Eközben a faluban mindenki várta Sakura érkezését. Nem tudták, mikor ér vissza, mindenki csak találgatott. Tsunade irodájában mindennap ott volt Sakura anyja. Csak várta a lányát. Akárhányszor zörgettek, mindig felpattant, de sajnos Shizune lépett be, vagy valamelyik ninja hozott hírt a közeledő háborúról. De várt, és várt. Bízott benne, hogy Sakura épségben van. Tsunade is várta, hogy megérkezzenek, hiszen mint mindig, most is kihasználta a temérdeknyi fogadás lehetőségét. A falu jó pár lakosával fogadott, hogy egy héten belül Sakura visszatér Sasuke-val együtt. Erre csak ő mert fogadni, úgyhogy a többi ember nem sok reményt látott benne. De most úgy tűnt, hogy ráragyog a szerencse. Egyik délután Sakura beviharzott az irodájába. Mellette Naruto, és egy ANBU-harcos. Mielőtt Sakura bármit is szólhatott volna, az anyja szorosan átölelte.
-Sakura, hol voltál? – kérdezte az anyja zokogva. – Már azt hittem, megöltek! Miért nem szóltál? – miután megnyugodott, odalépett az ANBU-harcoshoz. – Köszönöm, hogy megtalálta a lányomat!
-Tulajdonképpen, ő talált meg engem. – mondta Sasuke, és levette az álarcot. – Tsunade-sama, beszélnünk kell!
-Akkor én most nem is zavarok. – mondta Sakura anyja.
-Naruto-san, kérlek te is menj ki! – kérte Sakura. – Ne mondj senkinek semmit!
-Rendben. Megyek. De lógtok nekem!
Sasuke és Sakura elmondták a Haruno-klán tragédiáját. Közben Sai, Naruto, és Sakura anyja föl-alá járkáltak az iroda előtt.
-Most már igazán elmondhatnád, mi az a nagy titok! – mondta Sai. – Naruto, hogyan segíthetnék, ha nem vagyok képben!
-Mondtam már, majd megtudod! Sakura biztosan beleavat téged is, de úgy kotyogd ki, hogy ez egy S-szintű titok!
-S-szintű??? Azta! Sakura mibe ment bele már megint?
-Ez még jó régen történt.
-De mi az?
-Mondtam már, hogy…
-Naruto, Sai, gyertek be! – mondta Tsunade. – Nagy hiba volt, hogy nem mondtad el, Sakura, de ez most már lényegtelen, az ANBU-t visszahívjuk, a gyanú miatt pedig elnézést kérünk Uchiwa Sasuke. De Sakura, ha a fegyver a te tulajdonodban van, hogy kerülhetett Maatsuma-hoz?
-Nem tudom…bár…a múlt héten betörtek hozzám. Nem tudom, miért nem vettem észre, hogy elvitte volna.
-Rendben van. Akkor a küldetés a következő: ha tényleg Maatsuma okozza a ninjaháborút is, akkor keressétek meg! Ezenkívül: mindenképpen keressetek segítséget Konoha számára! Kössetek szövetséget bármelyik faluval! És Sakura-nak biztonságban kell lennie! A legnagyobb feladat, hogy megvédjétek, és segítsetek neki!
-A segítség egy része talán meg is van oldva. – mondta Sasuke. – Az Akatsukival sikerült szövetséget kötnöm, talán meggyőzhetem őket.
-MI????? – kiáltott fel Naruto.
-Plusz talán a csapatom is segít, ha meggyőzöm őket.
-Ez nem Sasuke! Valaki állítsa meg! Egy betolakodó!
-Csillapodj, Naruto! – szólt rá Sakura.
-Állj! – vágott köbe Sai. – miért is kéne Sakura-t megvédenünk?
-Hosszú sztori. – felelte Sakura. – Majd útközben elmesélem.
-Akkor minden rendben? – kérdezte Tsunade-sama. – Máris indulhattok. Sasuke, te maradsz ANBU-ként, de nem ebben a ruhában. – elővett a raktárból egy másik öltözéket. – Ez még Itachi-é volt. Sai, Naruto, ha veszélyt észleltek, Pakkun majd jelenti.
-Mi? – hökkent meg Sakura. – Az a pofátlan korcs? Nem lehetne egy másik kutya?
-Csak Pakkun tud beszélni, és ő a leggyorsabb.
-Na persze. – mondta Naruto. – Sakura-chan, ugye azóta váltottál sampont!
-Muszáj ezt emlegetned?
-Jól van, akkor egyedül is boldogultok? Pakkun nem megy veletek. Rendben?
-Remek. Akkor csak négyen megyünk. Sasuke-kun, elkészültél?
-Máris, egy pillanat! Biztos, hogy ez jó ötlet, Tsunade-sama?
-Igen, de siess! – felelte Sakura. – Ha a védőkkel gond van, csak szólj!
-Azt már nem!
Naruto kirángatta Sasuke-t.
-Na, végre, hogy elkészültél! – mondta Sai. – Induljunk!
-Oké! – kiáltott fel Naruto. – Nyomás, és állítsuk meg a háborút!...De előtte…ki éhes?
-Naruto…- sóhajtott Sakura. – Jól van, az ígéret szép szó.
Miután összeszedtek mindent, útra készen (és jól lakottan) álltak. Az első út a Hullámok földjére vezetett. Az út felénél Sasuke megállt.
-Innentől szétválunk.
-Sasuke-kun, ezt hogy gondolod? – kérdezte Sakura.
-Innen könnyen eljutok az Akatsuki-hoz. A Tea országában találkozunk.
-Várj! Nem kell kísérő? – kérdezte Naruto. – Úgy értem…ugye nem akarsz meglógni?
-Bízz bennem! Ahogy mondtam, a Tea országában találkozunk.
-Ja, persze, “Bízz bennem!” Ezek után ki tudna bízni benned? – kiáltott utána Naruto.
-Majd összefutunk, dobe! Ez miatt nem fájjon a fejed!
Sasuke ment tovább az Akatsuki felé. Már rég távol volt, amikor egy hang szólt hozzá.
-Sasuke-sama!
Sasuke megfordult. Karin állt mögötte. Nem örült a helyzetnek, ezért megpróbálta lerázni.
-Karin? Mit keresel itt?
-Te idióta, már egy hete téged keresünk! Tobi semmit sem mond, és senki sem tudja, hol vagy! És mi ez a gönc rajtad? Nem fontos. Minden rendben? Hol voltál? Tudod jól, hogy az életeddel játszol!
-Mi? te meg miről beszélsz?
-Tudod, a megbízónk: A Fekete Özvegy.
-Tényleg, mi van vele?
-Azt üzente, hogy ha öt napon belül nem végezzük el a megbízást, végez velünk!
-És te bedőlsz egy ilyen üres fenyegetésnek?
-Nem láttad, mit csinált: fél kézzel csapdába csalta az egész csapatot, a másikkal meg kishílyán megölt minket!
-És mi a megbízás?
-Hogy lehetsz ilyen feledékeny? Végezni egy bizonyos személlyel a Levélfaluból. Itt van a leírása. – a kezébe nyomott egy lapot.
-“Félénk, gyakran kitörő, visszahúzódó. Jobb lesz vigyázni vele. Fedőneve: Kumiko.” Kumiko? Ezt a nevet már hallottam. – Ekkor Sasuke agyán átvillant egy név. Eldobta a papírt. – Mit is mondtál? Mi a neve?
-A megbízónak? Fekete Özvegy.
-Már minden róla szól?
-Ezt meg hogy érted?
-Maatsuma…Karin, a többiek hol vannak?
-Az Akatsukinál.
-Oda tartok. Szólj a többieknek, hogy a megbízást nem fogadjuk el. És hívj oda mindenkit!
-Nade…
-Nincs kifogás! Más tervünk van! Az a nő egy szélhámos! Ha végezni akar azzal a személlyel, tegye meg maga, de én ezt nem fogom hagyni!
-Konohában voltál, mi? Már értem, miért viselkedsz ilyen furcsán. Azt hittem már utálod azt a helyet. Rádjött a nosztalgiázhatnék?
-Nincs itt semmi nosztalgiázás. Csak…
-Csak???
-Csak…közeleg egy újabb ninjaháború. Meg kell állítanunk!
-Azt hittem, mi már egy országhoz sem tartozunk. Nem emlékszel? Rangunk: elveszett ninja. És egyébként is: a háborút nem az Akatsuki szervezi?
-Nem. És lehet, hogy a háború nekünk is árthat. Ezen felül: Ha eleget teszünk a megbízásnak, nem számíthatunk sok jóra a jövőben.
-De nagy veszteségünk lenne: nem kapsz majd bebocsátást egy faluba sem, és még jobban az életedre törnek. Olyan, mintha vissza akarnál menni oda, ahol téged alaposan átvertek.
-Sokat gondolkoztam rajta…és…lehet, hogy nagy hiba volt.
-Mi?
-Elmenni. Most nézz rám Karin őszintén! A többi ember mit gondol rólam?
-Nem tudom, hogy a többiek mit gondolnak rólad, de – Karin odahajolt hozzá, és elpirult. – A nagyapám mindig azt mondta, hogy az igazi hős az, aki mindig a szívére hallgat. És lehet, hogy igaza van. De most menjünk. Én nem vitatkozok veled. Majd talán a többiek jobb belátásra bírnak.
-Arra aztán várhatsz. Nem fog menni. Segítenünk kell. Most az egyszer, és utoljára. Rendben?
-Miért is olyan fontos ez neked?
-Mert megígértem…
-Mit?
-Hogy segíteni fogok valakin.
-Kin?
-Nem fontos. Megígértem, és kész! Nem vonom vissza a szavam!
-Mintha azt a tökmagot hallanám. A te konohai barátodat.
-Te most direkt bosszantasz, igaz?
-Igen. Kíváncsi voltam, meddig húzod. Ezek után nem tudom elhinni, hogy Tobival kiabáltál.
-Pedig elhiheted. Az a nagyokos sosem tud helyes információt adni. És az én rokonom!
-Szegény. Akkor, az Akatsukihoz?
-Igen. Utána a Tea országába.
-Azta! Nem hittem volna, hogy kirándulni megyünk. – Sasuke nyakába ugrott, ami a srácnak már nagyon sok volt. - Nemsokára lesz az a futóverseny. Megnézzük?
-Csak ha lesz időnk…sietni kell. – ellökte magától Karin-t.
-Na, ez az a Sasuke, akit én ismertem.
-De az előző volt az igazi. Akkor majd én később megyek. Te csak menj előre!
-Oké, főnök. De ugye nem jössz egy hét múlva!
-Csak két órával később.