueco Mundóba.
Meg kell találnia Őt. Meg kell mentenie Őt. Nem képes otthagyni Őt azon az isten háta mögötti helyen.
Végül az osztagánál talált rá Renjire, aki halálsápadt volt. A shinigami azt a következtetést vonta le, hogy nagy baj van.
 - Mi az, Renji? - kérdezte, miközben furcsa, szorító érzést érzett a gyomrában. - Történt valami Rukiával?
 - Ichigo... - kezdte Renji, szemeiből pedig mély aggodalom tükröződött. - Nem Rukia. A húgodról van szó, Yuzuról. Egy Hollow súlyosan megsebesítette őt. Az apád szerint nem biztos, hogy túléli...

 - Kurosaki kapitány? - ez Michiko volt, Ichigo hadagya, aki most éppen azon fáradozott, hogy a kezében szorongatott edzőfelszerelést le ne ejtse a földre.
Ichigo épphogy időben segített rajta.
 - Kurosaki kapitány, a Főparancsnok összehívja a 13 Őrosztag kapitányait. Tíz perc múlva önnek is ott kell lennie.
Ichigo nagyot sóhajtott. Lassan egy hónapja volt, hogy Byakuya, Rukia és ő visszatértek Soul Societybe, és azóta vagy fél tucat ilyen megbeszélésen kellett részt vennie. Nehezére esett bármit is befejeznie anélkül, hogy egy megbeszélésen ne találná magát, amikről nagyon szívesen lemondott volna. Mégis, ezeket Yamamoto hívta össze, és Ichigónak több esze volt annál, mint sem feldühítse azt a vén szivart azzal, ha nem jelenik meg.
 - Kösz, Michiko. - mondta végül, és letette a felszerelést az asztalára. - Miért nem kéred meg Nakagawát és a többieket, hogy segítsenek neked? Valószínűleg még pár óra múlva sem leszek itt.
Michiko elmosolyodott, majd elsietett, hogy megszervezze a reggeli gyakorlatot, ezúttal Kurosaki kapitány nélkül.
 " Szerencsés vagyok. " gondolta magában a kapitány, ahogy távolodó hadnagyát figyelte. " A többi hadnagy nem lenne hajlandó ennyit segíteni nekem."
Ami azt illeti, Ichigo az elmúlt két évben keményen dolgozott, hogy egy összetartó osztagot hozzon létre. Az alatta dolgozó shinigamik tisztelték őt, és épp ezért ők is mindent beleadtak. Ichigóért akartak erősebbé válni, és ezt ők is jól tudták.
Ichigo épp időben esett be az Első osztag épületébe.
 - Ichigo. - ugratta Hitsugaya. - Azt hittem, órákat kell majd várnunk rád.
Az elvigyorodott.
 - Az emberek képesek megváltozni, Toushiro. Ki kéne próbálnod. Biztos vagyok benne, hogy Rangiku nagyra értékelné, ha egyszer te főznéd a vacsorát.
Hitsugaya válaszát elnyomta a zaj, ami azzal járt, hogy a kapitányok bevonultak a Főkapitány irodájába. Az élcelődés félbemaradt, ugyanis Yamamoto megérkezett.
 - Azért hívattalak ide titeket... - kezdte. - Mert Ukitake Juushiro úgy döntött, visszavonul kapitányi tisztségéből, méghozzá azonnal.
Ukitake kapitányról, akiről mindenki tudta, hogy nem éppen egészséges, már évek óta azt pletykálták, hogy a visszavonuláson gondolkodik, így aztán Yamamoto bejelentése nem számított nagy meglepetésnek a kapitányok körében. Csak azt nem tudta senki, vajon miért ezt a pillanatot választotta Ukitake a "nyugdíjba vonuláshoz".
A kapitány arcáról nem lehetett leolvasni semmit, ahogy egy udvarias mosolyt eresztett meg. Ichigo azon gondolkodott, mi történhetett a Gotei 13-ban, ameddig ő és Byakuya távol voltak. Renji igazán szólhatott volna neki erről.
 - Kiválasztottam, ki fogja követni Ukitake kapitányt a tizenharmadik osztag élén. - folytatta a Főparancsnok. - Természetesen a többi kapitánnyal is egyeztettem. A jelöltet három másik kapitány is megvizsgálta, és arra jutottunk, hogy minden szempontból megfelelő a kapitányi posztra.
Yamamoto intett az egyik tisztnek, hogy kísérje be az új kapitányt. A terembe Rukia lépett be, és a tizenharmadik osztag haoriját viselte. Nyugodtnak látszott, de Ichigo szorongást olvasott ki a lány szemeiből. Biztosan Rukiának is akkora meglepetés volt, hogy kapitánnyá nevezik ki, mint a többieknek.
 - Mostantól Kuchiki Rukia látja el a tizenharmadik osztag kapitányi feladatait. - jelentette ki Yamamoto, és közben ügyet sem vetett néhány meghökkent kapitány megnyilvánulására.
 " A dolgok kezdenek nagyon érdekes fordulatot venni. " gondolta Ichigo, ahogy a szája széle mosolyra húzódott.
Már alig várta.