Csak két dolog biztos ezen a világon. Az egyik: hogy mindig akkor történik valami váratlan, amikor pont nem kéne; A másik: hogy az ember sosem felejt... a nevem Haruno Sakura. Nem akármilyen okból adtam közre ezt a naplót... valami nagyon fontosat tanultam meg belőle: az életet. Olyan ember mellett töltöttem az életemet egy idegen világban egy teljes évig, akit egyszerre szerettem, és gyűlöltem... egy csodálatos történetet idéz fel, ami életem legmeghatározóbb része volt... boldoggá tett... persze a boldogság előtt mi van? A boldogtalanság. És az előtt? Ismét a boldogság jön a sorban... furcsa, nem? Hát, most én ezt tapasztaltam meg... olvasd el figyelmesen, éldd át, érezd, amit én éreztem, és megérted, hogy miről beszélek...


December 28.
Tsunade...frászt kapok tőle! Nagyon idióta küldetéssel bízott meg minket: mivel nemrég totál lerombolták a falut, és nincs pénz, mindenáron munkát kell keresnünk. Elmentem egy közeli városba utánajárni a dolognak. Egyből a városházát céloztam meg, elvileg ott mindent tudnak. A portás...marha bunkó volt. Egyből kiszemelte a hajam színét, és azzal jött, hogy a diszkó a másik oldalon van. Majdnem lekevertem neki egyet, de úgy gondoltam, ha nem fogom vissza magam, búcsút mondhatok a ninjásdinak. Széles mosollyal az arcomon elmondtam neki, hogy munkát keresek. Egyből valamilyen irodába küldött. Az első, amit kiszemeltek, mi volt? Természetesen a hajam. Mondjuk: végre nem a homlokommal jöttek, de ezek az emberek hogy tudnak ilyen sznobok lenni? Rózsaszín a hajam, és kész! Nem festem! Előbbi mosolyomat elővettem, és ismét elmondtam a már dögunalmas mondatot: munkát keresek. A nő így válaszolt:
- Bocsi, minden foglalt. Viszont nézz utána a neten!
Net? Az meg mi? Na, utam a könyvtárba vezetett. Elő is vettem egy szótárat, de nem volt benne. Most szivatni akart? Még átnéztem néhány szótárat, lexikont, és még ki tudja milyen 6000 oldalas könyvet, de egyikben sem volt benne. A könyvtáros már éppen zárni akart.
- Hölgyem, segíthetek? – kérdezte. Jaj, biztosan valami nagyon ismert dolog a net. Ciki, ha azt kérdezem: mi az? Vettem egy nagy levegőt, és megpróbáltam valami hülyeséget mondnai:
- Őőőő... szóval... izé... egy... net... net... netlexikont keresek? Igen! Net-lexikont keresek.
- Net-lexikon? Ja! Amint látom, konohai ninja. Mit akar a neten keresni?
- Állást.
- Óh...szemben van egy kávézó. Ott lehet internetet használni. – a kezembe nyomott egy könyvet: Internet Kisokos.
Internet? Azt bezzeg megtaláltam. Ugyanaz? Én hülye! Na, mentem a kávézóba. Furcsa jele volt. Ilyen: @ Remélem ebben a könyvben benne van, hogy hogyan kell használni. A könyv elején egy TV-hez hasonló izé volt írógéppel, meg mégvalamivel. Az összes ilyen szerkezet foglalt volt. Kértem egy teát, és elkezdtem olvasni. Sok furcsa dologról írtak: proxi-kiszolgáló, weblap-szerkesztés, keresés...a keresésben említették az álláskeresést is. Na, befizettem a nethasználati díjat, és neki is láttam. Mindent, amit csak lehetett, felírtam. Nekem a legszimpibb az két Adidas reklám volt. Ugyanazon a helyen kellett felvételizni, hát: vágjunk bele! Ezt a papírt eltettem magamnak. Még felírtam a többieknek is egy csomót: gyorskiszolgáló, pincér, takarító, ésatöbbiésatöbbi. Na, szóltak, hogy lejárt az idő. Felpattantam, és mentem is. Tsunade már várt rám. Leüvöltötte a fejem, hogy hogyan mertem drága pénzért internetezni, és könyvet kivenni. Elmagyaráztam neki, hogy mindkettő kellett a feladathoz. A kezébe nyomtam a papírokat, én meg el is indultam a reklámválogatásra. A többiek csodálkoztak, hogy máris találtam magamnak. Ők még ott vitatkoztak egymás közt. Tsunade adott egy kis útiköltséget, és egy pofonnal búcsúztatott, mondván: ha nem keresek pénzt, többet kapok. Engem ez nem igazán motivál. Azért akarok reklámokban dolgozni, mert akkor benne leszek a TV-ben, és talán Sasuke-kun meglát, és... majd csak lesz valahogy. Na, sajgó arcommal, és egy mázsa ruhával el is indultam. Út közben azon gondolkoztam, nem árt-e, ha a castingokra Adidas cuccokban megyek. De biztosan mindenki ezt fogja alkalmazni... de így mégis csak több esélyem van. Amíg így vitatkoztam magammal, észre sem vettem, hogy valaki követ engem. Ijedten hátrafordultam, de senki sem volt ott. Megrántottam a vállam, és mentem tovább. Egy idő után már kezdett idegesíteni ez az érzés. De senki sem volt mögöttem... végül szedtem a lépteimet, de egy idő után elkezdett szúrni az oldalam. Végre kiértem a városból. Az erdőben nyugodtan rohangálhatok. Csak fél óra az út futva... kibírom... de még így sem szűnt meg ez az érzés. Próbáltam nem figyelni rá. Kezdtem beleőrülni ebbe az érzésbe... ez már beteges! Pár perc múlva megláttam a várost... a casting a helyi könyvtárban volt... furcsa... egy TV felvételi egy könyvtárban... a város szélén volt az említett épület. Teljesen egyszerű könyvtár kinézete volt... ekkor egy katanát szorított valaki a torkomhoz... egy nagyon ismerős katanát...
- Ne moccanj! – suttogta a támadóm.
- Unatkozol, vagy nem találsz magadnak jobb szórakozást? – kérdeztem. – Mi a válaszod, Sasuke-kun?
Megszorította a vállam.
- A helyedben nem mennék oda be... – eltette a kardot.
- Mert?
- Aki arra a válogatásra elment, sosem tért vissza...
- Hú... nem dőlök be az ilyen rémsztoriknak.
- Te tudod... – elengedte a vállam. – Akkor... menj csak!
- Csodálkoztam volna, ha nekiálltál volna győzködni.
- Miért is?
- Mert én már „rég ki vagyok törölve az emlékezetedből”... vagy... „már elszakítottad a velem kapcsolatos kötelékeket”... vagy a harmadik...
- Befognád?
Megrántottam a vállam, és beléptem a könyvtárba. Sasuke-kun természetesen követett...
- Na, csak nem aggódsz értem?
- Fenéket! Tudni akarom, hogy ki írtja ki előlem a kiszemelt áldozatokat. – ezt egy gonosz vigyor kíséretében mondta, amiért legszívesebben felpofoztam volna.
- Én is köztük vagyok?
- Attól függ...
- Mitől?
- Semmi, semmi... húzzál!
A könyvtár pincéjébe kellett menni. Ahogy egyre lejjebb mentünk, annál jobban feszegetett valami kellemetlen érzés. Végre az ajtóhoz érkeztünk. Remegő kézzel megfogtam a kilincset... volt benne valami misztikus... kinyitottam az ajtót. Vakító fényesség áradt belőle, ami be akart szívni. Sasuke visszahúzott.
- Én megmondtam... – okoskodott, de a tekintete neki is rémült volt.
- Ez... olyan izgalmas... – mondtam. – Talán... be kellene mennem...
- Mi? Viccelsz?
- Nem... te nem hallottad?
- Mit?
- A hangokat... olyan furcsák voltak...
- Inkább ijesztőek.
- Óóóóó... Bosszúálló uraság berezelt!
- Mi? Erről szó sincs!
- Nekem tetszett, amit láttam... olyan különleges...
- Aha... menj csak! – legyintett. Ismsét megragadtam a kilincset. Ekkor Sasuke-kun lefogta a kezem. – Nem mehetsz egyedül! – mondta.
- Felőlem jöhetsz...
Lenyomtam a kilincset. Ismét az a szívó fény. Sasuke-kun megragadta a kezem. Én berántottam. Be kellett csuknom a szemem a vakító fénytől... nem tudtam, hogy jól tettem-e, hogy bementem...