7. rész: Könnyek a múltnak

-Micsoda?! Ezt mondd mégegyszer!- Rukia nem hitt a fülének.
-Létezik mód arra, hogy mindent elfelejtsek rólatok? És nemcsak én, hanem mindenki...- tette fel a kérdést mégegyszer Ichigo.
-Miért akarnál elfelejteni minket?!
-Csak azt mondd, hogy lehet-e vagy sem!
A lány csak némi hallgatás után válaszolt.
-Nemrég kifejlesztettek egy új memória-módosítót a Kutatási és fejlesztési osztályon. Mindent kitöröl egy adott idő intervallumon belül, méghozzá hatalmas területen. Akár egész Karakura emlékeit módosítani lehetne vele...
-Ez pont jó lenne...
-De mégis mit akarsz?!
-Nem egyértelmű? Kitörölni egész Karakura emlékezetét.
-Minek?!
-Azt akarom, hogy senki se emlékezzen semmire ebből az egészből, hogy az élet normális legyen. Nem akarom többet ezt csinálni.
-Ichigo...
-Nem akarok már emlékezni rátok...
Ichigo ennél a pontnál riadt fel az álmából.
"Ez azért furcsa volt, sőt durva!" meredt a plafonra Ichigo " Biztos a mai nap miatt álmodok össze ilyeneket! Azt hiszem, holnap bocsánatot kérek Rukiától..."
Azzal megpróbált visszaaludni.
A sötét szobában egy még sötétebb árny suhant el...

-Mit akarsz, Eperke?!- Renji már felfelé tűrte az ingujját.
-Azért ne ugorj nekem, jó?! És nem vagyok Eperke! Beszélni akarok Kuchikivel!
-Az nem fog összejönni.- mondta Renji karba font kézzel.
-Mert?!- förmedt rá ichigo.
-Mert nem tudom, hol lehet, azért!
-Mi az, hogy nem tudod?! Állandóan a nyomába loholsz, mint egy pincsikutya!
-Pofa be! Nem tudom, hol van, tegnap óta nem láttam! Te meg jobb lenne, ha békén hagynád, így is egy idiótának tart téged!
-Már bocsánatot se kérhetek tőle?! Megyek és megkeresem magam, ha te nem találod!- Ichigo elindult kifelé.
-Mit művelsz?!
Ichigo visszafordult.
-Megkeresem Rukiát! Talán süket vagy?!- azzal továbbindult.
"Fenébe Rukia, minek kellett elrejtened a szellemi energiádat?! Ráadásul itt van ez a nem normális Ichigo is! Jobb lesz, ha utána megyek... "
Azzal Renji Ichigo nyomába eredt, hogyha az véletlen megtalálná Rukiát, még időben beavatkozhasson.

-Nem akarok már emlékezni rátok...
Rukia fejében ez a mondat visszhangzott.
Nem sokkal azután, hogy Ichigo kérvényezte Karakura városának emlékmódosítását, azt végre is hajtották. Rukia és Renji pedig még maradtak pár napot, hogy ellenőrizzék, minden a legnagyobb rendben zajlik a városban.
"Hülyeség volt itt maradnom..." gondolta magában Rukia, aki egy fa tetején ücsörgött. "Gondolhattam volna, hogy ez lesz a vége, ha maradok... "
De ha egyszer nem tudta elhinni, hogy ez az, amire Ichigo vágyott! A saját szemével akarta látni, hogy Ichigo boldog így! Arra azonban nem számított, hogy a srác emlékezni fog rá.
Előző éjjel meglátogatta Ichigo-t. Utoljára végigjáratta tekintetét a szobán, belenézett a szekrénybe, amiben oly sok éjszakát aludt végig, majd leült Ichigo ágya szélér, és egy darabig még nézte az alvó srácot. Nem sokáig maradt.
-Elegem van... elegem van ebből...- döntötte neki a fejét a fatörzsnek.
Arcán folyni kezdtek a könnyek.
-Ha tudtad volna, hogy ez lesz a vége... vajon akkor is ennyire ragaszkodtál volna hozzá, hogy ne emlékezz semmire? Ezt mostmár soha nem fogom megtudni... Ichigo...
-Rukia...
A lány lenézett a fáról. A szemei elkerekedtek, amikor meglátta, ki szólította a nevén.
-Ichigo?!