- Erősebbnek bizonyult, mint amire számítottam. - mondta Aizen, még mindig az emelvényen állva - Nem számítottam erre a fordulatra, viszont kifejezetten szórakoztatót volt látni. Persze, akit a kezdetektől fogva akartam, az valójában te voltál. Biztos vagyok benne, hogy ezzel te is tisztában vagy, Kurosaki Ichigo.
 - Meg foglak ölni! - ordította Ichigo, ahogy a vér elöntötte az agyát.
Aizen ugyanúgy fog szenvedni, ahogy Rukiának és neki okozott szenvedést.
A férfi letette a Hogyoku-t- egy kis talapzatra.
 - Gondoltam, hogy ez az igazi ok, amiért idejöttél.
A helyettesnek már elege volt Aizen játszadozásaiból. a karjaiba vette Rukia testét, és finoman letette valahol máshol, ahol nem érheti baj.
 " Nincs több ostoba játék. " gondolta, miközben kiengedte magából a Hollow énjét. Az ezúttal nem tiltakozott, az irányítás a Király kezében maradt, mert az még soha nem összpontosított ennyire.
Mielőtt azonban a shinigami támadhatott volna, egy hangot halott a háta mögül.
 - Kurosaki. - Byakuya, szintúgy megtépázva, közömbösen állt a húga teste mellett.
 - Ez az én harcom, Kuchiki. - mondta Ichigo - Vidd el őt innen!
Biztos volt benne, hogy Byakuya nem fogja azt csinálni, amit mondott neki. Pár pillanatig próbálta leolvasni az arcáról, mégis mit tervezhet. Mielőtt azonban bármelyikük is moccanhatott volna, a szoba tele lett Arrancarokkal. Egyikük sem megy innen sehová. Legalábbis egyelőre.
Ichigo visszafordult, és farkasszemet nézett Aizennel. A sejtése, miszerint Aizen Zanpakuto-ja nem képes hipnotizálni őt, amikor előhívja magából a Hollow erejét, helyesnek bizonyult. Úgy tűnt, Aizen is rájött erre, és lenyűgözőnek találta. Már nagyon rég lehetett, hogy hagyományos módon kellett összecsapnia az ellenfelével.
Aizen első csapása levitte az épület tetejét. Ichigo tudta, hogy a férfi sokkal de sokkal erősebb azoknál az ellenfeleknél, akikkel eddig össze kellet, hogy mérje az erejét. Ez egy halálos küzdelemnek ígérkezett, és neki nem állt szándékában meghalni. Ez volt a legkevesebb, amit még Rukiáért megtehetett.
Eközben Byakuya legalább hét Arrancarral harcolt egyszerre. Még egy olyan erős halálistennek, mint Byakuya, sem tűnt könnyűnek az összecsapás. De mindketten, Ichigo és ő is tisztában voltak vele, hogy lehet, hogy már nem térnek vissza Hueco Mundóból. Mégis, egyikük sem habozott, várható volt, hogy harcolniuk is kell majd.
Már a csillagos ég alatt küzdöttek. A szél a néhai épület törmelékeit és port hordott magával, alig lehetett látni tőle. Ichigo ezúttal sokkal megbízhatóbbnak érezte a reiatsu alapján megtalálni, akit keres, mint a szemeivel. Hollow alakban ez is jobban ment neki.
A következő pillanatban egy nagyon közelről érkező csapást kellett kivédenie. Nem messze tőle, úgy érezte, valaki mozog. Lehetetlen volt azonnal megtalálni a keressettet annyi reiatsu közül, de abban biztos volt, hogy nem ellenségről van szó. Az ismeretlen hihetetlenül gyorsan mozgott. Abban a pillanatban, hogy Ichigo rádöbbent volna, ki az, már hallotta is a lány hangját, tisztán és erősen.
 - Ichigo! Byakuya! - kiáltotta.
Túl sok minden történt egyszerre, hogy Ichigo akár csak egy kicsi időre is átgondolhassa a dolgokat. Rukia egyszer csak előhúzta a kardját, és lesújtott vele egy aprócska tárgyra, amit Aizen a helyén hagyott. A Hogyoku hatalmas robbanással semmisült meg, körülötte csak egy hatalmas kráter maradt.
Ichigo ösztönösen a reiatsuját használta, hogy megvédje magát a törmelékektől és szikláktól, amiket a robbanás ereje sodort magával, de még így is több száz métert repült. A maszkja darabokra tört, ahogy a földre zuhant. A következő pillanatban beütötte valamibe a fejét. Aztán képszakadás.
Arra eszmélt, hogy egy erős kéz húzza fel őt a mocsokból. Byakuya volt az, az arca tiszta kosz volt.
 - Hol van Rukia? - kérdezte Ichigo, ahogy megrázta a fejét, hogy tisztábban láthassa a dolgokat.
 - Itt vagyok. - hallatszott a háta mögül - Úgy látszik, te vagy az egyetlen, akit kiskanállal kell összeszedni. - mondta bosszúsan, de az arcán mosoly körvonalai voltak kivehetőek.
 - Jól vagyok. - válaszolta Ichigo kissé ingerülten, ahogy lesöpörte magáról a port, és talpra állt.
Nem kifejezés, hogy jól volt. Hiszen Rukia él. Egyelőre nem érti, mi történt, de nem is számít.
 - Jönnek. - mondta Byakuya, és ezzel Ichigo fel is ocsúdott - Már nincs messze a kapu.
Ahogy elérték a kaput, az Arrancarrok már a nyomukban voltak. Byakuya mellőzve azok tiltakozását, átlökte Ichigo-t és Rukiát a kapun, majd ő is belépett az átjáróba és a kardjával végleg lezárta azt. A kemény földre zuhantak.
Rukia felállt. Ahogy körülnézett Sereitei ismerős látképe fogadta. Behunyta a szemeit, és hagyta magát átitatódni a levegő illatával és ízével. Otthon volt.
Ichigo néhány lépésnyire tőle állt, és Zangetsu-t tekerte vissza.
Rukia oda akart rohanni hozzá, el akarta mondani neki mindazt, amit eddig el kellett rejtenie előle. Mielőtt végső elhatározásra juthatott volna, egy fiatal shinigami érkezett hozzájuk a kapuőrök közül.
 - Kuchiki és Kurosaki kapitány urak! Azonnal értesítem a Főkapitányt, hogy visszatértek! - azzal sarkon fordult, és el is sietett.
Rukia érezte, ahogy a vér kiszáll az arcából.
 - Kurosaki kapitány? - ismételte.
Úgy érezte, a hidegnek, ami a gerincén szalad végig, semmi köze a hűvös szellőhöz, ami fújdogál.
Hirtelen mindent érteni kezdett. A két férfi felé fordult, közben pedig annyit kérdezett:
 - Mennyi ideig voltam távol?
 - Több mint tíz évig. - hangzott a válasz.