Tíz év. Rukia nem akarta, hogy annyi időre egyedül maradjon, hogy elkezdjen gondolkodni rajta, mi történhetett ez alatt az idő alatt. Belefáradt már az egészbe, összevissza vizsgálgatták meg böködték, Byakuya azonban ragaszkodott hozzá, hogy Unohana kapitány alaposan megnézze a húgát, hogy mindent rendben talál-e nála.
 - Kuchiki kapitány beszélt nekem a sérüléseidről, amiket Hueco Mundóban szereztél, Rukia-san. - mondta Unohana. - Úgy tűnik, teljesen felépültél. Nem látom okát, hogy benntartsalak a klinikán, de azt hiszem, az lesz a legjobb, ha mielőtt elengedlek, még konzultálok erről Kurotsuchi kapitánnyal.
Kurotsuchi, akitől a lánynak még mindig felkavarodott a gyomra, jóval hosszabb ideig vizsgálta a halálistennőt, mint Unohana, mielőtt megosztotta volna a véleményét.
 - Kuchiki Rukia. - kezdte pár órával később, mikor az összes vizsgálatot befejezte. - Úgy tűnik, a Hollowwá változásod megállt. Semmi sem gátol meg benne, hogy visszatérj a kötelességeidhez. Azonban szeretnélek még behatóbban tanulmányozni, hogy feltárhassam az erőd forrását, és...
 - Erre semmi szükség, Mayuri. - szakította félbe a kapitányt Byakuya, Rukia legnagyobb megkönnyebbülésére. - A húgomnak a továbbiakban nincs szüksége a szakértelmedre. Azt tanácsolom, hogy barátkozz meg a ténnyel.
Egész besötétedett már, mire Rukia és Byakuya elindultak hazafelé.
 - Nii-sama... - mondta Rukia, ahogy az ismerős kerten haladtak végig. - Köszönöm, hogy hazahoztál...
Byakuya csak bólintott.
 " Semmit sem változott. " gondolta magában a lány, amikor elváltak, és elindult a hálószobája felé. A gondolat valahogy megvigasztalta őt.
A szobája úgy volt, ahogy tíz évvel ezelőtt hagyta. Úgy döntött, megfürdik. A rongyos, fekete hakamát az ágyára tette. Meztelen osont át a fürdőbe, és tele engedte a kádat forró vízzel. Ahogy ezt csinálta, hirtelen megpillantotta magát a tükörben. Mintha nem is ő lett volna, aki visszanézett rá.
Amikor elhagyta Soul Society-t, Rukia már jócskán túl volt a százon, külsőre mégis egy tizenöt-tizenhat éves lányra hasonlított. Az a Rukia, akit a tükörben vélt felfedezni, már nem egy lány volt. Magasabbnak tetszett, az alakja is sokkal nőiesebb lett. Ott, ahol eddig csak gondolatban voltak mellei, most már tényleg melleket látott.
Rukia egyáltalán nem csalódott, ahogy a tükörképét fürkészte. Mindig is kifogásai voltak a kinézetével kapcsolatban. Mégis, egy kicsit megrémült, ahogy ezt az új Rukiát figyelte.
 " Rengeteget változtam... " gondolta. " Menyi minden változhatott még, mióta elmentem? " és ekkor hirtelen arra gondolt, amitől a leginkább rettegni kezdett. " És Ichigo? Mennyit változhatott? "

Pár órával később egy szolgáló azzal érkezett hozzá, hogy látogatója van. Rukia, aki most egy kék és fehér színekben pompázó kimonót viselt, lesietett a bejárathoz. Kíváncsi volt, ki lehet az, aki már most hallott a visszatéréséről.
 - Renji! - kiáltotta, amikor megpillantotta a férfit. Odarohant hozzá, és szorosan magához ölelte. - Annyira jó újra látni téged!
Azt meglepte a lány szokatlan ragaszkodása, ennek eredményeképpen pedig az arca egészen vörös lett.
 - Remekül nézel ki, Rukia! - mondta végül zavartan, majd elmosolyodott.
 " Gyönyörűbb, mint valaha... " gondolta magában, ahogy a halálistennő megváltozott külsejét nézte.
 - Az egyik őrtől hallottam, akinek a Senkai kapura kellett vigyáznia, hogy visszajöttél. - mondta Renji, miután aránylag megnyugodott. - Arra gondoltam, hogy nincs-e kedved egy kis ivászatra. Van egy hely, ahová általában járni szoktunk...
 - Dehogy nincs! - szakította félbe Rukia.
A tudatra, hogy végre társaságban lehet, kicsit nyugtalanság szállta meg. Rá kellett jönnie, hogy erre lehet, hogy még nem áll teljesen készen. Aztán arra jutott, hogy jót tenne neki, ha kimozdulna egy kicsit, a kétségei pedig lassan szertefoszlottak.
A hely, ahová igyekeztek nem messze volt a hetedik osztagtól. Ellentétben a Rukongaiban található kocsmákkal, ez tiszta volt, viszonylag tágas és egész világos.
Leültek egy asztalhoz. Rukia egy kicsit zajosnak találta a helyet, de azokhoz képest, ahová Renji még annak idején rángatta őt, amikor a lány csatlakozott a Tizenharmadik osztaghoz, kifejezetten csendes volt. Renji rendelt egy üveg szakét, és mindkettőjüknek tele töltötte a poharát.
 - Megint a Tizenegyedikben? - kérdezte Rukia, ahogy a shinigami hadnagyi karszalagjára sandított.
 - Ja. - mondta az vigyorogva. - A háború után parancsot kaptam.
 - A bátyám még mindig meg akarja mutatni, hogy ki a főnök, mi? - nevette el magát a lány. - Ugyanaz a Renji vagy, akit megőriztem az emlékeimben. - a tudatra, hogy még mindig képes olvasni a férfiból, mint egy nyitott könyvből, valahogy megkönnyebbüléssel töltötte el.
Beletellett még pár körbe, mire a halálistennő elég bátorságot szedett össze, hogy feltegye Renjinek azt a kérdés, ami szabályosan égette a bensőjét.
 - És mi van Ichigóval? - kérdezte, miközben próbált úgy tenni, mintha ez csak egy egyszerű kis kérdés lenne.
 - Az Ötödik osztag kapitánya. - válaszolta Renji. - Lassan már öt éve, hogy Soul Societyben van. Először csak hadnagy volt, de két évvel ezelőtt kapitánnyá léptették elő.
 - Pontosan. - hallatszott egyszer csak Rukia háta mögül. - Azt hiszem, láttak bennem némi lehetőséget.
 - Ichigo! - pattant fel a lány dühösen. - Ennyi év után is képes vagy a hátam mögé osonni, és rám hozni a frászt?!
 - Hé Renji. - kezdte Ichigo. - Nem baj, ha kölcsönveszem őt egy kicsit?
Az csak vont egyet a vállán.
Ichigo egy kis terasz felé vezette Rukiát, ami a fogadó oldalánál volt. Ahogy a Rukia előtte lépkedett, a shinigami akaratlan is bámulni kezdte a lány kimonóban jól kivehető alakját. Meg kellett állapítania, a ruha tökéletesen követi Rukia testének körvonalait. Most látta először más viseletben, nem abban a rongyos egyenruhában, ami akkor volt rajta, mikor hazahozták.
 " Sokkal gyönyörűbb, mint ahogy emlékeztem rá. " gondolta, miközben próbált nem arra gondolni, milyen jó is lenne hátulról átfogni a lányt, és felfedezőútra indulni a kimonója alatt. " Ennek még nincs itt az ideje..." győzködte magát. " Jól tudod, hogy még túl korai lenne ilyesmikkel terhelni őt..."
Ahogy Rukia megpillantotta Ichigót, ismét zűrzavart érzett a lelkében. Számára Ichigo maga volt az állandóság, ami mindig jelent van az életében. Egy pillanatra Rukia félelem és izgalom különös keverékének érzésével nézett rá a srácra.
Ichigo kihajolt a korláton. Arca az elmúlt évek során kicsit megváltozott. A bőre még mindig fiatal, sima volt, de a szemei, a tekintete már nem azé a fiúé voltak, akit Rukia annak idején elhagyott. Egy felnőtt férfi lelke sugárzott azokból a szemekből. Egy olyan emberé, aki tudta ki ő, és hogy hova tartozik.
 - Jól nézel ki, Rukia. - mondta a lánynak mosolyogva.
 - Jó újra itthon lenni. - válaszolta a halálistennő egyszerűen.
Ez igaz is volt, de nem csak Sereitei látványa miatt érzett így.
 - Unohana azt mondta, hogy készen állsz újra munkába állni. - jegyezte meg Ichigo.
Rukia bólintott.
 " Készen állok... testileg. De vajon lelkileg is? " kérdezte magától.
 - Ichigo... - kezdte. - Köszönöm, hogy megtaláltál engem.
 - Nem volt más választásom.
 - Ichigo, én...
 - Ne erőlködj, Rukia. Bármelyik másik barátomért megtettem volna. - szakította félbe a helyettes.
Nem ez volt a teljes igazság. Rukia más volt. Mindig is különbözött a többi barátjától...

Hét évvel ezelőtt Ichigo egy hasonló udvarban állt Orihimével. A nyári szellő langyos volt, és ez jól esett nekik a nemrég eltöltött kellemes vacsora után. Közel két éve voltak már együtt, és Ichigo szinte minden szabad pillanatát, ami a kemény tanulás mellett adatott neki, a lánnyal töltötte.
Ichigo remekül érezte magát Orihime társaságában, de még három évvel azután is, hogy Rukia elhagyta őt, a halálistennő gyakorta eszébe jutott. Leginkább azon gondolkodott vele kapcsolatban, hogy vajon biztonságban van-e. Nem engedte meg magának, hogy azt higgye, a lány már meghalt. Mélyen, a lelkében éreznie kellett volna, ha ez megtörténik. Mégis a tudat, hogy Rukia odaát van, és talán nem talál visszautat, keserű érzéssel töltötte el.
Kézen fogva sétáltak Orihimével a lány házához.
" Nem érdemlek meg olyasvalakit, mint ő... " gondolta magában, miközben mardosta a bűntudat, hogy olyan kevés szeretetet és törődést adott a lánynak.
Rukia szelleme még mindig ott élt a szívében.
 - Ichigo... - kezdte Orihime, ahogy elérték a lakása ajtaját. - Nem jössz be hozzám egy kis teára?
Amikor járni kezdtek, Inoue sokszor hívta be őt a házába, de ő mindig visszautasította őt. Úgyhogy egy idő múlva a lány már nem kérdezett rá a dologra.
" Ma este... mintha más lenne... " gondolta magában a shinigami.
 - Rendben, Orihime. - válaszolta.
Inoue meglepettnek látszott, mégis megkönnyebbültnek. Egyértelműen azt várta a helyettestől, hogy ismét visszautasítja.
Ugyanúgy csevegtek, mint ahogy szoktak, általánosságban mindenről. Ahogy ott ültek egymás mellett a kanapén, Ichigo úgy érezte, biztonságban van. A lány felé fordult, és gyengéden megcsókolta az ajkait. Valahogy a csókjaik is mindig biztonságot sugalltak Ichigo felé.
Ezúttal Inoue szenvedélyes csókkal válaszolt. Ichigo ezen meglepődött, de ösztönösen magához húzta a lányt, és ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot.
 - Ichigo... - mondta Orihime gyengéden. - Töltsd velem az éjszakát...
Ennyi. Kimondta. Olyan rég vágyott már arra, hogy ezt mondhassa annak az embernek, akivel együtt akar lenni.
A helyettes a saját ösztöneivel harcolt, ahogy a kezeivel végigsimított a lány vállán és hátán, majd eltűrte Inoue nyakáról a haját, és csókolgatni kezdte. Orihime lassan kigombolta Ichigo ingjét, és végigsimított a shinigami mellkasán. Válaszként Ichigo is lehámozta a lányról a pólóját, és ismét magához szorította őt. A bőrén érezte Orihime melleinek melegségét. Aztán, hirtelen abbahagyta.
 - Nem... - mondta, ahogy a lányra nézett, a szemei pedig tele voltak fájdalommal. - Nem tudom megtenni, Orihime. Nem tudom ezt tenni veled.
Inoue csak nézte őt, miközben megpróbálta visszatartani kibuggyanó félben lévő könnyeit, amelyek nem sokkal később már az arcát mosták.
 - Semmi baj, Ichigo. Én megértem... - mondta halkan.
 - Nem, nem érted. Tényleg egy elképesztő nő vagy Orihime. Gyönyörű vagy. Annyi mindent kaptam tőled.
 - Még mindig Rukiát szereted. - szakította félbe a lány.
Ichigo a földet nézte, közben pedig mérhetetlen fájdalmat rézett, amiért így megbántotta Orihimét.
 - Mindig szeretni fogod. - folytatta Inoue mosolyogva. - Keresd meg őt, Ichigo. Meg kell keresned őt, és vissza kell hoznod őt. Szüksége van rád.
 - Orihime, én...
A lány ismét a szavába vágott, szemeiben határozottság csillogott.
 - Rukia az én barátom is. Neked pedig a legjobbat akarom, Ichigo. Mindig is a legjobbat akartam. Kérlek, találd meg őt. Mondd el neki, milyen sokat jelent számodra.
" Igaza van. " gondolta Ichigo. " Meg kell találnom Rukiát, és vissza kell hoznom, kerüljön bármibe. "
Ichigo fájdalommal a szívében távozott Orihimétől, amiért megbántotta a lányt. Mégis, megújult céltudatosságot érzett. Végre sikerült rendet tennie a fejében.
Az Urahara Shop felé tartott. Visszamegy Soul Societybe, és szembenéz a félelmével.