- Kurosaki-kun? - ez Unohana kapitány hangja volt. - Kurosaki-kun, mikor ettél utoljára?

A földön feküdt, Rukia szobájában. Unohana és az asszisztense enyhe aggodalommal néztek le rá. Pár perccel később felültették, és a kezébe nyomtak egy tányér levest. Észre se vette, mennyire éhes volt.

 - Te idióta! - Rukia az ágyán ült, és onnan figyelte.
Ichigo eddig őt sem vette észre.
 - Mégis mit hittél?!
A shinigami csak elmosolyodott. Semmi nem jutott az eszébe, amivel visszavághatna.
Rukia jól volt, és ez volt az egyetlen, ami számított.
 A helyettes lassan elkezdett felkelni a földről.

 - Kurosaki-kun, előbb kérlek fejezd be a levest. Nem szeretnénk, hogy még egyszer elájulj. - mosolygott rá kedvesen Unohana.
Pedig Ichigo úgy érezte magát a padlón ücsörögve, mint egy idióta. Így aztán, amint végzett, felállt, és lesöpörte magáról a segítő kezeket.

Unohana kapitány Rukiához fordult, megvizsgálta, majd elégedetten mosolygott. Miután megígértette Rukiával, hogy még egy napig pihenni fog,  megengedte Rukiának, hogy utána ismét végezhesse kötelességeit. Ichigo csak a távolból figyelte őket, nem akart közbeavatkozni. Miután visszanyerte a méltóság látszatát, mivel már nem a padlón ült, fontolóra vette, hogy beszéljen a lánnyal. De nem sok ideje volt rá.

Pár pillanattal később Byakuya jelent meg a szobában, és mivel a shinigami helyettes egyáltalán nem vágyott a társaságára, megragadta a lehetőséget, hogy észrevétlenül távozzon.

" Még csak az hiányozna, hogy előtted kezdjünk el beszélni... " gondolta megában, ahogy elment.

Kevesebb, mint egy órával később Ichigo már a Hatodik osztag épületében hajtotta álomra a fejét, miután elfogadta Renji ajánlatát, hogy szálljon meg náluk, amíg  Soul Societyben tartózkodik. Hamar elnyomta az álom, bár a bűntudat még mindig nyomasztotta egy kicsit. Arról a pillanatról álmodott, amikor Hueco Mundoban azt hitte, Rukia örökre elhagyja őt.

Órákkal később, amikor felébredt, már alkonyodni kezdett. Úgy döntött, szív egy kis friss levegőt, így aztán különösebb cél nélkül elindult sétálni. Szép este volt.

Körülbelül egy órával később Ichigo azon kapta magát, hogy a Kuchiki bírtok bejárata előtt ácsorog.

" Micsoda meglepetés! " gondolta magában, félig nevetve " Idejöttél, hogy láthasd, nem igaz? Látni akarod... "

A kapunál egyetlen őr sem posztolt, így nemes egyszerűséggel besétált rajta. Ismerte ezt a helyet, járt már itt. A burjánzó kertet cseresznyefák tarkították, az egész birtokon érezni lehetett a nemesség és a hatalom erejét.

" Az a barom... " gondolta magában, ahogy visszaemlékezett Byakuya "én felsőbbrendűbb vagyok nálad" arckifejezésére, amikor az belépett Rukia szobájába.

Egy kis patak futott végig a területen. A lemenő nap utolsó sugarai a vízen táncoltak. A patak szélén egy kicsi, magányos alakot pillantott meg. Rukia a fűben térdelt, és a semmibe meredt. Ichigo szótlanul mellé lépett.

 - Eh... Rukia... - kezdte a lány háta mögött.

A halálistennő felpattant, és ráripakodott.
 - Te hülye, ezt többet ne csináld! A szívbajt hozod rám!

 - Mit ne csináljak? - kérdezte egy huncut mosollyal Ichigo.

 - Tudod te azt jól! Így mögém lopakodni! - a lány méltatlankodva ült vissza a fűbe, de Ichigo látta, hogy Rukia szája mosolyra húzódik.

A helyettes egy darabig nem szólt semmit, de aztán mégis belekezdett.
 - Rukia, én...

 - Tudom, hogy felelősnek érzed magad. - szakította félbe a lány. - Te hülye, honnan vetted, hogy a te hibád volt?
Rukia ismét a víz felé fordult.
 - A barátaid képesek vigyázni magukra, és én is.

Ichigo lenézett rá. Igaza volt, még szép. Éles fájdalmat érzett, hamarosan rá kellett jönnie, hogy Rukia térde okozza a bordáiban.

 - Te tényleg egy idióta vagy, Ichigo. - mondta. - Miért ne törődhetnének veled néha a barátaid is?

Az egy darabig hallgatott, majd feszült hangon megszólalt.
 - Meghaltál, Rukia. Egy órával azelőtt, hogy Orihime visszahozott volna, láttalak meghalni téged. - Ichigo szinte megint érezte azt a félelmet, amit akkor. A félelmet, hogy Orihime már nem lesz képes visszahozni a lányt. Végtére is, Inoue erejének is van határa...

Rukia elhallgatott egy pillanatra, majd amikor visszanyerte az önuralmát, azt mondta:
 - Most már jól vagyok.
Azzal felállt, és elindult a ház felé. Ichigo követte, bár nem volt benne biztos, mit akar mondani. Rukia nekidőlt egy fának, közel a bejárathoz, és felsóhajtott.
 - Köszönöm, hogy visszahoztál engem. Tényleg jól vagyok.

Egy pillanatig Ichigo ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy magához húzza lányt. Annyira gyönyörű volt, ahogyan a holdfény megvilágította őt.
 - Rukia, én...

Rukia sarkon fordult, és bement az ajtón.
 - Tényleg jól leszek, Ichigo.
Azzal eltűnt.

 " Hogy én mekkora egy barom vagyok... " gondolta magában Ichigo, ahogy elindult vissza, a barakkok felé " Mégis mit hittem?! "