2. rész: Szűk szekrény

Ichigo arra ébredt, hogy nincs egyedül. Eddig se fért el, de mostmár aztán végképp alig tudott megmozdulni a szekrényben. Ugyanis Rukia ott feküdt mellette, fejét Ichigo mellkasán nyugtatva, és békésen szunyókált. A srác pedig az éjszaka folyamán valahogy átkarolta a derekát...
Ichigo azt hitte, még mindig álmodik, hogy az egészet csak képzeli, de a lány ütemes ki és belégzését a mellkasán érezte.
" - Végre hazajöttél..."  - gondolta magában, miközben elmosolyodott, miközben az alvó lányt figyelte." - Te idióta..."
Csak most jött rá, hogy anélkül nem lenne képes kimászni a szekrényből, de még csak megmoccanni se, hogy azzal fel ne ébressze a lányt. Pedig kezdte zavarban érezni magát a jelenlegi pozícióban, olyannyira, hogy a szíve egyre hevesebben kezdett verni. Valószínűleg Rukia is hallotta, hogyan is kalapál odabenn a srác szíve, mert mocorogni kezdett, és lassan kinyitotta a szemét.
 - I-Ichigo...
Az csak nézett rá.
 - ICHIGO!!!!! - Rukiának leesett, hogy mi a helyzet, így egy erőteljes rúgással kipaterolta a srácot a szekrényből.
 - MÉGIS MIÉRT NEM A SAJÁT ÁGYADBAN ALSZOL?! - kérdezte a lány még mindig sokkos állapotban.
 - SZABAD TUDNOM? HOL VOLTÁL?! - förmedt rá Ichigo.
 - Előbb válaszolj arra, amit én kérdeztem!
 - Már megbocsáss, de ez az én szobám, és ott alszom, ahol csak akarok! Ha a szekrényben, akkor a szekrényben! - húzta fel az orrát sértődötten Ichigo.
 - Lehet, hogy ez a te szobád, de ez meg az én szekrényem! - azzal Rukia dühösen bevágta a szekrényajtót, hogy felöltözzön.
Ichigo csak meredt a szekrényre, aztán arra a kezére, amivel egy perccel azelőtt még a lány törékeny testét fogta át. Szinte még mindig Rukia bőrén érezte a tenyerét.
 - De most tényleg: mit kerestél a szekrényben? - jött a kérdés bentről.
Ichigo felocsúdott.
 - E-ez még mindig az én szekrényem! - válaszolta zavartan.
Rukia kihúzta a szekrényajtót, és kiült a szekrény szélére. Lábait vidáman lógatta a föld felé.
 - Ne süketelj Ichigo... beszélgessünk már komolyan...
 - Azt hittem, hogy elraboltak, de aztán rájöttem, hogy ez egy marhaság, mert téged nem igazán lehet...
 - Ichigo... a lényeget... - Rukia megköszörülte a torkát.
 - Azt hittem, megint elmentél, és nem fogsz többet visszajönni! Most boldog vagy?! - vallotta be Ichigo, miközben érezte, hogy halvány pír ül ki az arcára.
 - És ezért aludtál a szekrényben? - Rukia elmosolyodott - Te idióta... soha többé nem fogok úgy elmenni, mint akkor egyszer... Felesleges emiatt aggódnod...
Csak nézték egymást. Rukia mosolygott, Ichigo meg totál zavarban volt, és ez ki is ült az arcára.
 - Nem akarsz kimenni?! Én is fel akarok öltözni! - mondta végül.
 - Dehogynem! Aztán csipkedd magad! - mondta a lány, és még mindig mosolygott, ahogy elhaladt Ichigo mellett.
 - Nem tudom, kire kell folyton várni! - kiáltott még utána Ichigo.
Úgy tűnt, Rukiának aznap jó kedve van, és ez Ichigora is jó hatással volt.
Kár, hogy vannak, akik mesterien képesek a fájdalmat mosolyálarc mögé rejteni...

 - Azt még mindig nem mondtad meg, hogy hol voltál tegnap... - jegyezte meg Ichigo iskolába menet.
 - Majd később elmondom...
Úgy tűnt, Rukia nem nagyon akar beszélni róla.
 - Hát legyen, nekem igazából teljesen mindegy, hogy mit csinálsz. - mondta a srác.
Ebben a pillanatban Rukia telefonja pittyegni kezdett. Ichigo a Shinigami Helyettesi jelvényére pillantott, de az semmit sem jelzett.
 - Ezzel meg mi van? Elromlott? - húzta fel a szemöldökét.
 - Ichigo, ezt én elintézem, menj csak nyugodtan. - mondta a lány.
 - Ugyan már! Bízd csak rám! Seperc alatt végzek vele!
 - Menj csak, majd sietek utánad!
 - Próbálok udvarias lenni, és helyetted gürizni, erre ezt kapom?! Tudod mit?! Menj csak! - mondta Ichigo sértődötten - Csak vigyázz, nehogy ottmaradj!
 - Úgy ismersz, mint aki nem tud vigyázni magára? - nézett vissza a lány egy mosoly kíséretében, mielőtt eltűnt volna.
" - Ez azért furcsa...." - gondolta magában Ichigo " - Egyáltalán nem érzem Hollow jelenlétét, de valami mást igen..."
Már érzett ilyesmit, de nem emlékezett rá, hogy mikor.
" - Lehet, hogy utána kéne mennem?" - merült fel benne a kérdés, de mielőtt döntő elhatározásra juthatott volna, a bizarr érzés, ahogy jött, úgy is ment, és a következő pillanatban Ichigo már nem is érzett semmit.
 - Nah mindegy... az az idióta meg majd előkerül, ha végzett... - jegyezte meg, majd továbbindult.

 - Nah jó! Mostmár véged van! - rontott be a szobájába Ichigo - Mégis hol voltál, hogy ma sem voltál iskolában?!
Ichigo a falnak beszélt. Se Rukia, se üzenet, hogy mikor jön vissza, csak a mérhetetlen idegesség.
 - A francba! - dobta le Ichigo a táskáját a földre, és ledőlt az ágyára - Már megint hol vagy, he? - kérdezte, miközben a plafont figyelte.
Mostmár biztos volt benne, hogy valami nincs rendben.