Sakura meg sem mert mozdulni. Az alak hiába volt előtte... olyan távolinak tűnt. De mégsem volt Genjutsu. Teljesen valóságos volt az egész...
- Sasuke-kun... – elcsuklott a hangja. Nem tudta, hogy álmodja-e. Legjobban attól tartott, hogy egy csapda, vagy egy egyszerű Henge. De nem... ahogy a férfi közeledett felé, az esze lassan felmondta a szolgálatot. Sasuke már egészen közel volt a nőhöz. Eltűrt egy tincset Sakura hajából, és mélyen a nő szemébe nézett. Sakura arcán könnycseppek folytak végig. Megpróbálta visszafojtani őket, de sehogy sem sikerült. Sasuke kinézett az ablakon. A telihold felé egy felhő úszott. Ismét Sakura-ra nézett. Tekintete azt sugározta: „Mennem kell.” Sakura a földre rogyott. Átölelte Sasuke derekát. – Kérlek... Vigyél magaddal!
Sasuke meglepődött ezen a kérésen. Lehajtotta a fejét. Átölelte Sakurát. Egy könnycsepp folyt végig az arcán. Sakurát megragadta a karjánál, és felsegítette.
- Sayonara... – suttogta. Ahogy felhő eltakarta a hold fényét, úgy tűnt el Sasuke  Sakura szeme elől. A nő az ablakhoz sétált. A felhő elúszott, és a hold újra világíthatott az éjszakában.
- Sayonara... Sasuke-kun...

Kumiko az egyik hóbucka mögött megbújva várt. Itachi már rég a hegy lábánál járt, a nő mégse merte megközelíteni.
- „Öcsém! Hogy a fenébe szólítsam meg? Egyáltalán... Mit keresek én itt? Najó... Most melyik legyen? A ’Hé, te marha depis ipse’, vagy a ’Hey, te EMO-s ürge?’ Egyik sem... Nem jó... És, ha mondjuk...? Igen, ez jó lesz...” – megköszörülte a torkát. – „Nos, ha minden igaz, lavina várható...” HEEEEYO!!!
Hangját visszaverte a hegy. Kumiko várt. Hamarosan hangos robajjal egy nagyobb adag hó tartott a hegy lába felé. Itachi megfordult. Már futni akart, mikor egyik lába megakadt valamiben. Mikor jobban megnézte, valami sárgás fényt látott.
- „Mióta lehet beakadni a hóba?”
Kumiko a férfi felé rohant. Ellökte a lavina elől. Gurultak lefelé a leejtőn. A lavina elállt. Kumiko szorította magához a felette levő Itachi-t.
- Megmentettelek. – suttogta büszkén a nő.
- Dehogy! Én megmentettelek meg téged!
- Nem, te beszorultál egy lyukba, én meg kilöktelek onnan.
- Beszélni azt tudsz, amint látom. – felállt, és leporolta magáról a havat, majd sietősen továbbment.
- Hé! Várj, most hová mész?
- A dolgomra.
- De hallgatag valaki... Még be sem mutatkoztam!
- Én se...
- Várj már egy kicsit! Nem mehetnénk együtt?
- Eltaláltad.
Kumiko felállt, és Itachi elé rohant.
- Úgy hallottam, keresel valakit... Talán... Én tudnék segíteni...
- Teeee?
- Igen.
- Jó vicc. Köszönöm, hogy rám zúdítottad ezt a lavinát, és majdnem megöltél, de most megyek.
- Szóval tudod...
- Igen. És nagyon érdekelne, miért akarsz ennyire a közelembe férkőzni?
- Ő... Szóval...
- A gleccserek óta követsz. Szerinted vak vagyok?
- Őm... Valamikor az voltál...
- Tessék?
- Semmi, semmi... Hihi...
- Hm... Ha semmi, akkor... Én mentem!
- Várj! Hadd menjek veled! Kérlek!
Itachi megfordult, és a nő szemébe nézett.
- Hogy lehet téged lerázni?!
- A szemed... Te vagy Sasuke bátyja?
- Ismered? – megragadta Kumiko-t a gallérjánál. – Hol van?!
- Őő...
- Hol van az öcsém?! Hol van Uchiha Sasuke?!?!?!
- Halott...
Itachi megdöbbent arcot vágott.
- Nem... Az nem lehet...
- Négy éve halott...
- Hazudsz! – megragadta Kumiko torkát.
- Esküszöm! – nyögte a nő.
- Ki ölte meg?! Mondd meg, ki volt!
- Haruno... Haruno Maatsuma...

Sakura szótlanul állt az ablaknál. El se mozdult onnan, mióta Sasuke elment.
- „Genjutsu lett volna? Vagy... Tényleg ő volt... A szelleme? De miért jött ide? Máskor is megtehette volna... Biztosan van valami köze a levélhez...” – kopogtattak az ajtón. – Gyere be! – mondta.
- Hyokage-sama, látogatói jöttek! – mondta Hinamori.
- Nem érek rá.
- Konoha-ból jöttek... És a Hokage is köztük van...
Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó.
- Sakura-chan!!! – a nő megfordult. Naruto a nyakába ugrott. – Már azt hittem, soha többet nem látlak. Miért nem szóltál?! Miért nem válaszoltál a levelekre?! Emlékszel rám egyáltalán?!
- Egy Haruno sosem felejt. – felelte hidegen a nő. Ellökte magától Naruto-t. Nem mert a szemébe nézni. Nem akarta, hogy megtudják az Igazságot.
- Megváltoztál... Mi történt veled?
- Nem érdekes. – kezét a medálra fektette. Naruto szomorúan hallgatott, majd feltette a kérdést, ami egy ideje feszengett benne:
- Sasuke hol van?

- Sasuke szövetkezett egy Haruno-val?! Hogy történhetett meg?!
- Miért? Mi ezzel a gond? – Kumiko alig tudta utolérni Itachi-t.
- Pont te nem tudod, aki szintén Haruno?!
- Most miért olyan nagy bűn?! Sakura is az!
- Épp erről van szó! – Kumiko idegesen morgott egyet, majd visszarántotta Itachi-t a karjánál fogva.
- Bökd már ki, mi a bajod vele!!!
- Csak annyi, hogy az Uchiha-k, és a Haruno-k ősellenségek!
- Hogy a francba lehetnének ősellenségek, ha nem is találkoztak?!
- Ch... Te aztán sokat tudsz a történelemről.
- Négy éve támadtam fel, semmi kedvem történeti tekercseket olvasgatni!
- Azt mondtad, addig le voltál pecsételve...
- És szerinted Sakura-nál volt a tekercs?! Bakker! Térj már észhez! Az öcséd egy hős! És ezzel a szövetséggel megszüntette a két klán közti örökös viszálykodást! Méghozzá a háború kitörésének lehetőségét is visszafogta! Ha Sakura meghalt volna, a háború már minden országon végigsöpört volna, és egy ember sem maradt volna ezen a nyomorult világon! FELFOGTAD MÁR?! – elengedte Itachi-t. – Ne haragudj, csak... nem merek elé állni.
Itachi megértően bólintott.
- Mint az én esetemben... Képtelen voltam Sasuke-nak megmondani az igazat. Elkísérjelek?
Kumiko felkapta a fejét.
- Engem? Mármint Sakura-hoz? – könnybe lábadt a szeme. – Komolyan mondod?
- Igen.
- Köszönöm! – Itachi nyakába ugrott. – Még senki sem volt ilyen kedves hozzám!
- Azért ne túlozzunk! – eltolta magától Kumiko-t. – Induljunk! Elég hideg van.
- Rendben... De mondd csak, hogy is van ez a viszálykodás?

Feszült csend ült a szobán. Sakura görcsösen összeszorította a kezét. Nem akart sírni. Úgy gondolta, elég volt már. Nem akart gyengének látszani, nem akart beszélni a múltról. Nem akart emlékezni semmire sem. El akarta felejteni a múltat. De egy Haruno sosem felejt...
- Hol van Sasuke? – ismételte Naruto a kérdést. Sakura az ablakpárkányra csapott.
- Mi közöd hozzá?! Tünés innen!
Naruto megdöbbenve állt Sakura mögött. Nem ilyennek látta őt négy évvel ezelőtt. Hinamori sem látta még ilyen feldúltnak. Ijesztő volt Sakura hangulatingadozása mindkettejük számára. Sakura akadozó hangon megszólalt:
- Azt... Azt akarta, hogy boldog legyek... – Naruto közelebb lépett Sakura-hoz. A nő a nyakába borult. – Én nem akartam! Esküszöm!
- Miről beszélsz, Sakura-chan?
- Megöltem! Hát nem érted?!
- Nem... Nem lehet!
- Hidd már el!
- Csak félrebeszélsz! Miért ölnéd meg?!
- Nem tehetek róla! – Naruto fejére tette a kezét. A férfi fejében átvillant a harc minden egyes képe. Rémülten hátrált Sakura-tól. – Nem! Nem lehet! – megragadta Sakura-t a gallérjánál. – Mondd, hogy nem igaz!!!
Hinamori-t furcsa érzés kerülgette.  Nem tudta, mi ez az érzés. De a végére akart járni...