" Itt van... Téged keres... "
Rukia a padlón feküdt, csak meredt bele a fehérségbe, közben meg se moccant.
 " Ichigo itt van? "
Nem igazán volt magánál, de tompa fájdalmat érzett, ami a félelméből táplálkozott.
Ichigo veszélyben van...
Nem tudná elviselni, ha történne vele valami...
Ha meghalna...
 - Ichigo! - kiáltotta, pedig tudta, hogy az nem hallhatja őt.
Felkelt a földről, és futni kezdett a kiutat keresve.
 - Kérlek, ne bántsd őt! - a sírástól elcsuklott hanga sokáig visszhangzott még az ürességben.
 " Nemsokára itt lesz, Rukia. Akkor pedig a miénk lesz... örökre... "

Ichigo egy hosszú, végtelennek tűnő folyosón rohant, miközben megpróbálta érezni a lány reiatsuját, ami olyan messzinek és haloványnak tűnt. Tudta, hogy jó irányba halad, mert ha csak egy kicsit is, de fejlődött az érzékelése az idők során.
Nem sok ideje volt. Aizen már rájött, hogyan gátolhatja meg, hogy bárki is Hueco Mundoba jöjjön egy átlagos senkai kapu segítségével, de Urahara végül nagy nehezen kinyitott egyet számukra. Az egyetlen baj csak az volt, hogy az átjáró csak pár óráig marad nyitva, és közel egy évbe telik újra kinyitni.
 " Merre vagy, Rukia? " gondolta magában kétségbeesetten.
Meglepő volt, hogy eddig egy Arrancarral sem találkozott. Ichigo és Byakuya arra számítottak, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy beteszik a lábukat Las Nochesbe, ellenállásba fognak ütközni, de nem így történt. Egyet sem éreztek sem az épületen belül, sem kívül. A helyettes azonban biztos volt benne, hogy igenis ott vannak, csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy rájuk támadjanak. Ahogy megszorította Zangetsu markolatát, lassan megnyugodott.
Aztán hirtelen megállt, lehunyta a szemeit, és megpróbált koncentrálni. Maga elé képzelte Rukia arcát, és megpróbált visszaemlékezni a puszta lényére, az illatára, mindenre ami Rukiát Rukiává tette.
Megtalálta a vékony szalagot. Megtalálta a lány lelkét.
 - Ichigo!
A srác kinyitotta a szemeit, és körbenézett, mégis ki szólíthatta a nevén. Mintha Rukia hangja lett volna. Létezik, hogy csak képzelte? Nagy nehezen sikerült újra a lány lélekszalagjára koncentrálnia, és ezúttal sikerült elkapnia azt. Most már tudta, hol keresse őt.
A folyosó mindkét oldala tele volt ajtókkal. Bizonyára lakóegységek. Hamarosan rátalált a lány ajtajára. Érezte, hogy Rukia ott van a túloldalon. Az ajtó magától kinyílt, ahogy hozzáért.
 - Rukia!
A szoba, akárcsak az egész épület, egyhangú fekete és fehér színű volt. Rukia az ágyán feküdt, még mindig a shinigami egyenruháját viselte. Ichigo elmosolyodott. Mindig is tudta, hogy a lány nem árulta el őket.
 - Rukia! - mondta, ezúttal sürgetőbben - Rukia, kelj fel! El kell tűnnünk innen!
Várta, hogy a halálistennő majd kinyitja a szemét, de semmi nem történt.
 " Mégis mit műveltek vele?! " gondolta megában, miközben összeszorult a torka.
A karjaiba vette a lányt, és próbálta figyelmen kívül hagyni a sötét karikákat Rukia szeme alatt, az összekócolódott már jóval hosszabb fekete hajviseletet, és a lány beesett arcát.
 " Életben van... " bátorította magát " Most ennyi is elég... "
Azzal a lánnyal a karjaiban elindult vissza oda, hol a kapu már tárva nyitva várta őket, hogy visszatérhessenek. Miközben shunpo-val gyorsított a tempón egyszer csak hatalmas robbanás rázta meg a környéket.
 " Byakuya... " gondolta, ahogy megérezte az ismerős szellemi energiát " Harcol... "
Egyre kevesebb ideje volt, hogy visszaérjen, ráadásul az esélye is megnőtt annak, hogy egy Arrancarba botlik. Már majdnem a hatalmas, fekete kijárathoz ért.
 " Már nincs messze... " gondolta, habár tudta, hogy az épületen kívül sincsenek nagyobb biztonságban. A kilincs után nyúlt, és kinyitotta az ajtót.
 - Isten hozott, Kurosaki Ichigo. Milyen kedves, hogy idehoztad nekem Rukiát. - Aizen a hatalmas terem kellős közepén állt, ahol Ichigo találta magát.
 "Aizen Kanzen Saiminja... tökéletes hipnózis... "
Aizen kardjának képessége legendás volt, mióta felfedte azt Rukia kivégzésekor.
 " Óvatosnak kell lennem... " gondolta a helyettes " Könnyűszerrel végezhet mindkettőnkkel. "
 - Mit tettél vele, Aizen?! - üvöltötte Ichigo, miközben próbált úrrá lenni a vad gyűlöleten, ami benne égett.
 - Csak egy kis kísérlet. - jött a válasz - Sajnos csak részben volt sikeres.
Aizen hangja annyira hétköznapi volt, mintha csak az időjárásról beszélne.
 - Persze így is sokat köszönhetek neki. - folytatta egy mosollyal.
 - Te szemét! - Ichigo nem bírt magával.
A lányt óvatosan nekifektette a legközelebbi falnak, majd előhúzta Zangetsu-t.
 - Bankai! - kiáltotta.
Nem volt ideje shikai szinten pepecselni.
 - Getsuga Tenshou!
A kékes színű lángtenger pont oda csapódott, ahol Aizen állt. Az nem mozdult, Ichigo támadása a jelek szerint mégis csak célt tévesztett.
 - Hadd magyarázzam el neked, Ichigo-san. Nem én vagyok az ellenséged. Hanem ő... - azzal intett a még mindig mozdulatlan Rukiának.
Valami fényes csillant meg Aizen kezében. A Hogyoku. Lassan befedte a gyémánthoz hasonló tárgyat az ujjaival, és azt mondta:
 - Tudod, mit kell tenned, Rukia.
Ichigo ösztönösen odapillantott, ahová letette a halálistennőt. A lány felállt, látszólag magánál volt. De nem az a jól ismert ibolyaszín szempár nézett vissza a srácra, amit Ichigo egész életében képes lett volna fürkészni. Rukia szemei most vörösen csillogtak, és egy ismerős jelenlét lengte be a teret. Az a másik. Sötét és csábító...
 - Ichigo. - Rukia hangja magas volt és erőteljes - Mindketten eldöntöttük, melyik utat választjuk. Én az élet mellett döntöttem.
Azzal a lány előhúzta a kardját, és egyenesen a shinigamit vette célba vele.
 " Nem akar bántani. " gondolta magában Ichigo, és Zangetsu-t továbbra is hagyta pihenni a földön.
Egy erős robbanás kíséretében jég tört elő Sode no Shirayukiból. Rukia Ichigo szívére célzott.
 - A francba Rukia, mégis mit művelsz?! - ordította Ichigo ahogy kitért a támadás elől - Meg akarsz ölni?!
 - Tudod, hogy mit kaptam Aizentől. Tudod milyen érzés, Ichigo, birtokolni azt az erőt. Te is szomjazol rá. Te úgy döntöttél, hogy felülkerekedsz a Hollowon, én viszont megtanultam, hogyan fogadjam el őt. - mondta, miközben a szemei mintha világosabban csillogtak volna.
 - Nem fogok harcolni veled, Rukia. Ez nem te vagy. Tudom, hogy...
 - Ha nem véded meg magad, Ichigo... - szakította félbe Rukia - Akkor megöllek.
A szemeibe ismét visszatért a vérvörös, és csillogó fehér szilánkok kezdték el ellepni az arcát és a vállát, ahogy szabadon engedte az erejét.
 - Nem fogsz bántani. - mondta Ichigo.
Még akkor is, ha biztos volt ebben, hirtelen borzongás futott végig a testén.
 - Félned kéne tőlem, Ichigo. Még a bankai sem elég, hogy legyőzhess engem. - válaszolta a lány nyugodtan, majd behunyta a szemeit.
Fehér jégkristályok vették körül. Kinyitotta a szemét, ami még mindig vérszínű volt, és csak annyit suttogott:
 - Bankai.
A kristályok táncolni kezdtek körülötte, és tetőtől talpig beborították őt. Aztán, ahogy hirtelen eltaszította őket magától, már Bankai alakjában állt a srác előtt. A hakamája hófehér volt, a bal kezében egy kristály markolatú ezüst tört szorított. A jobb kezében tartott Sode no Shirayuki teljesen fehér volt. Ha jól megnézte az ember, Rukia teljesen fehér volt leszámítva a vörös szempárt, ami még mindig gyilkosan csillogott, és a rózsás árnyalatú ajkait.
A félelem és a rémület érzése söpört végig Ichigón, ahogy a lány ott állt előtte, a csillámló hullámok pedig körülvették Rukia testét. És ekkor Ichigóban felébredt egy emlék, valami, amire olyan nehéz volt visszaemlékeznie. Annak a csóknak az érzése, ott a házuk előtt. A reiatsu, ami egybeolvadt a lányéval. Az álom.
Úgy érezte a félelem, amit most érez, hasonló ahhoz, amikor végig kellett néznie, ahogy Rukia majdnem maghal Aizen keze által.
Az a nő álmából, aki olyan buján viselkedett vele. Rukia. Mindannyian egy személyben egyesültek. Az a személy pedig ott állt előtte.