- Te Lucy... - kezd bele komoly tekintettel. - Hiszel a démonokban? 
Testemen borzongás fut át. Démonok...Nem tudhatja! Nem tudhatja, hogy mi vagyok. 
- M-miért kérded? - próbálok úrrá lenni hangom remegésén kevés sikerrel. Közelebb jön hozzám. 
- Mert vadász vagyok - súgja a fülembe. 
Vadász. Az nem lehet! Észre se vettem. A vadászoknak mindig erősebben érzem a jelenlétét, mint egy átlag embernek, de neki nem. Elrejtette volna? De hogy? 
- És mire vadászol? - mintha nem tudnám.
- Démonokra és hozzájuk hasonló ínyencségekre - mondja ezt már a szemembe nézve. - Tudom mi vagy. 
Nem kell ennél több, hirtelen feleszmélek és már három méter távolság is van köztünk. 
- Mit akarsz tőlem? - vetem oda flegmán.
- Azért küldtek, hogy megöljelek! 
- Chö...Mintha te képes is lennél rá! - gúnyosan felnevettek. 
- Többet tudok rólad, mint hinnéd, kedvesem - közelebb lép, mire én hátrálok. - Jól bánsz a fegyverekkel és nagyon messziről képes vagy észlelni és meghatározni a legkissebb életjelet is. 
- Tudok én mást is! És egyébként is ki vagy te ahhoz, hogy engem elemezgess? - ordítom. Megint közelebb jön, s én nekiütközöm egy fának. Két kezét vállaim fölé teszi, ,jelezvén "nincs menekvés". 
- Dehogy tudsz te mást. A 168 centiddel és 50 kilóddal nem igen tudsz ártani nekem cicám. De nem is kell. Felajánlok neked egy egyezséget. 
- Ne becézgess! - sziszegem a fogaim közt elpirulva. - Egyébként meg milyen egyezségről hablatyolsz itt össze-vissza? 
- Úgy becézlek, ahogy akarlak mivel az enyém vagy - jelenti ki egy féloldalas mosoly kíséretében. Szóra nyitottam volna a szám, de rátette a mutatóujját. - Halgass végig kérlek! A te fajtádból páran erre tartanak. Ha segítessz kinyírni őket nem öllek meg. 
- Segít a halál! Mégis miért tenném? - ordítom felháborodottan. Ennek teljesen elment az esze. 
- 1. mert szeretsz engem, 2. mert nem akarlak megölni! - kiáltja a képembe, miközben egy hatalmasat üt a fába. Ha ez engem talál el, huu...bele se merek gondolni. 
Most már érzem. Erős. Nagyon erős. Eddig elrejtette, de most egy pillanatra megmutatta nekem az erejét. A szemeim elkerekednek. Én...én félek ettől a vörös hajú kis mitugrásztól. Nincs más választásom, a francba is! Így, itt és most nemtudnék ellene győzni. 
- Rendben, megegyeztünk - mondom elhaló hangon, miközben elfordítom a fejem róla. 
- Na ugye, tudtam én, hogy értelmes kislány vagy - vigyorogja el magát. 
Értelmes? Miért, eddig azt hitte, hogy egy félnótás hülye vagyok? És mi az hogy kislány? Én nem vagyok kislány! Megölöm, esküszöm megölöm! Kitörtök a kezei közül, lendül a kezem és CSATT. Akkora pofont kap, hogy magam is megijedek. 
- Még egy ilyen beszólás és véged. Értve vagyok? - szám széle akaratlanul is, de felfelé görbül, ahogy az övé is miközben az arcát fájlalva fogja. 
- Egyébként a bratyód is ugyanezt játsza el Beckyvel? - törtöm meg a köztünk kialakult csendet. 
- Nem, ők csupán elvannak. Te vagy az első számú célpont - jelenti ki nyugodtan. 
- Célpont? CÉLPONT? - ez...ez...ez teljesen hülye. Megőrülök. - Hogy mondtad? - kérdezem miközben fenyegetően felemelem ökölbe tartott kezem. 
- Semmi, semmi, semmi - hadarja és közben kezeit maga előtt lengeti védekezően. 
- Innen már egyedül is hazatalálok. Köszönöm, hogy elkísértél. Viszlát - hadarom.
- Ugyan már, nincs mit. Majd találkozunk - kacsintott mibe én belepirultam. A fenébe, nem voltam sose ennyire pirulós. 
- Kötve hiszem kedves Seth, mivel ma péntek van, suli hétfőn lesz és én biztos nem foglak kereseni - mondom a magam igazát. 
- Drága Lucym tudhatnád, hogy ez engem nem gátol meg - megbabonázóan mosolyog. Már megint kezdi.
Erre inkább nem mondokm semmit, hanem megfordulok és elkezdem szaladni hazafelé. 

Nemsokára haza is érek. Kivágom a bejárati ajtót és bemegyek. Lerugdosom magamról a cipőt és elkezdek felfelé szaladni a lépcsőn. Útközben Adam-et és Rich-et is fellököm, azok meg káromkodnak egy sort, de nem törődöm velük. Miután felérek a lépcsőn a szobámig megállás nélkül szaladok. Kirúgom az ajtót, ledobom a vállamról a táskám és finoman szólva "becsukom" a szobajtót. Befejezésképpen ráfekeszen az ágyamra a fejemet fogva. Hát valahogy le kell vezetni a feszültséget.
Át kell gondolnom mi történt ma.
Új suli. Első óra fizika volt. Becky leült Jake mellé, én pedig Seth mellé. Óra után Becky és Jake meglógtak, és rámszállt Seth. Túléltem a kémiát, és elindultam haza, mivel a többi óra elmaradt. A vöröske elkísért egy darabig, mivel nem tudtam hol lakok. Aztán útközben valamikor bejelenti nagy nyugodtan, hogy egy démonvadász és azért küldték, hogy megöljön. Szép mi? Egész nap udvarolt nekem, aztán bejelenti, hogy meg kéne ölnie. De felajánlott nekem egy egyezséget. Ha segítek neki a démonokat kinyírni, akkor nem öl meg, mert állítása szerint nem akar meg ölni és mert szeretem. Szeretem...ez súlyos beteg. Szegényke beképzel magának dolgokat. Én elfogadtam az ajánlatát, hazajöttem, romboltam egy kicsit és most itt fekszem az ágyamba a párnám szorítva.
Ja és még dél sincs. Hátborzongató.
Az ajtóra kapom a szemem. Valaki kopog.
- Mondd! - szólok ki unott hangon. 
- Heló! Gyere ebédelni! Egyébként, hogy hogy máris itthon vagy? - szólal meg Adam jókedvűen. 
- Elmaradt pár órám - dünnyögöm. - Ha most megkérnélek, hogy hozd ágyba nekem a kaját, nemet mondanál igaz? 
- Úgy bizony, gyere csak le! - neveti el magát és elmegy. 
Egy nagyot sóhajtok. Elengedem a már gyűrödt párnám és lemegyek az ebédlőbe ami a lépcsőtől balra van. 
Adam nagyban eszi már a Rich által főzött spagettit. Rich a legháziasabb Becky után. Becky amolyan jó kislány fajta. Bár most, hogy így ellógott egy sráccal első óra után, nem vagyok benne biztos. 
Gondolataimban elmerülve ültök le enni Adam mellé. 
- Becky hol van? - kérdezi miközben a kajáját fixírozta.
- Ellógott egy sráccal - mondom halál nyugodtan. 
- Khm...h-hogy m-mi? - kérdezi köhögve egy félre nyelt falattól. 
- Jól hallottad - ütögetem meg a hátát. Megértem a reakcióját. Becky, a jó kislány egy alig ismert sráccal, aki mellesleg egy démonvadász, megszökött a suliból. 
Ezután néma csendben eszünk. 
- Hé, mondtam már nektek, hogy két démonvadász van a városban? - ül le elénk Rich. 
- Igen? - csillan fel Adam szeme - Honnan tudod? 
- Kapcsolatok - mosolyodik el ravaszul Rich.
- Nekem - kezdek bele, mire mind a ketten rám néztek. - volt szerencsém közelebbről is megismerkedni az egyikkel - fejezem be halkan.
- Hogy mi? Bántott? Amúgy milyen? Erős? - kérdezik egyszerre.
- Dehogy bántott. Nem mintha el tudott volna intézni - hazudom az utóbbit. - Egyébként, hogy is mondjam, eléggé... perverz. Teljesen rámszállt. Viszont erős. Nem olyan, mint a többi akikkel eddig találkoztunk. Ő tényleg erős. De ne aggódjatok csak én vagyok a célpont.
- Hogy mondhatod ezt ilyen nyugodtan? - akadnak ki.
- Még nem fejeztem be. Megegyeztünk, hogy segítek neki kinyírni a városba érkező démonokat, ő pedig nem bánt engem, mivel nem akar megölni - fejezem be végre és kifújom a levegőt.
- Értem, de egy vadásszal egyezkedni...én inkább megöltem volna, de te tudod - mondja Rich, mire én megrántom a vállam.
- Na és milyen volt? - szegezi nekem a kérdést Adam.
- Mi? - pislogok értetlenül. 
- Hát azt mondtad közelebbről is megismerkedtetek. Milyen volt az? - hangsúlyozza az utolsó szót.
- PERVERZ ÁLLAT! - kiáltotom és közben felkapom a poharam, melyben az üdítőm van, s Adam-nek vágom.Természetesen ő kikerüli, hát nem is vártam, hogy eltalálja.
Ezután a kis beszélgetés után visszamegyek a szobámba. A szobám ajtajától jobbra van a fésülködő asztalom, rajta minden piperámmal. Előtte az ágyam, melyet lila lepedő takar. Az ágyammal szemben a szoba másik végén, van egy krémszínű kanapé, két kis zöld párnával. Az ajtótól balra van a hatalmas ruhásszekrényem. Az ajtóval szemben az ablak helyezkedik el. A falam színe sötét lila, a kedvencem. 
Miután bemegyek a szobámba, felkapok egy pihe-puha fehér színű törülközőt, tusfürdőt és mindent ami a fürdéshez kell. Bemegyel a fürdőszobámba, igen-igen az enyémbe, mertugye mindenkinek sajátja van, és megnyitottam a fürdőkád csapját. Mikor a kád megtelik, teljesen elmerülök benne. Sokáig ázok benne, jólesik a forróvíz a bőrömnek.
Kiszállok a kádból és magamköré csavarom a törülközőt. Bemegyem a szobámba, azonbelül egyenesen a szekrényemhez. Felveszek egy szűkszárú világoskék farmert és egy piros toppot. Ezután a fésülködő asztalomnál kifésülöm a szőke hajamat, de leengedve hagyom, és szájfényt teszek a számra. Sosem szoktam magam nagyon kisminkelni, én anélkül is szép vagyok. 
Kimegyek a szobámból, le a lépcsőn, át a nappalin, ki a házból, be az erdőbe. Friss levegőre van szükségem és egyébként sem tudok sokáig egyhelyben megmaradni. 
Csak megyek, megyek és megyek előre az erdőbe. Valami vonz, de hogy mi, ha addig ütnének se tudnám megmondani.
Az arcomhoz kapok, valami ráesett. Egy esőcsepp. És még egy és még egy, és még egy. Elkezd zuhogni az eső. Dörgög az ég és villámlik. Szeretem az ilyen időt, de csak akkor, ha az ablakon át nézhetem. Hideg van, fázom. De én hülye nemhogy visszafordulnék, neeem, annál gyorsabban megyek előre. Mintha valami vagy valaki hívogatna engem. 
Lucy. Lucy. Lucy. 
A fejemhez kapok. Ááá kezdek behülyülni. 
Már egy jó ideje megyek. Kezdek beparázni. Sötét van, esik az eső, dörög az ég, villámlik. Jajj mi lesz még itt.