Az emlékek végigkísérik az életünket. Egyesek sebeket okoznak, mások pedig megszépítik az életünket, és elfeledtetik a szörnyű múltat. De nem minden seb gyógyul be. Vannak olyanok, amik az évek folyamán egyre súlyosabbak. Egy labirintus, amiből nincs kiút. Amiben egy világ négy éve hánykolódik... és nem találja meg a kiutat. A végső elkeseredés üldözi az embereket. Senki sincs, aki be tudná gyógyítani az idő sebeit. A bűntudatot, a magányt, a hiányt... az összetört álmok tovább törnek az idők végezetéig, és a bűntudat a halálba mardossa az embereket. Ártatlan emberek halnak meg, és a gonosz csak egyre feljebb kerül... minden remény elveszett. És senki sem képes felállni... mindenki retteg. És a hiányérzet... valaki hiánya... akit elvesztett csak a bánat felé sodorja. Mindenki feladta már. És senki sincs, aki segítsen, aki lelket öntsön az emberekbe.
Maatsuma elérte célját. Megölte Tsunade-t... elérte, amit akart: Naruto lett a 6. Hokage, és ez lázongást keltett az emberekben. Egy Jinchuuriki, mint Hokage? A falvak összecsaptak... mindenki mindenki ellen... nincs szövetség... csak árulás...
Ebben a kiláthatatlan helyzetben keresik az emberek a menedéket... de hiába... ki nyeri a végső csatát? Négy éve, Sasuke halálának 4. Évfordulóján különös változás köszöntött be mindenki életébe... de ez a változás hova vezetett? Ki nyer? Mi fog történni? Mi lesz a Generáció történetének vége???

4 évvel később...

A 6. Hokage üres tekintettel bámult ki az ablakon. A falva, mit annyira szeretett romokban hevert... még a 4 évvel ezelőtti háború miatt. Két volt csapattársára gondolt. Nem tudta, mi történt velük. Élnek még? Együtt vannak? Jól vannak egyáltalán? Semmit sem tudott. De minden jel arra utalt, hogy már rég nem élnek. Maatsuma él, Sakura-nak, és Sasuke-nek semmi híre, és a helyzet egyre súlyosabb. A Jég országa be sem kapcsolódott a háborúba... állítólag készül valamire, de azt senki sem tudta, hogy mi az. Ezek nyugtalanították az ifjú Hokage-t. Ekkor egy váratlan robbanás hallatszódott a távolból...

A Jég országában sem volt jobb a helyzet. Sakura-t az évek kegyetlenné, az események kőszívűvé faragták. Senkivel sem beszélt. Mindenkivel kegyetlen módon bánt. Egyedül Hinamori látott benne valami jóságot. De Sakura egy nagy titkot elrejtett előle... hogy a lány is a Haruno klán tagja. Ha ezt Hinamori nem is vette észre, gyakran kerülgették fura érzések... és a végére akart járni.
Sakura csak annak élt, hogy megtalálja Maatsuma rejtekhelyét. Csapatokat küldött a keresésére... de sehol sem volt. Semmi jel, hogy bárhol is lenne. És közben egy tudat mardosta belülről... ő ölte meg Sasuke-t. Akárhányszor eszébe jutott ez a gondolat, bosszúvágyat érzett.
- „Ugyan már... ellenem fordult... megérdemelte...” – mondta magának, de ez semmit sem ért. Ha ezt mondta, valami marta belülről. Még mindig szerette... pont ez volt az az érzés, ami nem hagyta, hogy bármikor is ártson saját magának. De még így is fájt neki minden emlék. És ezért nem is lépett be a háborúba. Több ország is segítséget kért már tőle, de egytől egyig elutasított minden kérést. A Konoha-ból érkező leveleket el sem olvasta. Gondolkodás nélkül összetépte. De ahogy múltak az évek, a helyzet egyre jobban súlyosbodott. Egyre több ország kért segítséget, és egyre többen hullottak el. A Jégkristályok közt rejtőző falunak lassan már csak két lehetősége volt: harcba szállni, vagy meglengetni a fehér zászlót. Egyik lehetőség sem tetszett Sakura-nak... nem szerette a háborút. Csak egyet akart: Maatsuma-val találkozni. Ez volt az egyetlen, és legfontosabb cél. A bosszú. És csak várta, hogy végre eljöjjön. De semmi hír nem volt sehol sem. Az évek unalmasan teltek. A rossz hírek napirenddé váltak a szürke faluban. Ahogy az is, hogy azon a bizonyos napon, mikor Sasuke meghalt, eluralkodnak rajta a képességei... és ez a nap hamarosan el is jött. Egy nappal előtte már félve várta a pillanatot, mikor a sok ismeretlen kép felvillan előtte... érezte, hogy valamit jelent, de nem tudta, mit...

Az irodájában végezte szokásos munkáját. Kopogtattak az ajtón.
- Zavarhatok egy kicsit, Hyokage-sama? – kérdezte Hinamori. Sakura a lányra nézett. Hinamori kezében egy halom irat volt. – Őm... ezeket a papírokat a tanács küldte. Alá kellene írni néhányat... és...
Sakura szó nélkül átvette a papírokat. Egy bólintással megköszönte, és letette az asztalra. Hinamori zavartan nézett maga elé.
- És... a... 8-as kutatócsoport visszatért a küldetésről... senkit sem találtak a kijelölt területen. Teljesen lakatlan. – mondta bizonytalanul.
Sakura az ablak felé fordult.
- „Szóval megint nem jártak sikerrel...”
- K-k... küldjem a következő csapatot?
Sakura sóhajtott.
- „Nem lehet, hogy sehol sem találták... vagy én néztem félre valamit, vagy valaki félrevezeti őket...” A 6-os osztaggal mi is történt? – kérdezte halkan.
- Támadás érte őket... az ország északi zónájában...
- „Támadás... Maatsuma nem erről híres...” – az ajtó felé mutatott. Hinamori meghajolt, és kiment az irodából. Sakura nekilátott az iratoknak. Órák óta végezte az unalmas munkát: papírt aláír, pecsét, új papír. –„Nem értem... Maatsuma nem támadja az országot... csak a többit. Az Akatsuki-nak szintén nyoma veszet... nyilván Maatsuma-val vannak. Konoha már rég nem üzent semmit. Naruto biztosan feladta a keresésemet...” – könnybe lábadt a szeme - A keresésünket...
Kopogtattak az ajtón. Sakura kinyitotta. Egy barna hajú, vele egy korú férfi állt egy nagy csokor virággal a kezében.
- Ma este ráérsz, Sakura? – kérdezte széled vigyorral az arcán. Sakura egy bosszankodó pillantást vetett a férfira, majd bevágta az ajtót.
- „Nagano... már megint próbálkozik...”
Nagano Hinamori egyik barátja volt. Őrülten szerelmes volt Sakura-ba, de a nő minden próbálkozását elutasította. Nem tudott elszakadni a múlttól... pont, mint Sasuke.
Sakura visszaült az asztalhoz a sok papír közé. Már csak egy volt hátra. Azt is gondosan átolvasta, majd aláírta. A lemenő nap még nyomottabbá tette az irodát. Sakura felvette a kabátját, és az iratokkal a kezében kiment az irodából. Végighaladt a hosszú folyosón, majd bekopogott az egyik ajtón. Kinyílt az ajtó. Hinamori kicsit rémülten nézett a nőre.
- Hyo... Hyokage-sama... jól vagy?
Sakura bólintott.
- „Már most látszódnak a roham tünetei? Rosszabb, mint gondoltam...” – átnyújtotta Hinamori-nak a papírokat.
- Nem kellett volna lehoznod őket.
- Úgyis hazafelé mentem. – mondta, majd amilyen gyorsan csak lehetett, elment a helyszínről. Végigrohant a jeges utcákon. Végül a falu közepén levő kis ház előtt megállt. Táskájából előhalászta a kulcsot, és kinyitotta vele az ajtót. Belépett az üres házba. Kabátját levette, és a fogasra tette. A szobájába ment. Az éjjeliszekrényen régi csapatképe volt. Vetett rá egy pillantást, majd kinyitotta a szekrényét. Elővett belőle egy hálóinget, majd a fürdőszobába ment. 4 éve egyedül élt... és még mindig nem szokta meg a magányt...