Könyveket írhatnék a történetről... ami vagy fél éven át fejlődött, majd megkapta igazi formáját... évekig írhatnám... a történetet egy szövetségről, a barátságról, a szerelemről, az önfeláldozásról... és a bűnbánatról...
Nem mindig sikerül az, amit az ember eltervez... lehet, hogy a makacssága egy végső katasztrófa felé sodorja... mert ha elfelejti, hogy a barátság fontosabb, mint a szörnyű múlt,... nem nyerhet...
A szörnyű múlt, ami bosszúvágyat idéz föl az emberben... és ezért a bosszúért ölni is képes!
De, ha az ember magához tér, és azt mondja: „Mit tettem? Miért kellett így történnie? Helyre kell hoznom! Mégegyszer nem dönthetek rosszul!”... akkor talán sikerül néhány dolgot helyrehoznia... nem mindent... de néhány fontosat igen.
És ha későn derül ki az igazság... nem szabad elkeseredni... mert lehet, hogy nem döntöttünk rosszul... bár ez nem váltja fel a bűnbánatot, de sosem szabad elfelejteni: az elkeseredés erős érzés. Ennél már csak egy erősebb van: a megbocsátás. A megbocsátás, ami a szeretetből ered...
Ez a Krónika végtelen... egyszer egy generációnál elkezdődött, és a következő folytatja... én most nem írom végig... hanem kiragadok egy generációt, aminek hosszú, bonyolult, nehéz, és könnyekkel teli története volt... a történet arról: meg találják-e a boldogságot?