|
Én voltam...
Kumiko magányosan sétált a hajó fedélzetén. Tekintete tele volt szomorúsággal, és félelemmel.
- „Megint… megint elrontottam. Először a templomnál… most meg a tekercs… - egy könnycsepp gördült végig az arcán. – Vállalni fogja…”
A magasból egy kunai csapódott a lába elé. Kumiko a támadás irányába nézett.
- „Ezek meg mit csinálnak?” – a magasba szökkent. Az egyik gerendán Hinamori, és Deidara harcoltak egymás ellen.
- Álljunk le! – zihálta a fiú. Hinamori letörölte a vét a szája széléről.
- Még egy kicsit… - kérlelte erőtlenül.
- Egész este edzettünk… pihenned kellene.
- Hagyd csak… majd én átveszem – szólalt meg mögötte Kumiko. Deiara elmosolyodott.
- Kitalálom: Uachi alszik, te pedig unatkozol… hm?
- Hah… miről beszélsz? – kérdezte pirulva. – Menj, és pihenj!
Deidara eltűnt. Hinamori ejtett egy ravasz vigyot, majd Kumikónak rohant. Kezét ökölbe szorítva ütni készült, de Kumiko a háta mögött termett.
- Nyitásnak nem rossz – jegyezte meg hűvösen, miközben lefogta a lány kezét.
- Engedj… el!
- Alig állsz a lábadon. Miért kínzod magad? Hiába erőlködsz, nem jutsz magasabb szintre. Pihenned is kell.
Elengedte Hinamori kezét. A lány leült a gerendára.
- Én csak… segíteni szeretnék – mondta halkan. – Nee-chan egyfolytában emészti magát… mindenkivel hűvös, és közben saját magát okolja a történtek miatt. Nem akarom… - szeméből könnyek törtek elő. – Nem akarom látni, ahogy szenved.
Kumiko leült a zokogoó lány mellé. Szomorú arca bűntudatossá vált.
- Sasuke meghalt, de nem Nee-chan ölte meg! Akkor meg miért magát okolja? Azt akarom, hogy elérje az álmát… segíteni szeretném a céljában! Ehhez viszont erősebbnek kell lennem, nem ülhetk itt tétlenül! Maatsuma… nem ússza meg büntetlenül, hogy így tönkretette a nővérem életét.
- Nem Maatsuma ölte meg… hanem én…
Hinamori felkapta a fejét. Kumiko rideg hangon folytatta:
- Azon az éjszakán én küldtem el Sasukét a tekercsért. Tudtam, hogy képtelen megöni Sakurát…
- Nem… az nem lehet…
- Én voltam… két mérgezett dobótűt küldtem feléjük. Te mégidőben megtaláltad Sakurát, de Sasuke… addigra sikeresen eltakarítottam onnan.
- Sakura… ő mentett meg téged! A legjobb barátod volt, mindig segítettétek egymást! Mégis… mégis elárultad… hogy tehetted?!
Kumiko gúnyosan elnevette magát.
- Egyszerű… szükségem volt… ezekre… - szemét kinyitotta. Az élénk, fekete szembogarak helyett két vöröslő Sharingan izzott bennük. Hinamori rémülten hátrált. – Megérte féholtnak lenni… bárki holttestét használhatom… és az adottságait is megkapom.
- Ezt… ezt nem hagyhatom annyiban! – elővette a botját. – Kuchiyose no jutsu! – a lány mögött egy farkas termett.
- Amint látom, ez egy nem mindennapi állatidézés… - gúnyolódott Kumiko. Hinamori a farkas felé nyújtotta a kezét. Az állat gazdája karjába harapott.
- Óóó… a kis mazochista… - nem sokáig gúnyolódhatott. Hinamori egy ugrással két vállra fektette a nőt.
- Ha egy idézett állat megharap, átvehetem a képességeit… igazad van… ez tényleg nem mindennapi állatidézés… - az árbóchoz csapta Kumikót. A bot végét a nő mellkasához nyomta. – Érdekes… most nem vagy olyan erős… - a bot végéből egy penge tört ki, ami átdöfte a nő testét. Kumiko zihálva az égre nézett.
- Még… találkozunk… - suttogta, majd egy sárgás fény kíséretében eltűnt. Hinamori öszecsukta a botot, és ezzel együtt a farkas is eltűnt a hajóról. Szemével a távolt fürkészte. Már látta a szigetet… a sziget, melyen Maatsuma rejtekhelye feküdt…
- Amint látom, nem jártál sikerrel… - jegyezte meg a hang. Kumiko a seb fölé helyezte a kezét, ami egy villanás kíséretében begyógyult.
- Dehogynem… megtudtam, hogy mire képes…
- Kockázatos volt lebuktatnod magadat. Nem gondolod?
- Hm… csakhogy… nem azt mondtam, kinek szolgálok… kicsit módosítottam a tervünkön.
- Helyes… most jó munkát végeztél.
- Mi a következő parancs? – léptek zaját hallotta. Az árnyból egy maszkos alak lépdelt elő. Testét fekete köpeny borította.
- Azt hiszem… itt az idő beszállnom a játékba…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
