- Hát te meg miért vágsz ilyen savanyú képet? - ült le az asztalhoz Ichigo egy tányér zabpehellyel.
 - Savanyú? Képzelődsz. - legyintett Rukia.
 - Ugyan már! Nem szoktál te ilyen lenni!
 - Inkább egyél, jó?! Ha ennyit jártatod a szád, ahelyett, hogy tömnéd a
fejed, még elkésünk az iskolából! - csattant fel Rukia, és felállt az
asztaltól.
 - Most meg mi bajod van, he?!- nézett utána a srác, de Rukia szóra sem méltatva faképnél hagyta.
Még hogy mi baja van...
Mintha azt olyan könnyű lenne elmagyarázni...
 - Nők...- sóhajtott fel Ichigo, miközben a reggelijében turkált. - Még az
étvágyamat is elvette a hisztijével...
 - Talán haragszik rád valamiért!- jelent meg hirtelen az asztalon Kon.
 - Hát te meg mit keresel itt?! Normális vagy?! Mi van, ha valaki meglát?!
Ichigo megragadta a plüssállatot, az pedig vad kapálózásba kezdett.
 - Eressz már el! Nem mindegy, hogy mit csinálok itt?!
Erre Ichigo csak még erősebben szorította Kon-t.
 - Fogd már be! És lehetőleg húzz felfelé záros határidőn belül! - azzal Ichigo a lépcső felé hajította a plüssoroszlánt, aki felkenődött a legközelebbi falra.
 - Azt meg nem tudom, honnan veszed, hogy haragszik rám...- jegezte meg csak úgy mellékesen a halálisten, miközben ő is a lépcsőhöz sétált - Kész vagy már, Rukia?! A végén még miattad fogunk elkésni! - ordított fel az emeletre, de nem kapott választ.
 - Mit csinál az az idióta ennyi ideig?! - morogta magában a helyettes,
miközben felszedte az addigra a földön agonizáló Kon-t, és elindult vele az emeletre.
 - Hé Rukia! Nem hallod?! - nyitott be a szobájába, de a lányt sehol se
találta.
Az ablak azonban ki volt tárva, a függönyt vidáman fújdogálta a szellő.
 - Úgy tűnik, nélküled ment el... - jegyezte meg Kon.- Mondtam, hogy baja van veled!
 - Te csak fogd be!- Ichigo behajította Kon-t az íróasztalfiókba, és kulcsra
zárta azt. - És mégegyszer le ne próbálj jönni a földszintre!
 - Te szemééééééééééét... - hallatszott bentről elhalóan.
 - Érdekelsz is te engem...- sóhajtott fel Ichigo, és bevágta maga után a
szobaajtót.
Egy jóval fontosabb dolog foglalkoztatta...

 - Kurosaki-kun, nem tudod, mi lehet Kuchiki-sannal? - szegezte neki a kérdést Inoue, amikor Ichigo belépett az osztályterembe.
 - Mér? Nincs még itt?
 - Nem, még nem érkezett meg... remélem nem esett baja...
 - Ugyan már!- legyintett Ichigo.- Rukia nagylány, bármennyire sem nőtt olyan nagyra, tud magára vigyázni! Biztos csak valami dolga akadt.
Az egész kezdett egyre inkább úgy hangzani, mintha Ichigo nem is Orihime-t, inkább saját magát akarná megnyugtatni.
Volt már olyan, hogy Rukiának sürgősen a Soul Societybe kellett mennie, ezen nem is volt semmi aggódnivaló. De Ichigo úgy érezte, ezúttal valami más állhat a lány eltűnésének hátterében.
" Reggel tiszta ideg volt, ráadásul szó nélkül lépett le, még üzenetet sem hagyott! " - merengett el Ichigo, miközben a mellette lévő üres padra
pillantott - "Hova a francba mentél... Rukia... "
 
- Nah jó, mostmár elég volt ebből! - csattant fel a shinigami, aki addig
körbe-körbe mászkált a szobájában. - Megyek és megkeresem!
" Higgadj le, Ichigo! Biztos csak parancsot kapott! " - szólalt meg egy kis
hang a fejében. De ez nem nyugtatta meg.
 - Ugyan már, Ichigo! Nee-san perceken belül haza fog érni! - mondta Kon - Asszed képes lenne egy akkora marhával itt hagyni, mint te?! Nincs még olyan késő!
 - Nézz az órára! Látod mennyi az idő?! Fél egy!
 - És?!
 - Hajnali fél egy, te fogyatékos! És még mindig nem ért haza!
 - Szerintem túlspilázod...
 - Túlspilázom?! Még szép, hogy túlspilázom! Mi van, ha elrabolták?!
Döbbent csend.
Ichigoban kezdett tudatosulni, mit is mondott.
Mi van, ha tényleg...
 - Akkor kell lenni levélnek is, amit a túszejtők hagytak! - Kon kicsit
beleélte magát a dologba, és bemászott minden fiókba, nyom után kutatva.
 - Létezik, hogy...- Ichigo tekintete a szekrényre tévedt. - Ha van levél, annak ott kell lennie!
Maga se hitte el, hogy ennyire komolyan vesz egy nyelvbotlást.
Ichigo a következő pillanatban nekiesett a szekrénynek. Mielőtt azonban
szétszedhette volna az egészet apró, piciny fadarabokra, megakadt a szeme valamin. A falra celluxszal egy fotót ragasztottak. Ők ketten voltak rajta.
 - Hát ez meg?! Még mindig megvan neki?!
Amikor Rukia először látott fényképezőgépet, annak egy tucat borzalmas kép lett az eredménye. Szerencsére Rukia ámokfutása nem tartott sokáig, a terhelő bizonyítékokat pedig Ichigo "véletlen" beleejtette az apja iratmegsemmisítőjébe.
Úgy tűnik egy kivétellel...
Ichigo a matracon térdelt, és a képet nézte. Lassan elmosolyodott. Nem hitte volna, hogy Rukiának sikerült megmenteni egyet a fotókból, főleg mert tényleg rosszul sikerültek, és Ichigo az élete árán is el akarta tüntetni őket. Azon a bizonyos fotón Ichigo totál unott fejet vágott, Rukia azonban boldognak látszott. Talán mert szamárfület mutatott Ichigonak...
A srác csak most fogta fel, hogy hol van. Az a szekrény, amiben térdelt...
Rukia szekrénye...
Rukia jelenléte szinte belengte a teret, az ágynemű pedig teljesen átvette az illatát. Ichigo ledöntötte a fejét a párnára. Rukia illata teljesen elbódította. Ahogy behunyta a szemét, már-már úgy érezte, a lány ott fekszik mellette.
 - Miért csinálod ezt velem... - suttogta halkan, miközben mélyen beszívta a párna illatát - Gyere haza... kérlek...
Ichigo-t lassan elnyomta az álom. Azt álmodta, hogy éjjel Rukia visszajött, és bemászott mellé a szekrénybe...