Madarak hangját hallotta.
" Nem haltam meg. " töprengett némán.
Megpróbálta kinyitni a szemeit, de a szemhéjai elnehezültek. Nem érzett fájdalmat, csak a béke érzését. Megpróbált megszólalni, de a szavak nem jöttek a szájára. A közelből hangokat hallott, némely szót nem értette kristálytisztán.

 - Hogy van?
Ismerte ezt a hangot. Renji volt az. Direkt halkan beszélt.
Egy másik hang kissé rekedten válaszolt.
 - Még nem tudják, túléli-e. Nem tudtam tenni semmit...

 - Te idióta! Nem a te hibád volt!

Ismét abban a nyugodt világban lebegett, majd később újra hallotta a hangokat. Halkak voltak, és komorak.
 - Ichigo, egy szemhunyásnyit nem aludtál, mióta visszahoztad. És enni sem ettél.

 - Az évek során... miért nem mondtad el nekem, hogy shinigami voltál, apa? - Ichigo hangja kimerültségről árulkodott.

 - Azt akartam, hogy normális életed legyen. El akartam mondani, mikor már idősebb leszel, de miután Masaki meghalt, én... - csend. - Hogy van Rukia?

 - A sebeit teljesen begyógyították, de a reiatsuja ingadozik, és egyre gyengébb. Unohana kapitány nem tudja, hogy miért lehet ez.

Éjszaka. Ichigo továbbra is ébren próbált maradni. Már három napja volt, hogy visszatért Rukiával. Chad és Uryuu biztonságban visszavitték Orihimét az élők világába, és a többi shinigami is nem sokkal később visszatért Soul Societybe.

Ichigo nem volt hajlandó tágítani Rukia mellől, még akkor sem, ha Unohana kapitány éppen megvizsgálta. Várta, hogy a kapitány majd elküldje őt, de semmi ilyesmi nem történt. Talán amiatt a tekintet miatt, amivel Ichigo beállított a Negyedik osztaghoz, de az is lehet, hogy Unohana kapitány tisztában volt vele, hogy Ichigónak le kell csillapítania a lelkét a mardosó bűntudatot.

A Rukia melletti ágy üres volt, akárcsak a szoba. Csak pár szék és egy asztal képezték a berendezést. Az ablak nyitva volt, a szél hűvös éjszakai levegőt hordott magával.
Byakuya szinte azonnal megérkezett, amikor Ichigo visszahozta a lányt, és csak mereven állt húga ágya mellett, hiába mondták neki, hogy üljön le. Azóta hivatalos ügyben elszólították, és még nem jött vissza.

Ichigo megkönnyebbült, amikor az idősebb Kuchiki elment. Hiába tett többször is kísérletet beszélgetésre, nem sikerült, ráadásul úgy érezte, Byakuya őt okolja amiatt, ami a húgával történt. De ez nem számított, Ichigo Byakuya nélkül is saját magát okolta.

Belső nehézségei csak növekedtek, amikor az apja nemrég megjelent mellette. Ichigo mindig is két külön világként szemlélte Soul Society-t és az Élők világát, és ezzel együtt a benne élőket is. Az ember vagy az egyikbe tartozott, vagy a másikba, de egyszerre mindekettőbe semmiképpen sem. Ahogy az ő világában Rukia csak egy látogató volt, úgy ő is csak egy vendég volt Soul Societyben, és kifejezetten nem tartozott oda. Most pedig, minth a képzeletbeli határvonal egyszerre elmosódott volna, hála az apjának.

Rukia az ágyban feküdt, egyetlen jele annak, hogy még mindig ragaszkodik az élethez, ütemes ki és belégzése volt. Olyan kicsinek és törékenynek tűnt. Rukia volt, aki mindig bíztatta őt, hogy váljon erősebbé, ha gyengének érezte magát. Rukia volt, aki mindig ott volt, hogy helyre tegye őt, ha magába zuhant. Ichigo úgy érezte, megint el fogja veszíteni őt. És ezúttal nem tudja  majd megmenteni. Semmit sem tehet, csak várhat. A gondolat nyugtalanná tette.

Felállt, és járkálni kezdett a szobában, immár sokadszorra. Kimerült volt, de nem akart elaludni.
" Itt kell lennem, amikor felébred. " bíztatta magát.

Amikor észrevette, hogy olyan erősen szorítja ökölbe a kezét, hogy lassan kibuggyan a vér a tenyeréből, inkább leült. Rukia kezei összekulcsolva feküdtek a mellkasán. Ichigo a lány kezéért nyúlt. Olyan hideg volt és kicsi. Befedte a lány kezét a sajátjával, és melengetni próbálta. Perceken, órákon keresztül szorította azt a törékeny kis kezet. Akárhogy is igyekezett, végül álomba ringatta a hűvös éjszakai levegő, és a vigasztaló érzés, hogy a lány kezét foghatja. Azt álmodta, hogy Rukia megszorította a kezét.

Hirtelen felriadt. Már korán reggel volt.
 - Borzalmasan festesz. - mondta Rukia, a hanga tisztán csengett .- Mi van, Gin ennyire elbánt veled?
Ichigo hirtelen felpattant, és elengedte Rukia kezét.

 - Rukia!
Az arcát forróság öntötte el. Nem akarta, hogy a lány lássa ezt, ezért gyorsan motyogott valamit, hogy megkeresi Unohana kapitányt, és kirohant a szobából.

Kinn a folyosón végül nekidőlt a falnak és lehunyta a szemét. A megkönnyebbülés érzése lassan szétáradt a testében, és hirtelen eszméletlenül fáradtnak érezte magát.
Ahogy megpillantotta a vele szemben érkező személyzetet, hirtelen elsötétült előtte a világ.