Ideges volt.
Nehezen lélegzett, pedig ez nem segített rajta.
Már majdnem éjfél volt, a weboldal pedig hamarosan meg fog jelenni. Minden egyes kattanásra figyelt, ahogy leütötte a billentyűket. Még mindig semmi.
Éjfél volt, és ő újra begépelte a weboldal nevét. Csak két dolgot látott az oldalon: egy feliratot, ami így szólt: "Írd le annak a nevét, akin bosszút akarsz állni" és a "Bevitel" gombot.
Tudta, kinek a nevét akarja begépelni oda. Beírta a nevet, "Satoshi Makoto", és rákattintott a "Bevitel" gombra. Hirtelen megcsörrent a telefon. Nem merte felvenni. Tudta, hogy ki keresi.
Hallotta az üzenetrögzítő sípolását, és az azt követő rövid üzenetet is.
"Rika, tudom, hogy ott vagy. Apu mindig tudja, hogy hol vagy. Mindig Apu kislány maradsz, Ri-chan. Kérlek vedd fel a telefont, édes..."
Hallotta, ahogy a nagynénje felveszi a telefont, és ordítozik az apjával.
Felkavarodott tőle a gyomra. Nem akart annak a szemétládának a közelében lenni, azután amit vele tett... és az édesanyjával...
Hirtelen csörögni kezdett a mobilja. Kinyitotta a telefont. Egy üzenet fogadta arról, hogy a kérését fogadták, a végén pedig a Pokoli lány aláírás szerepelt.
-Pokoli lány?

-A fenébe! Mégis mikor fogják letartoztatni azt a szemétládát! Megölte a húgomat! Mégis mikor fogják...- a nőt egy rendőrtiszt szakította félbe.
-Sajnáljuk Kiyo-san, mindent megteszünk, hogy a nyomára akadjunk, remélem megérti, hogy ez nem olyan egyszerű...
-Már öt éve Rika nyomában van! ÖT ÉVE! És maguk még mindig nem kapták el. Nem tudom, mit műveltek ezalatt az öt év alatt, de jó lenne, ha mostmár megtalálnák!
A nő idegesen távozott. Már megpróbálkozott saját maga is ráakadni a húga férjére, de semmi nyomot nem talált, amin elindulhatott volna.

Rika az iskolában volt, de nem hagyta abba a remegést. Nem tudott mit tenni, tudta, hogy odakint van és figyeli őt. Mindig mindenhová követte. Az iskolában otthon, mindenhol ott volt, és el akarta kapni őt. Már öt éve volt annak, hogy az anyja és az ártatlansága megszűntek létezni. Már öt éve volt annak, hogy ez a rémálom elkezdődött. Már tizenhét volt, de az emlékek még mindig kísértették őt.
-Rika Makoto, igaz?
Ahogy felocsúdott, Rika egy húszas éveiben járó srácot pillantott meg, aki egész jóképű volt, fekete hajjal és kék szemmel.
-Gyere velem.- tette hozzá az idegen.
Úgy érezte, nem kéne követnie az ismeretlent, főleg Az után, amit egyszer már átélt, mégis elindult utána.
Egészen a kijáratig követte őt.
-Erre gyere.
Látta, ahogy a srác kimegy az ajtón. Rossz előérzete volt, de azért ő is kiment utána.
-Mi a...
A nap lemenőfélben volt, az égnek eddig fura vöröses színe volt. Előtte egy hatalmas fa állt, és a srác, oldalán egy nővel és egy idősebb férfival. Biztos volt benne, hogy ennél messzebb nem is keveredhetett volna az iskolától.
Miközben próbált rájönni arra, mégis mi folyik itt, hirtelen megjelent egy tizenhárom éves lány fekete iskolai egyenruhában. A szemei vérvörösek voltak.
-Hívtál engem.
Rika a lányt nézte. Az nem lehet, hogy...
-A nevem Ai.
-Te... te vagy a Pokoli lány!