A konyhába mentem. Szerencsére még volt valami a hűtőben. Összedobtam néhány szendvicset, majd egy tálcán bevittem Sasuke-kunhoz. Épp az éjjeliszekrényen heverő CD-ket nézegette.
- Amint látom, unatkoztál. – mondta.
- Igen... kicsit...
- Akkor nem maradt valami sok vasad... mi?
- De... a Bleach-et leszámítva mind le volt árazva.
- Ez valami kemény banda lehet. – mutatott az X-Ray Dog CD-kre.
- Egyáltalán nem az... ne ítélj a borítóról!
Meg kell hagyni, a borító eléggé durva volt. Mindegyiken egy csont sovány kutya volt... néhol teljesen látszódott a csontja. Valahol egy torony tetejéről kapkodta el a repülőket, máshol pedig csak az árnyékát lehetett látni... ki gondolná, hogy ilyen szolid zenét játszanak? Leültem mellé, és nekiálltunk reggelizni. Nem igazán szóltunk egymáshoz.
- Szerinted... van valami köze az átjárónak? – kérdeztem.
- Mihez?
- A furcsa viselkedésedhez...
- Nem tudom... Nadia-t kellene erről kérdezni, de most egy ideig biztosan nem áll velem szóba.
- Majd azt én elintézem... de... miről szól a film, amiben játszani fogunk?
- Annyit tudok, hogy sci-fi lesz.
- Sci-fi?
- Sciense fiction... olyan... modern... azt hiszem, ez a jövőben játszódik, vagy másik világban.
- Király... egyik világból átugrunk egy másikba... vicces...
- Ugye?
- Mást nem mondtak?
- Nem...
- Kár... na, mindegy!
Még megettük az utolsó falatokat, majd visszamentem a konyhába. Mindent elmosogattam, utána ismét kezembe vettem a telefont. Nadia – most már nyugodtabb hangon – szólt bele:
- „Szívügyi segélyszolgálat... miben segíthetek?”
Azt hittem, elröhögöm magam... szipogva megszólaltam:
- Sasuke-kun...
- „Már megint beszólt?”
- Nem... bocsánatot kért tőlem!
- „Hogy? Mikor?”
- Mondhatnám, hogy tegnap este... de hitelesen ma reggel...
- „Egész végig veled volt?”
- Aha...
- „Húúúú, te mázlista!”
- Szerintem... meg kellene bocsátanod neki. – mondtam, és sírást produkáltam. A színészetet elég jól megtanultam a munkám során.
- „Még gondolkodom... És most miért sírsz?”
- Olyan... olyan boldog vagyok! – elővettem egy zsebkendőt, és kifújtam az orrom.
- „Nem csodálom... akkor gondolom azért jelentettél beteget, hogy másnapos pasidat pátyolgathasd...”
- Honnan tudod? *szipp*
- „Amikor küldték a számlát, már akkor tudtam...”
- És haragszol rám? *pityergés*
- „Neeem... de holnap reggel 8-ra gyertek a film miatt! Gondolom, mondta.”
- Igen...
- „Jól van, már nem kell sírnod! Megint együtt vagytok, láláláááá!”
- Igen...
- „Mosolyogj! Szia!”
- Szia...
Letettem a telefont. Mögöttem egy centire állt Sasuke-kun.
- Először azt hittem, valami bajod van... jól csináltad.
- Köszi. – mondtam pirulva.
- Majd a rendezőt megkérem, hogy sok sírós jelenet legyen a filmben.
- Nem csak azt tudok...
- Hanem?
Egy váratlan pillanatban ájulást produkáltam. Sasuke-kun elkapott.
- A szívbajt hozod rám! – mondta, miután felálltam.
- Volt időm gyakorolni... de ha rád nézek, amúgy is elájulok, nem kell produkálni.
Ettől mindketten elvörösödtünk. Sasuke-kun átölelt. Jó sokáig álltunk ott egymás karjaiban... hiányzott ez a szorítás... szerettem, ha percekig állunk egymás karjaiban... megnyugtatott... ezt ő is tudta. És most érezte, hogy ideges vagyok. A többiekre gondoltam. Ha nem megyünk vissza időben, elpusztul a ninjavilág... velük együtt. Ettől kicsit megijedtem. Belefúrtam az arcom Sasuke-kun nyakába.
- Nyugodj meg! Nem lesz semmi gond... – mintha tudta volna, hogy mire gondolok éppen. Megsimogatta a fejem. – Visszajutunk.
- Honnan tudod éppen, hogy mire gondolok?
- Megérzem az ilyesmit.
- És most éppen mire gondolok? – elmosolyodtam. Felemelte a fejem, és a szemembe nézett. Egyre közelebb húzott magához, és megcsókolt.
- Erre... – suttogta. Igen... tényleg erre gondoltam. Mindent tud... talán azt is, amiről nem kellene. – Hallottam, hogy kipanaszkodtad magad Nadia-nak.
- Mérges vagy rám miatta?
- Kicsit... de majd elmúlik... – mondta, miközben ismét magához húzta az arcomat. Megcsókolt. – És már el is múlt...
Elmosolyodtam. Megsimogatta az arcom, majd az ajtó felé ment.
- Hová mész? – kérdeztem.
- Lezuhanyozok, meg átöltözök. – felelte mosolyogva. – Mindjárt jövök. – becsukta az ajtót. Mosolyogva néztem utána. Ismét a régi Sasuke lett... de miért volt olyan elutasító velem a múltkor?