Lucy Withomore vagyok. 17 éves. Ja mellesleg egy démon, csakhogy térjünk is a lényegre. Egyetlen barátnőmmel, Becky Adamsonnal és annak lökött bátyjáival lakom...az erdő közepén. Igen, igen az erdő közepén, mertugye nincs jobb hely a magunkfajtáknak.

Most épp egy ezüst Volvo hátsóülésén ülök Beckyvel. Nem szólunk egymáshoz. Becky márcsak ilyen. Zárkózott, kissé komoly, de kedves. A csilli-villi Volvot Becky egyik barom, azt kell mondjam eszelős testvére vezeti. Nem is értem, hogy kaphatott jogsit. A vezetési stílusa...huu haláli. Az iskola felé tartunk. 
Új iskola. Remek. A hátam közepére se kívántam. 
Gondolataimat Becky zavarja meg. Arra leszek figyelmes, hogy kiszáll az autóból. Szóval megérkeztünk. Én is követem a példáját. Kiszállok az autóból, és a csöppet sem átlagos személyiségemmel rálépek a csöppet sem érdekes iskola udvarára. 
- Kösz a fuvart Rich - szólok vissza a hátam mögött. 
- Adam vagyok - sóhajt, majd elmegy. 
Mikor kilépek az autóból hallom, hogy becsöngetnek. Elidulunk barátnőmmel a bejárat felé. Első óra fizika. Hurrá. 
Benyitotunk a terembe. Csak két szabad hely van, az se egymás mellett. Az ablak felőli padsorba az utolsó két padban van hely. Az egyikben egy vörös hajú srác, mögötte egy fekete alapon szőke melírezett hajú srác ül. 
- Fekete vagy vörös? - szegezi nekem a kérdést Becky. 
- Vörös - további szóváltás nélkül leülünk a helyünkre. Hallom, hogy mögöttem köszönnek és bemutatkoznak egymásnak. A feketét Jake Averynek hívják. 
Oldalrapillantok. Ő még mindig jobban járt, mint én. Ez itt le se szarja a fejem. Szép a hátad, barom. Ha pillantással ölni lehetne, ez itt mellettem rég halott lenne. 
- Miss Withomore! Miss Withomore! Kérem figyeljen! - krákogja a tanár. 
- Fhuu már elkezdődött az óra?! - epézek. A tanár gyilkos tekintettel fürkész engem. Az osztályból kitör a röhögés. Ekkor a mellettem ülő is veszi a fáradságot és rámnéz. Mosolyog.

Az óra nem valami érdekes, állandóan magyaráz a tanár, természetesen én nem figyelek. Néha rosszallóan is néz rám. Ez van. Igazából csak egy dolog zavar. A kis vöröske itt mellettem állandóan engem figyel. Nem értem mit bámul annyira. Szőke derékig érő a hajam, kissé hullámos. Frufrum lépcsőzetesen van vágva, jobb szemem félig takarja. Szemem színe zöld. A csengőt megváltásnak tekintetem. A cuccaimat beledobálom a táskámba és kiviharzom a teremből. Az ajtó előtt megvárom Beckyt. 
- Külön óránk lesz - szólal meg mikor kiér és közben az órarendet sasolja. Bólintok. - Akkor szia!
- Szia! - intetek és látom, hogy az a Jake gyerek utána megy. Neked se lesz könnyű Becky drága. 
Meglesem az órarendem. A következő kémia, a 105-ös terembe. Ezt se tudták volna meszébb rakni. Mikor belépek a terembe mégcsak a félosztály volt bent. Mind engem bámul. Mikor felnézek rájuk elfordítják a fejüket és folytatják a csevegést azzal akivel. Biztos látnak valamit az arcomon ami meggátolja őket abban, hogy leszólítsanak. Hát igen, nem akarom az időmet felesleges barátokra pazarolni. Egy van és az bőven elég.

Kiszemelek magamnak egy ablak melletti padot, kipakolom a holmim és leülök. Ekkor hallom meg, hogy a mellettem levő szék megcsikordul és valaki leül. Ránézek az illetőre. Na neeee! Ez nem lehet igaz. A kis vörös fizikáról. És még van pofája ideülni. 
- Szia! - küld rám egy elbűvölő mosolyt. Én ennek nem dőlök be. Nem én! - Seth Avery vagyok - nyújtja felém a kezét. 
- Nocsak, megtaláltad a hangod?! - gúnyosan mosolygok. - Lucy Withomore - kezet fogunk. 
- Tudtad, hogy... cuki vagy mikor dühöngsz! - kacsint egyet. E - ez flörtöl velem. Mit képzel magáról? 
A kezem ökölbe szorítom, s meg - megrándul a dühtől. Nyugi kislány, higgadj le! Nem szabad megütnöm itt mindenki előtt, még a végén betöröm a koponyáját. Ez a gondolat akaratlanul is megmosolyogt. Ő kérdőn néz rám, mire én felsóhajtok. 
- Figyelj, annyi szabad hely van még a terembe, ülj már el és hagyj engem békén. Nélküled is elég nehéz az életem - mondom kissé lenyugodva. De ha a szép szót se érti meg, esküszöm felképelem. 
- Itt ülök. És amúgyis tetszel nekem cicus, akkor meg miért ülnék el? - kajánul elvigyorodik. 
- Tetszem neked? CICUS? - ordítotom az utóbbit. Kicsit későn kapcsolok. Na de kikérem magamnak! Alig ismer engem, hogy mondhat ilyet?! Szó mi szó nem néz ki rosszul a srác. Vörös hajtincsei éjfekete szemébe lógnak. Egy egyszerű fekete pólót visel, rajta valamilyen fehér írással, és egy bő farmert egy kihívó övvel. Most, hogy így jobban megnézem kifejezetten jól néz ki, de akkor is... 
- Mit nézel? - kérdezi mikor észreveszi, hogy szabályosan bámulom.
- Én...csak...öm... - gondolkozz, gondolkozz, gondolkozz, találj ki valamit! - Csak rajtad felejtettem a tekintetemet - átlátszó hazugság, de ennyi telik tőlem. 
- Persze, persze - neveti el magát. Elvörösödök. Hogy azért mert zavarban vagyok, vagy a dühtől, azt nem tudom eldönteni. 

És ekkor bejön a tanár. Sose örültem még neki ennyire, annyi szent. Szó szerint kivágom ott a könyvet ahol mondja, és elkezdek magolni. 
Mikor vége van ennek az órának is szólnak, hogy márcsak a harmadikra kell bemenni, mert a többi elmarad. Az egész osztály őrjöngeni kezd az örömtől. Szép kis társaság. 

Én felállok és a táskámat a vállamra vetve kisétálok a teremből.

- Te meg hová mész? - kérdezi szorosan mögöttem Seth. 
- Haza. Egy óra miatt nem fogok itt maradni. Ja és neked nem muszáj jönnöd. 
- Értem, márcsak egy gond van - mondja elgondolkozva - Tudod, hogy pontosan hol is van a haza? - Megtorpanok. Még csak most költöztünk ide és nem tudtam megjegyezni az utat. Jut eszembe, Becky is biztos itt van valahol. Majd talán ő tudja.
- Hát majd Becky... - kezdek bele. 
- Becky már rég elment Jake - kel - vág közbe. 
- Hogy mi? Mikor? Honnan tudod? És ki az a Jake? - tör ki belőlem. 
- Jake a testvérem. Mögöttünk ült fizikán a barátnőddel. És rögtön első óra után el is mentek, láttam - Tényleg. Jake Avery és Seth Avery. Ezt eddig miért nem vettem észre! 

Na de várjunk csak! Akkor én most, hogy jutok haza?! Nekidőlök a falnak és lecsúszom rajta. Seth mellém gugol.

- Nyugi cica, majd én hazakísérlek! - nyújtotja a kezét, melyet én elfogadok és felállok. - Azt hiszem tudom hol laksz. Az erdőben van a hazátok, ugye? - Bólintok. - Én is arra lakom.

Elindulunk. Valahol az erdőben járunk már, mikor megszólaltam.

- Köszi, de nehogy azt hidd, hogy barátok vagyunk csak mert hazakísérsz. Örülnöd kéne egyáltalán, hogy szóba állok veled - dünnyögtem az orrom alá, de biztos vagyok benne megértette. 
- Én se úgy fogalmaznék, hogy barátok, hanem inkább... - elgondolkozik. - Szeretők - féloldalasan mosolyog. 

Ez úgy ér engem, mint derült égből a villámcsapás. 

- Meg-öl-lek - mondok minden szótagot nyomatékosan ejtve. 
- Ha megtennéd, elvesznél ebben a csúnya nagy sötét erdőben - nevet fel. 

Ez még nem tudja mire vagyok képes. Megérzem a legapróbb életjelet is több km-es körzetben. Ez az én képességem. 

Ezután nem szólunk egymáshoz, csak megyünk és megyünk. Mikor felnézek észreveszem, hogy ismerős a környék. Igen, nemsoká hazaérek. Innen már egyedül is tudnám az utat. Főképp hogy érzem Adam és Rich kisugárzását. 
Hirtelen megáll Seth. Én is megállok és ránézek, engem figyel. 

- Te Lucy... - kezd bele komoly tekintettel. - Hiszel a démonokban?