<sub>December 29.
Arra ébredtem, hogy iszonyúan fázok. Sasuke-kun ott feküdt mellettem... még mindig szorította a kezem. Iszonyú magas épületek közt találtam magunkat. Mögöttem ott volt az ajtó... zárva... megráztam Sasuke-kun vállát.
- Ébredj! Hahó! Hova kerültünk?
Válaszképpen egy elutasító morgást kaptam.
- Ébredj már fel!
- Még 10 perc... – motyogta, és a másik oldalára fordult. Ekkor láttam, hogy havazik. Gyúrtam egy nagy hógolyót, és betettem a pólója alá. Üvöltve felpattant. – Wááá! Ez hideg! Hagyd abba!
- Jó reggelt... – mondtam. Körülnéztem. – Eléggé furcsa hely...
Ő is felállt, és szétnézett. Egy sikátorban voltunk.
- Ez volt az egyetlen ruhám, erre eláztattad... – morogta.
- Majd veszünk másikat. – mondtam, és felkaptam a táskámat. Szerencsére semmit sem vettek ki belőle. A pénz is ott volt... de valami nem stimmelt vele... nem ryuu volt a pénznem, hanem yen... még sosem hallottam róla. – Mi az a yen? – kérdeztem Sasuke-kuntól.
- Nem t’om... miért?
- A pénz... yen-né változott...
- Ez furcsa. – mondta, miután megnézte a pénztárcám tartalmát. – Egyáltalán hol is vagyunk?
Lassan kimerészkedtem a sikátorból. Az úton kerekes járművek rohangáltak... néha egy-egy ember kikiáltott belőle, hogy: ”vadbarom”, meg: „Baka!”... érdekes jelenség volt. A legtöbb épületnek tükörből voltak a falai, meg tele voltak táblákkal, és egyéb fura dolokkal... reklámok lehettek...
- Ez biztos egy másik dimenzió. – mondtam, miután alaposan körülnéztem. Sasuke-kun majdnem elröhögte magát ezen a kijelentésemen.
- Persze... aha... te sokkal hülyébb lettél, mint mikor utoljára láttalak.
- Olvastam az ilyenekről... tananyag.
- Már ilyen hülyeségeket is tanítanak Konohában? – kérdezte fülig érő szájjal. Én nem törődtem vele. Kerestem egy ruhaboltot... útközben mindenki végignézett rajtunk, majd röhögve mondta: cosplay. Az mi? Komolyan mondom, itt síkhülyének érezheti magát az ember.
A feladatomról nem feledkeztem meg... Adidas... találtam is egyet. Sasuke-kunt berángattam a boltba, és minden pénzünket elköltöttük ruhára. Utána a boltoshoz mentem, hogy érdeklődjek a válogatásról.
- Eddig minden jelentkezőt elutasítottak. – mondta... legalább a nyelvünk ugyanaz. – Jöjjenek!
Egy ajtóhoz vezetett minket. Kezd fóbiám lenni az ilyen dolgoktól. Bekopogott. Egy férfi kinyitotta az ajtót.
- Várjanak meg itt! – mondta, és bement. Vagy öt percig várakoztunk, majd egy fiatal, szemüveges lány jött ki.
- Jó napot, a nevem Ahiko... mindketten jelentkezők?
- Nem, csak ő. – mondta Sasuke. – Én csak kí...
Ebben a pillanatban egy nő rohant hozzánk. Ahogy meglátott minket, felragyogott a szeme.
- Tökéletes! Fel vagytok véve!
- VagyTOK? – Sasuke-kunt az ájulás kerülgette.
- Tökéletes pár! Milliókat fogunk tarolni! A nevem Nadia... jöjjenek be! Beszélgessünk egy kicsit!
Sasuke-kunra néztem. Ő még próbálta feldolgozni magában a tényeket. Bementünk az irodába. Nadia leült velünk szembe.
- Nevetek?
- Haruno Sakura.
- Uchiha Sasuke.
- Öm... értem... és... gondolom nem vagytok idevalósiak...
- Nem...
- Mi szél hozott titeket Tokio-ba?
Tokio... igen... így hívták ezt a várost... valamit most muszály volt mondanom... már a nevünkön is nagyot nézett.
- Csak úgy állást kerestünk. – mondtam.
- Sakura, miért rángatsz bele? – kérdezte Sasuke-kun. Én ejtettem egy gonosz vigyort.
- Na, remek választás! Ééés... együtt vagytok, vagy csak úgy?
Mi??? Na, ez egy idióta nő, az biztos!
- Csak úgy... – vágta rá Sasuke-kun.
- Aham... – a tekintete olyan volt, mintha azt mondaná: „Tudom én, hogy mi az igazság!” Hú, de megfojtanám!!! – Rendben, itt vannak a szerződések... írjátok alá, kérlek!
Alaposan átolvastam. A fizetés egész jónak tűnt. Minden részletben átnéztem. Még azokat is, amik egész apró betűkkel voltak írva... miután nem volt semmi kételyem, aláfirkantottam. Sasuke-kun is figyelmes volt... és milyen szép az aláírása! Bárcsak valami mást is így írna alá... mondjuk... házassági szerződést...
- Rendben... holnap reggel kezdünk... és... van kettő szolgálati lakásom pont a reklámszínészeim számára... együtt akartok lakni, vagy...
- Külön. – vágtuk rá egyszerre. Nadia kicsit csalódottan nézett... nem járunk mi! De ezt nem érti meg! Na, mindegy! Kivezetett minket az irodából. Az üzlet előtt egy kerekes izé állt. Kinyitotta az ajtót.
- Szálljatok be! – mondta. Beültünk. Nadia előre ült, és elindította ezt a valamit. Mellettünk elkezdett futni a város... ijesztő volt. megállt egy emeletes – szintén tükörfalú - épület előtt. – Itt vagyunk. Az egyik lakás a legfelső emeleten van, a másik a földszinten. Jó lesz?
- Nekem jó lesz. – mondta Sasuke-kun.
- Jól van. Kaptok mindketten egy szolgálati telefont, hogy tudjunk beszélni. Minden reggel 9-re jöjjetek az üzletbe, onnan majd elmegyünk a forgatási helyre. Gyalog, busszal, metróval, vagy villamossal el tudtok jönni... vagy taxit hívtok, de az drága...
- Köszönjük. – mondtam. Nadia minkettőnk kezébe nyomott egy kulcsot. Kiszálltunk a járműből, majd Nadia elment. – Te melyikbe mész? – kérdeztem.
- Emelet. – mondta. Az én kulcsom pont a földszinti lakáshoz volt. Bementünk az épületbe. – Én inkább lifttel megyek. – mondta... na, végre valami ismerős ebben a dilis városban! Bólintottam, majd kinyitottam a lakásom ajtaját. Elég modern bútorok voltak bent. Nem igazán néztem körül. Levágtam a táskámat az ágyra, és készítettem egy kis ebédet. Holnap lesz az első nap...</sub>