2. fejezet
                                                      Válaszok nélkül



A főút mellett haladsz céltalanul. Még mindig nagy a köd, csak a jelzőlámpák fényei villantak fel és vonták el a figyelmedet a zavaros gondolataidról.
Ismét elmerültél az értelmetlen és tisztázatlan kérdések hadában, tudomást sem vettél a külvilágról.
Felhajtottál az autópályára. Néhány perccel később egy alagúthoz érkeztél. Már korom sötét volt, csak valami halvány fény látszott a kanyar végén.
Egyszer csak egy villanás... elvesztetted az eszméletedet, csak sötét tollakra és tűzre emlékeszel... valaki a karjaiban vitt...
...aztán már csak a végtelen nyugalmat és a dermesztő sötétséget érezted...
Lassan kinyitottad a szemed...
Otthon fekszel, a szobádban.
Majd' szétrobban a fejed, de megpróbálsz talpra állni. Lassan levánszorogsz a lépcsőn. A nappaliban Hwo aludt a kanapén. Az órára nézel:
 - Mindjárt éjfél...
Sehol senki, csak ti vagytok itt ketten. Hozol egy takarót, leülsz a kanapé mellé a földre, az arcára és a vállára teszed a kezed, lehajtod a párnájára a fejed,majd lassacskán te is elalszol...

Reggel felriadsz az álmodból. Hwoarang az ágy szélén ül, csak bámul a semmibe.
Hegek vannak a csuklóján, a vállán és az arcán, amiket te a félhomályban észre sem vettél tegnap este.
Leültél mellé. A tekintete nagyon furcsa volt. Üres és fáradt. Egy darabig csak őt nézted. A csendet egy mobil csörgése zavarta meg.
Drew jött be a garázsból és a beszélgetés közben vissza is ment oda. Hwoarang ugyanezzel az átszellemült és üres tekintettel felállt és elindult az emeletre.
Te is nagyon furcsán érezted magad, bár nem tudtad miért.
 - Jobb lesz ha lezuhanyzom és kicsit lehiggadok.. - gondoltad és te is elindultál felfelé.
A zuhany alatt lehunytad a szemed. Eszedbe jutottak a tegnapi események és képek villantak fel az elmédben.
Megriadtál ezektől a gondolatoktól, hirtelen kinyitottad a szemed... vér van körülötted a vizben, vér folyik le a lefolyón...
Végignéztél magadon, a válladon volt egy vágás, és elég kormos is volt a heg.
Gyorsan végeztél a zuhanyzással és berohantál a szobádba.
Lihegve az ajtónak dőltél és reszketve a sok kavargó érzéstől és gondolattól, elindultál az ágyad felé. Minden lépés után érezted, hogy egyre hevesebben ver a szíved és egyre jobban fáj mindened.
Átöltöztél és elindultál a folyosón Hwo szobája felé.
Bekopogtál.
 - Egy perc.
Egyre türelmetlenebb voltál, muszály volt megtudnod, hogy mi történt!
 - Igen? - Hwo kinyitotta az ajtót.. te átkaroltad őt.
Meghökkent a dologtól.
Elengedted, majd azt mondta:
 - Gyere be!
Bementetek, bezárta az ajtót, leültetek az ágyra. A szobában nagy volt a felfordulás. Semmi sem volt ott, ahol lennie kellett volna.
 - Na, mi van?
 - Hwo, mi történt... mi történt tegnap?
 - Hát... először is felkeltem, lezuhanyoztam, aztán Dwayne felbosszantott...
 - Hwo!...
Sóhajtott egyet, majd ismét megjelent az arcán az a különös tekintet.
 - Mennyire emlékszel?
Elmondtad, hogy köd volt és sötét mire egy alagúthoz értél. Aztán füst lett és már csak a tollakra, a tűzre és a fájdalomra emlékszel.