Ichigo nem sokkal később magára hagyta Byakuyát és Rukiát, miután megbizonyosodott róla, hogy a lánynak tényleg nem esett baja. Abban pedig biztos volt, hogy innentől kezdve Byakuya vigyázni fog a húgára. Nem mintha úgy tűnt volna, hogy a halálistennőnek szüksége van rá. A jelek szerint Rukia Hollow képességei közé tartozott a hihetetlen gyors regeneráció, aminek a helyettes viszont nem volt birtokában.
Ahogy visszatért az ötödik osztag főhadiszállására, teljesen kimerült, és az egyetlen dolog, amire vágyott egy forró zuhany volt. Hagyta, hogy a víz végigfolyjon a hátán, miközben behunyta a szemeit, és nagyot sóhajtott. A tízévnyi kibogozhatatlan érzés, csalódottság, és félelem pár perc alatt semmivé lett. De ez csak a kezdete volt valami egészen másnak.
Újra látni Rukiát Soul Societyben, furcsa érzéssel töltötte el. Hosszú éveken keresztül ez a hely mindig is a lányra emlékeztette, de a halálistennő jelenléte sokkal többet jelentett neki, mint azok a szellemek, akiket gyerekkorában látott az Élők Világában. Azok csak homályos emlékek voltak.
Ichigo élete Soul Societyben, és a felnőtté válása is mind Rukia nélkül érkeztek el. Azzal, hogy kapitányi tisztséget vállalt az ötödik osztagnál, egy új fejezet kezdődött az életében. Az ő döntése volt, hogy maga mögött hagyja mindazt, ami az élők világához kötötte.
Habár mindig betartotta a parancsokat, csak arra tudott koncentrálni, hogy egy nap megtalálhassa Rukiát. Úgy érezte, azzal, ha rátalálna, valamit lezárhatna magában. Mégis, most hogy a lány újra itt van, semmi sem oldódott meg. Még mindig várt rá. Ez pedig nem volt könnyű számára. Ichigo még mindig a tettek embere volt, a várakozás soha nem tartozott az erősségei közé.
Nem számított, hogy az érzései ismét teljesen összekuszálódtak a lány visszatérésével, mert Ichigo tudta: Rukiának sokkal nehezebb feladat alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Ő pedig segíteni akart neki, megkönnyíteni számára az újrakezdést. Ez alatt az egy évtized alatt viszont rá kellett jönnie, hogy vannak utak, amiket az embernek egyedül kell megtennie. Még mindig látta maga előtt Rukia arckifejezését, amikor megtudta, hogy már tíz év telt el a távozása óta. Az az értetlen elveszett tekintet Ichigo-t saját magára emlékeztette. Pont így érzett akkor, a hegyek között, egyedül, több mint tíz évvel ezelőtt.

Tíz évvel ezelőtt Ichigo mérges volt és összezavarodott, miután a lány otthagyta őt az erdőben. A nap hátralévő részében csak arra a pontra meredt, ahol a Senkai kapu eltűnt. Csak akkor ment vissza Sereiteibe, mikor már egész besötétedett. Az úton ismét Renjibe botlott, aki éppen a megszokott kocsmájába igyekezett. Csatlakozott hozzá. Egész úton meg se szólaltak.
Mint mindig, a hely tele volt, mindenki ivott és hangoskodott. Ichigo szakés pohara újból és újból tele lett töltve, ivással próbálta a bensőjét égető fájdalmat elmulasztani. Azonban a szaké csak még jobban kihozta belőle a dühöt, amit érzett.
" Hogy rohadna meg... " gondolta, miközben lassan forogni kezdett körülötte a világ.
Több mint egy óra ivászat után Renji egyszer csak halkan megszólalt:
 - Azt hallottam, Hueco Mundoba ment...
Hiába minden titkolózás, Rukia Hollowwá változása futótűzként terjedt a városban.
 - Eh. És akkor mi van?! - kérdezett vissza Ichigo. Tudta, mit gondolnak az emberek, és ettől még idegesebb lett. - Ő nem áruló, Renji.
 - Egy szóval se mondtam, hogy az lenne. - Renji kezdte megbánni, hogy felhozta a témát.
 - Én nem tudom... - kapcsolódott be a beszélgetésbe Ikkaku, készen állva egy jó nagy veszekedésre - Miért lépett le most, amikor a csata már csak hetekre van, he?
Renji erre csak megvonta a vállát. Ichigo csak meredt a kopaszra.
 - Biztos vagyok bene, hogy tudja, mit csinál. - mondta.
 - Akkor mégis mi történhetett, hogy egyszerűen sarkon fordult, és elmenekült? - kérdezte Ikkaku vigyorogva.
 - Elég volt! - ordította Ichigo, miközben imbolyogva felállt, és előrántotta a kardját. Megvédi őt bármi áron.
A közelükben ülő halálistenek felpattantak a helyükről, és meghátráltak.
 - Elkapott az ideg, Kurosaki? - Ikkaku is felállt, és kardot rántott.
A kocsmában hatalmas lett a csönd, és habár a többi shinigami csak tisztes távolságból merte őket figyelni, kíváncsiak voltak, mi sül ki a dologból. Végtére is, baráti harcok mindig előfordulnak részeg halálistenek között, errefelé ez már megszokott, de nem mindennap csap össze a tizenegyedik osztag harmadik tisztje, és egy Ryoka.
 - Ichigo. - kezdte Renji. - Tedd el a kardod.
Renji kísérlete, hogy lehiggassza Ichigót, nem érte el a célját. Ezen a vörös hajú nem is csodálkozott, valamilyen szinten úgy volt vele, hogy nem árt némi feszültség levezetés a helyettesnek.
Ichigo hiába volt jobb harcos, mint Ikkaku, az ivászattal még nagyon hadilábon állt. Ikkaku, aki közel száz éve csinálja ezt, már jópár emberrel elbánt részegen. A helyettes alig állt a lábán, mégis megpróbálta megtámadni Ikkakut. Az könnyen kitért előle, a többi shinigami is még éppen időben ugrott félre, így az egyetlen, amit Ichigo eltalált, a fal volt, abba pedig hatalmas lyukat sikerült ütnie.
 - Nem rossz, Kurosaki. - nevetett Ikkaku. - Csak engem kéne eltalálnod, nem pedig az épületet!
Ichigo megint támadni próbált, de ismét elvétette.
 - Kurosaki, tudod, hogy mi a különbség férfi és fiú között? - kérdezte tőle a kopasz - Ha egy férfi jobb keze megsérül a csatában, ő elfogadja ezt, és a bal kezével harcol tovább. Ha egy fiú sérül meg, tovább harcol a jobb kezével, és a végén hullaként végzi egy teljesen sértetlen bal karral.
Ichigo erre még inkább feldühödött. Ikkaku szavai túlságosan is közel voltak az igazsághoz. Ezúttal szemből rontott neki az ellenfelének.
 - Te szemét! - üvöltötte, ahogy Ikkaku felé rohant.
Ikkaku meg se moccant, csak egy széles vigyor kíséretében célba vette a srácot a kardjával. A kopasz támadása a lábán érte a helyettest, aki a levegőbe repült, majd a hátán ért földet. Megpróbált felkelni, de nem tudott. A következő pillanatban elvesztette az eszméletét, a feje pedig hatalmasat koppant a padlón.
Pár perccel később Renji segített neki felkelni a lerombolt kocsma padlójáról.
 - Tudnod kellett volna, Kurosaki. - mondta.
Ichigo összetörten és szánalmasan festett.
 " Még mindig csak egy gyerek " gondolta magában Renji. " Néha elfelejtem. "
Másnap reggel Renji visszakísérte a helyettest az Élők Világába, Yamamoto parancsára. Ő vette át a lányra bízott feladatot. Tudta, hogy csak így teheti biztossá Ichigót abban, hogy az készen áll a harcra.
 " Most nem nyírathatod ki magad, kölyök. " gondolta. " Rukiának éve kellesz... "


Miután Ichigo visszatért az Élők Világába Renjivel, az idő hirtelen felgyorsult. Ennek ellenére a helyettes még mindig rendületlenül hitt abban, hogy Rukia igenis azért ment el Aizenhez, hogy segítse Soul Society-t, és ha nem is tér vissza egyhamar, azért életjelet majd ad magáról. De a háború véget ért, és Rukiáról még mindig nem érkezett semmi hír. A fájdalom lassan mintha visszaköltözött volna Ichigo szívébe. A háború utáni élethez alkalmazkodni nehezebb colt, mint bármely eddigi kihívás, amivel szembe kellett néznie. Ichigo mindig is jó tanuló volt, azonban a jegyei is kárát látták annak, hogy shinigamivá vált. Rengeteget hiányzott az órákról, és végül osztályt is kellett ismételnie. Isshin közölte vele, hogy akár shinigami, akár nem, akkor is egyetemre kell mennie, úgyhogy be kellett hoznia a lemaradást, és az eredeti osztályával kellett érettségiznie, ehhez pedig fel kellett, hogy áldozza a nyári szünetét is.
A háború utáni első nyáron Orihime és Chad gyakran megálltak a kórháznál, hogy ránézzenek Ichigóra. Mindig ugyanúgy találták: tanult a szobájában, és folyton mogorván és idegesen viselkedett. A szünet közepén Chad hazalátogatott Mexikóba a családjához. Orihime, akinek nem volt senkije, Karakurában maradt, és továbbra is látogatta Ichigót.
Egyik este, Orihime az ágyon ülve találta Ichigót, ahogyan az a tiszta nyári égboltot szemlélte az ablakon keresztül.
 - Kurosaki-kun... - kezdte a lány halkan, ahogy leült mellé az ágyra. - Neked is hiányzik, nem igaz?
Ichigo nem mondott semmit.
 - Kurosaki-kun... - Inoue hangjában ezúttal már bizonytalanság csengett. - Nagyon szép esténk van, mit szólnál hozzá, ha... elmennénk enni valahová?
 " Az utóbbi hónapokban nagyon elhanyagoltam őt is és Chadot is... " gondolta magában Ichigo, ahogy Orihimére nézett, miközben elmosolyodott. A mosolya igaz, csak erőltetett volt, de amit érzett, az nem volt hamisítvány. Inoue mindig is türelmes volt vele, és kedves. Mindig mellette állt...
 - Jól hangzik.
Egy utcai árusnál ültek le enni a belvárosban. Ichigo elcsodálkozott rajta, hogyan tud Orihime ilyen vékony maradni, amikor annyi tésztát meg tud enni. Miután végeztek az evéssel, átmentek a közeli játékterembe. Mindketten jót nevettek rajta, mennyire rossz játékos Inoue.
 - Reménytelen vagy! - mondta Ichigo mosolyogva. - Azt hiszem Chad és én leckéket kell, hogy adjunk neked!
Ez volt az első alkalom, mióta véget ért a háború, amikor Ichigo nyugodtan tudott aludni éjszaka.


A nyár elrepült, Ichigo pedig azon kapta magát, hogy alig várja Inoue látogatásait. Ez jelentette az egyetlen felüdülést a folytonos tanulás és Hollow irtás mellett. Még mindig Rukiával álmodott, és a fájdalom, amit akkor érzett, ha a lányra gondolt, még mindig nem enyhült egy kicsit sem, azonban egyre kevesebbszer jutott eszébe a halálistennő. Végtére is, Rukia döntött úgy, hogy elmegy, és bármit is érzett Ichigo iránt, még az sem volt elég ahhoz, hogy maradjon.
Az utolsó év az iskolában sokkal gyorsabban telt, mint ahogy Ichigo képzelte. Már csak arra eszmélt, hogy túl van az érettségin, akárcsak Orihime és Chad. Chad, aki nem igazán tudta eldönteni, mihez is fog kezdeni az iskola után, végül egy edzőteremben kezdett el nyugati stílusú harcművészeteket oktatni. Orihime pedig egy helyi szakács tanonca lett, ami egyáltalán nem lepte meg Ichigót.
A helyettes és Ishida felvételt nyertek a karakurai egyetemre, és végül együtt kezdtek el bérelni egy kisebb lakást.
 - Kurosaki. - szólalt meg egyik éjjel Ishida, miközben mindketten egy dolgozatra tanultak. - Gondolsz még rá néha?
 - Kire gondolok néha? - kérdezett vissza Ichigo, közben pedig fel sem nézett a füzetéből.
 - Rukiára, te hülye! Ki másra?
 - Ha gondolnék, se lenne sok közöd hozzá. - ráncolta meg a homlokát a shinigami, de még mindig a füzetét bújta.
 - Lehet, hogy rám nem tartozik. - válaszolta Ishida, miközben élesen nézett Ichigóra. - De Orihimére igen.
A Quincy felkészült rá, hogy Ichigo most bemos neki egyet, de az ütés elmaradt. Így aztán, ahogy egy kicsit felbátorodott, folytatta:
 - Sok időt töltötök együtt.
 - Barátok vagyunk. Mi a baj azzal, ha sok időt töltök vele?
 - Szerelmes beléd, te barom, ez itt a baj.
 " Létezik, hogy ennyire nehézfelfogású, és még nem vette észre?! " emelte az égre fájdalmasan a tekintetét Ishida.
Ichigo hallgatott. Tudta, hogy Ishida igazat mondott. Mégis, ez olyasvalami volt, amire Ichigo nem akart gondolni. Igenis mélyen érintette őt Inoue, de még soha nem gondolt a lányra "úgy".
Ishida elégedetten dobta a témát.


A beszélgetés utáni hétvégén Ichigo egyszer csak kettesben találta magát Orihimével. Úgy volt, hogy mindannyian elmennek megnézni egy filmet, de Chad lemondta, mert sok volt a munkája, akárcsak Ishida, aki a rengeteg tanulnivalójára hivatkozott. Ichigónak volt egy sanda gyanúja afelől, hogy a Quincy csak azért csinálja ezt az egészet, hogy a helyettes egyedül maradjon a lánnyal.
A mozi előtt találkoztak. A levegő hideg volt, még a megszokott őszi időjáráshoz képest is. A szél belekapott Orihime hajába és vidáman játszott a lány tincseivel. Ichigo arra gondolt, milyen gyönyörű haja is van Orihimének.
Ahogy Ichigo ott állt, zsebre tett kézzel, kezdte magát kényelmetlenül érezni, leginkább amiatt, amit Ishida mondott neki.
 " Eddig soha nem beszélt róla... " gondolta magában.
Kíváncsi lett volna, vajon a lány azért nem lép, mert megelégszik azzal, hogy a helyettest a barátjának tudhatja?
 - Kurosaki-kun, nem veszünk egy kis kukoricát? - kérdezte Inoue, ahogy beléptek a moziba.
 - Dehogynem! - válaszolta Ichigo. - És Orihime... mostantól, hívj Ichigónak, jó?
A lány elpirult.
A film után úgy döntöttek, hogy elmennek Ichigo kedvenc éttermébe, ami csak pár háztömbnyire volt a mozitól. Ahogy leültek, és az étlapot kezdték el tanulmányozni, Ichigo hirtelen rádöbbent valamire. Ugyanebbe az étterembe hozta Rukiát, mielőtt az elment volna. Azon az estén, mikor először csókolta meg őt. A fájdalom ismét terjengeni kezdett a bensőjében.
Ichigo érzései kiülhettek az arcára is, mivel Inoue egyszer csak azt kérdezte:
 - Valami baj van, Kurosaki-ku- úgy értem Ichigo?
 - Nem maradhatok itt. - jött a válasz. - Sajnálom.
Azzal a helyettes felpattant az asztaltól, és kisétált az étteremből. Orihime szó nélkül követte.
 - Jól vagy, Ichigo?
 - Jól vagyok. - hazudta.
Inoue annyira kedves volt vele, nem akart aggodalmat okozni neki.
 " Tényleg egy idióta vagyok. " gondolta. " Ő sokkal jobban megszenvedi ezt az egészet, mint én. "
 - Nekem is hiányzik. - mondta Orihime.
Ichigo el akarta engedni őt. El akarta felejteni őt. Annyira akarta, hogy a fájdalom végre elmúljon. Már csak arra ocsúdott, hogy megcsókolta Inouét.