Nem tudott mit tenni, térdre zuhant. Végre az imái meghallgatásra találtak.
-Kérlek... kérlek segíts..- suttogta, miközben sírva fakadt.
Holtan akarta látni. Szenvednie kell azok után, amit vele és az édesanyjával tett. Ezért fordult hozzájuk, hogy végre minden újra normális legyen.
-Az apád valóban egy romlott ember?- kérdezte a nő.
Rika felitatta a könnyeit, mielőtt válaszolt volna.
-Igen... először egy kedves ember volt, aki nagyon szeretett engem és anyát. De az évek során egyre kegyetlenebb lett velünk. Megütött minket, ha valamit rosszul csináltunk, vagy nem azt tettük, amit ő akart, és felszólaltunk ellene. Olyanok voltunk, mintha a rabszolgái lettünk volna. Hamarosan már nem tudtunk tovább tűrni... anyának elege lett ebből az életből, és el akart menni, de...
Újra sírni kezdett. Nehéz volt neki beszélnie erről, de végül folytatta.
-Rájött, hogy mit tervezünk, és a-akkor este.. ő meg-megölte a-anyát... agyonverte... egy baseball ütővel, én pedig... végignéztem! Azt mondogatta közben, hogy szereti... Ha valaki nem hallja meg anya sikolyát, azt hiszem... már nem élnék én se...
Még több könny folyt végig az arcán. Hogy mondhatja valaki annak az embernek, hogy szeretlek, akit közben megöl?! A kép a szeme előtt éles volt és tiszta, mintha csak tegnap történt volna minden.
-Sajnos elmenekült, és mivel elmondtam a rendőröknek, mi történt, azóta körözés alatt áll. Azt hittem vége, de ő mindenhová követ és mindennap felhív engem. Azt mondja, hogy szeret, pedig ez nem így van... Tudom... hogy ha elkapna, úgy végezném, mint az édesanyám... Már öt éve történt, de még mindig kapták el. Kérlek, segíts! Azt akarom, hogy békén hagyjon végre! Hogy megfizethessen azért, amit az anyámmal tett!
-Wanyuudou...
-Igenis, kisasszony...
Az idős férfi helyén egy fekete csutkababa feküdt, a nyaka körül egy piros fonállal. Ai felvette a babát és Rikának adta.
-Ha valóban bosszút akarsz állni, szedd le ezt a piros fonalat. Ezáltal köttetik meg kettőnk között a szerződés, ennek értelmében viszem le a lelkét a pokolba.
Rika elvette a babát, és éppen le akarta szakítani a fonalat, de Ai félbeszakította.
-Azonban, ha a bosszúdat teljesítem, neked s meg kell fizetned az árát.
-Az árát?! Mé-mégis miféle ár ez?
Bármekkora is az ára, ő megfizeti, csak az az ember tűnjön el az életéből! Ez járt a fejében...
-Mindennek ára van...- Ai egy darabig hallgatott, majd folytatta.- Nemcsak annak a lelke kerül a pokolba, akit odaküldenek, hanem azé is, aki odaküldi azt.
Nem hitt a fülének. Ő is pokolra jut, ha leoldja azt a fonalat!
-Persze, csak akkor ha meghalsz...- mondta Ai.
-Nem ismerheted meg a mennyországot és a boldogságot. Az idők végezetéig egy fájdalommal és szenvedéssel teli világban kell majd élned.- mondta a srác.
Hirtelen lángok közt találta magát. Érezte, ahogy a bőre és a haja összeég. Próbált menekülni, de nem tudott. Behunyta a szemeit, és próbált nem a fájdalomra koncentrálni, de az érzés elviselhetetlen volt.
Aztán a fájdalom elmúlt. Ahogy kinyitotta a szemeit, azelőtt az ajtó előtt állt, ahová a sráccal mentek be.
Álom volt?
A babát ott szorította a kezében.
Nem...
Ai figyelte őt. Mielőtt eltűnt volna, annyit mondott:
-A döntés a tiéd...